Sokaknak már természetes, hogy a hajdani kórógyszentgyörgyi óvoda épületéből nem gyermekzsivaj hallatszik ki az utcára, hanem motoros targonca zaja és egyéb munkazaj.
Már megszokta a lakosság ennek a kis üzemnek a működését, amit öt évvel ezelőtt a polgármester asszony és a jelenlegi üzemvezető szervezőmunkájának eredményeként jött
létre. Hogyne szokták volna meg, hiszen szépen megnőtt azoknak a szegváriaknak a száma, akik leszázalékoltságuk ellenére munkát kaphattak a Humán Kft-nél.
Az udvar még mindig ugyanolyan szép, mint öt évvel ezelőtt. Hatalmasra nőttek a fenyőfák, amit az óvoda idejében ültettek a dolgozók Margitka óvónéni vezetésével. Egy kicsit megnőtt a betonozott felületek nagysága. Erre a betonozott részre lépett ki az épületből Salánki Jánosné, aki a Dr. Bartucz Lajos utcában lakik, levegőzni. Mikor elmondtam neki miért merészkedtem a kapun belülre, barátságosan invitált beljebb, jókor érkeztem, nem fogok zavarni, éppen az engedélyezett kétóránkénti szünet kezdődött el. Azt is elmondta gyorsan, hogy a főnök asszonnyal nem tudok beszélni, Mindszentre ment át, nemsokára jönni fog. Majd ugyancsak gyorsan rágyújtott egy cigarettára a kijelölt dohányzóhelyen. Amíg ő a rágyújtással foglalatoskodott, elhatároztam magamban, megvárom Cibulyáné Katikát, addig is beszélgetni fogok Salánki Jánosnéval.
– Említette, éppen a kétóránkénti szünet kezdődött el. Tulajdonképpen hány órát dolgoznak az itteni munkások naponta?
– Itt is nyolc órás a munkanap, mint másutt, de a betegségükhöz mérten van aki négy vagy hat órát dolgozik.
– Mit készítenek?
– Most a szentesi Kontavillnek dolgozunk, foglalatokat, kapcsolókat, konnektorokat, egyéb elektromos szerelvényeket készítünk, szerelünk össze. A Humán Kft. szerződést kötött a Kontavillel, így jutottunk ehhez a munkához. Ez olyan, mint hajdan a bedolgozás. Bőven van munka, úgy tűnik lesz ezután is. Ki tudjuk tölteni a munkaidőket.
– Ön mióta dolgozik itt és mi a munkája?
– Három éve lettem a Kft dolgozója, egy éve meo-s vagyok. Az áru minőségét kell figyelnem. Átnézem a készterméket, kiadom gyártáshoz a termékeket, az alkatrészeket.
Számításokat is kell végeznem. Nem nehéz munka, de nagyon felelősségteltes, mivel exportra is dolgozunk. Nem kell elektromérnöknek lennem, minden áruféleséghez megvan a leírás, az alapján kell átnéznek a készterméket.
– Hány dolgozó által készített áru minőségét kell szemmel tartania?
– Jelenleg 61-en dolgoznak egy műszakban. Mindannyian valamilyen betegséggel leszázalékoltak. Több, mint egy év óta csak szegváriak kapnak itt munkát. Mindszenten is létrehoztak egy ugyanilyen munkalehetőséget a leszázalékolt embereknek.
– Milyen a fizetés?
– Minimálbérért dolgozunk. Jól jön ez a kis pénz is a rokkantsági nyugdíjhoz. Tavaly előtt kaptunk 13. és 14. havi fizetést is.
– Tavaly a Kormány megszorító intézkedése miatt elmaradt a 13. havi bér kifizetése, mivel a Humán Kft. állami támogatással működő nonprofit cég kapcsolódott a beszélgetéshez Czibulyáné Katika, a szegvári és a mindszenti telep vezetője, aki közben megérkezett Mindszentről.
– Szerintem még ilyen szerény fizetések mellett is érdemes itt dolgozni. Ezt látják a szegváriak is, hosszú listán várnak a felvételre. Az az igazság, munka szempontjából is tudnánk több embert foglalkoztatni itt Szegváron, ez már sokszor felmerült, visszatérő probléma, ahogy mondani szokták, viszont hely hiány miatt nem tudunk létszámot bővíteni. Nagyon kicsi a helyünk. Sok viszont a szegvári leszázalékolt, tehát beteg ember. Mozgásszervi, magas vérnyomásos, keringési problémás leszázalékoltak már nem tudnak elmenni napszámba, itt viszont remekük elvégeznék ezt a kisebb fizikai megerőltetést kívánó munkát. Sajnos már pályázatot sem adhatunk be, hogy növelhessük a teret amelyben dolgozhatnánk, mert leginkább a most induló ilyen csoportoknak ítélik meg azt is.
– Tehát Mindszenten is vezeti a telepet?
– Igen, ott is van 51 emberem, akikkel együtt dolgozunk. Ők is ilyen leszázalékoltak, mint az itteniek. Nem lehet szétválasztani ezt a két telepet, mert ugyanazt a Kontakta terméket gyártjuk a Kontavillnek, egyforma munkát végzünk. Sok kihelyezett kis üzeme van a Kontavillnek, de ez a miénk nem akármilyen kis munka, kis üzem, mi például most is exportra dolgozunk. Ezen a négy gépen Rácz Piroska, Muzsik András, Gráfik Péter, Vígh Lászlóné az exportra menő új terméket állítja elő, mégpedig a magas szintű követelményeknek eleget téve.
– Milyen szakma szakmunkásai dolgozhatnak itt?
– Szakosított dolgozónk nincs. Betanított munkásnak vettük fel az embereket. Nem követelmény a szakmunkásság. Egymást tanítják a munkások. Nagyon hamar eléri az új dolgozó is a régiek biztonságát és gyorsaságát. Úgy irányítjuk a dolgozókat, hogy mindenki megtanuljon minden szerelési munkát. Ez azért is fontos, mert mindenki órabérben dolgozik, 305 forintot kapnak óránként. Azt is figyelembe vesszük, kinek mit szabad vagy nem szabad végezni. Vannak akik többet teljesítenek, olyanok is akik kevesebbet.
– Hogyan viszonyulnak a munkához a szegváriak?
– Szeretnek itt dolgozni, szeretnek itt lenni az emberek. Többüknek ez lelki szükséglet is. Az, hogy emberek közt vannak sokuknak gyógyír. Itt visszanyerik az önbizalmukat, érzik itt szükség van rájuk. Szeretnénk, ha közösséggé válna ez a kis társaság. Névnapokat tartunk, kirándulni megyünk évente többször is. Már hagyomány az évzáró bankett. A legutóbbit a mindszentiekkel közösen rendeztük. Jól éreztük magunkat.
– Köszönöm a beszélgetést, további jó munkát kívánok.
