Csoda egy év volt 2003! – Beszámoló a Szép Öregkor Nyugdíjas Klub 2003-as évi munkájáról
Az év elején is pezsgős újévi köszöntővel kezdődött az esztendő a klub első összejövetelén. Áttekintettük, értékeltük az elmúlt évet, meghatároztuk feladatainkat a 2003-as esztendőre. A heti összejöveteleket egymás örömére, az időszerű feladatokat pedig a falu életébe való bekapcsolódásra fordítjuk, de gondot fordítunk más klubokkal való kapcsolattartásra és új kapcsolatok teremtésére. Megünnepeljük a klubbon belüli jelentős eseményeket, törődünk a betegekkel, új klubtagok felvételét is tervezzük. Az ének és a tánc továbbra is jellemzője marad klubunknak, a magunk és mások szórakoztatására.
– Februárban már elsején vendégeskedtünk Szeged – Szentmihályon magyar táncunkkal, ahol a szépen sikerült fellépésünket virággal, oklevéllel jutalmazták vendéglátóink. A hónap végén (22-én) ők farsangoltak nálunk, Véghné Marika vezetésével, de vendégeink voltak a csongrádiak is, akik Palatínuszné Szöszike vezetésével örömmel jöttek hozzánk a jelmezes mulatságra.
– Március 6-án nőnapi ünnepségre voltunk hívatalosak a szegedi Tarján Bisztróba, ahol Pokorny Péter virággal köszöntötte a klub vezetőit, s természetesen a nőket. A hónap végén (29-én) Budapesten voltunk Dankó Pista, a dalkirály ünnepi megemlékezésén, útban hazafelé a Tanyacsárdában vacsoráztunk, ahol finom és vendégszerető kiszolgálásban volt részünk.
– Május 25-én Kübekházára mentünk, az I. falunapokra több nyugdíjas klubbal együtt, ahol magyar táncunkkal és a kán-kánnal szórakoztattuk a közönséget. A falu polgármestere Molnár Róbert szép cserepes virággal és oklevéllel köszöntött mindenkit.
– Június 7-én Cserkeszőlőre látogattunk, a minden évben megrendezett Nyugdíjas Fesztiválra. Itt moldvai táncunkkal vendégeskedtünk, ezzel és magyar táncunkkal léptünk fel 8-án Szentesen, a minden évben megrendezett Kiséri Napokon. Mint mindig, itt is szeretettel fogadtak. 11-én itthon a klubban köszöntöttük az első féléves névnaposainkat egy szál virággal és nagy szeretettel. A Castellum Étteremben vacsoráztunk. 15-én Szegeden a Fesztiválon mi a kán-kánnal, a többiek a “mókás” lakodalommal szerepeltek. Mindannyian finom ebédet kaptunk. Ebben a hónapban, 19-én Tiszakécskén Lezsák Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a Nyugdíjas Találkozó résztvevőit, oklevéllel jutalmazták a fellépőket. Mi a kán-kánnal és a moldvai táncunkkal mutatkoztunk be az egybegyűlteknek.
– Július 3-án fáradalmainkat pihentük ki Kiskunmajsa fürdőjében, de már 11-én Gyopároson roptuk a táncot, a magyart, a moldvait, s természetesen a kán-kánt. 26-án ott volt a helyünk a Kübekházán, az immár minden évben hagyományosan megrendezett operett gálán. Már 2004-re is van meghívásunk.
– Augusztus 3-án Kiskunmajsán vendégeskedtünk a sörfesztiválon. Jó volt a műsor, de fürödtünk is.
16-17-én a Szegvári Falunapokon tettük a dolgunkat. Az első napon itt adta át a falu önkormányzatának képviselő testülete a Szegvárért Emlékérem kitüntetést klubvezetőnknek, Bacsa Józsefnének, hosszú és eredményes szervezőmunkájáért. A második napon a klub tánckara bemutatta moldvai táncát, az “Én ezt tudom” vetélkedő keretében. 19-én Lakitelekre mentünk a magyar tánccal, de hiányolták nézőink a kán-kánt is! 30-án Berekfürdőn táncoltunk a fesztiválon, és az Életet az Éveknek Szervezet által kibocsátott Hírlevélben szerepel a Klub fényképe is.
– Szeptember 6-án szerb napok voltak a faluban, s a Castellum udvarán a klub táncosai szerb táncot mutattak be. 12-én Rákoscsabáról voltak vendégeink, közösségfejlesztők, akikkel mi is jó kapcsolatot teremtettünk. Finom kalácsot sütöttünk nekik. 20-án volt az Elszármazottak IV. találkozója, amelynek rendezésében több klubtagunk is részt vett. 24-én 5 fő 70 éves klubtagunkat köszöntöttük születésnapjukon. Ettünk, pezsgőt is bontottunk, kis műsort is rendeztünk, ők sok virágot és köszöntő szavakat kaptak. Fényképek örökítették meg ezt a különleges alkalmat.
– Október 4-én Rákoscsabán voltunk az ottani klub meghívására. Ismerkedtünk lakóhelyük nevezetességeivel, ebéddel és egy nagyon emlékezetes műsorral leptek meg bennünket és ajándékokkal kedveskedtek. 11-én Fülöp-Jakabon köszöntöttük a minden évben megrendezett baráti találkozón Csáki Béla polgármestert és kedves feleségét, Zsadányiné Margitkát virággal és borral. 12-én Mátraverebélyre a búcsúba vezetett az út, hogy lelkiekben is felfrissüljünk. Egész úton és ott is imádkoztunk, énekeltünk. 18-án zártuk az évet a klub baráti vacsorájával, amelyről már részletesen beszámoltunk. 25-én Kübekházán vacsoráztunk, itt az énekkarunk énekelt.
– November 20-án ismét a Castellumban vacsoráztunk , s a második félévi névnaposainkat köszöntöttük egy szál vörös rózsával és nagy szeretettel. 22-én még Szentmihályon is vendégeskedtünk.
– December az év utolsó hónapja is bővelkedett szeretetben, együttlétben. 16-án a Művelődési Ház közös karácsonyára hívtak meg bennünket, 17-én pedig a Klubban karácsonyoztunk. Pigniczkiné Etelka szép kis karácsonyi verssel köszöntötte társait , mi mindannyian karácsonyi dalokat énekeltünk. Az asztal terítve volt zsíros- és vajas kenyér, sütemények, üdítők fogyasztása volt a következő program. De előtte klubvezetőnk Isten áldását kérte a következő esztendőre, szeretettel köszöntötte a jelenlévőket és a távol lévő betegeket is.
Az ünnepi ajándék egy kis virágcserép fenyővel szalagdísszel,mindenki karácsonyfája alá kerültek.
A szeretet tartotta össze 13 év óta ezt a közösséget, és reméljük, hogy a következő évben is szaporodik tagságunk.
Kívánjuk, hogy mindenki szívesen és szeretettel töltsön el néhány órát egymással békében és szeretetben.
De még volt táncosainknak egy év végi meghívása a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet évzáró közgyűlésére. Fellépésünket szép ajándékcsomaggal jutalmazták. Ők boldog új esztendőt kívántak a klub tagjainak is, de a falu minden lakójának! Sok sikert a 2004. esztendőre!
a Szép Öregkor Nyugdíjas Klub nevében:
Bacsa Józsefné és Dr. Magyar Jánosné – klubvezető klubtitkár