Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Lakodalmi hangulat

2 117

Március első szombatján ötödik alkalommal került sor Szegváron a vőfélyek és lakodalmas zenekarok találkozójára. Az érdeklődés nagy volt, hiszen két héttel a rendezvény előtt már nem lehetett jegyet váltani, mert a művelődési ház nagyterme zsúfolásig megtelt.
A találkozó Joó Ferenc beköszöntőjével kezdődött. A lakodalmi hagyományokat követve a násznépet, azaz a vendégsereget a fúvós zenészek kíséretével a húsfőzőkhöz invitálták, megkóstolni a bográcsban rotyogó pörköltet. Ezután a házigazdák egy-egy oklevéllel, emléktárggyal köszönték meg a résztvevő öt zenekarnak és a négy vőfélynek, hogy elvállalták a találkozón való szereplést. A hivatalos rész ezzel lezajlott és megkezdődött a mulatság. Az első zenekar már vacsora előtt olyan jókedvet csinált, hogy szinte mindenki ropta a táncot. 
A finom vacsora elfogyasztása után sem hagyott alább a jókedv. A vőfélyek tréfás mondókája alatt pihentek csak a táncos lábak. A zenekarok váltották egymást. Más-más stílus, de a hangulatuk a vendégeknek megmaradt. Az estet színesítette a vendégekből cigánynak felöltözött társaság tréfái, tánca, majd később tréfás házasságkötésre is sor került. Ez a színfolt is jókedvre derítette a résztvevőket és fergeteges tánc keletkezett az újasszony táncból. A tombolasorsoláskor megpihenhettek a vendégek. A legérdekesebb nyeremény, egy élő, nagytermetű kölyökkutya is gazdára talált. A hajnali hat óráig tartó mulatságban néhány szót váltottam a főszereplőkkel a vőfélymunkáról.
Kádasi Zoltán már régi résztvevője a szegvári vőfélytalálkozóknak. De nemcsak itt ismerik, hanem az ország különböző részében. Ráköszönnek, rászólnak. Nem mindig ismeri meg az ifjú párt, de ha néhány szóval elmondják, hogy mikor és hol, milyen körülmények között volt a lagzi, „beugrik”, hogy kikről van szó. 
Pl. egyszer Egerben a vár egyik tiltott helyére mászott fel a kisfiával, amikor rászólt egy ismeretlen ismerős, hogy vőfély úr nem lesz az veszélyes? A termete miatt az egyik egri pincében következetesen Lagzi Lajcsinak hiszi a tulajdonos hölgy, amiről nem lehet lebeszélni. Ott mindig nagyon finom bort kaphat. 
Sztárok, vagy azok gyermekeinek is bonyolított már le esküvőt. Tehát luxus lakodalmaktól, szerényebb mulatságig, az ország sok részén járult már hozzá az ifjú párnak és vendégeinek szórakoztatásához. 
Remzső József ugyancsak szentesi vőfély, amellett, hogy vőfélyszövegekben is otthon van a vidámság, a bolondozás sem áll messze tőle. Félretéve bút és bánatot, felöltözött csinos cigányasszonynak és ropta kifáradásig a közönséggel.
Joó Ferenc vőfélyköszöntőket mondott, zenekarával is fellépett, amellett, hogy az este zökkenőmentes lebonyolítása is az ő feladata volt. Nagy segítsége volt ebben elsősorban felesége és a szélesebb család tagjai
Sok vidéki vendég is volt a szegváriak mellett. Köztük visszatérőként egy pesti csapat, akik már most felkérték Feri bácsiékat, hogy segítsenek megszervezni a közreműködőket – vőfélyeket, zenekarokat – egy budapesti hasonló rendezvényre, aminek már az este folyamán hozzá is láttak.
Szeretik Szegváron ezt a rendezvényt a fiataloktól kezdve az idősebbekig, minden korosztályból. Várjuk a következő évet is, ahol Joó Ferenc és felesége Juliska újra magára vállalja a szervezés nehézségeit, de úgy gondolom ez számukra is megéri, amikor látják, hogy munkájuk eredményeként milyen jól érzi magét mindenki.
Jó egészséget kívánunk nekik, hogy jövőre is mulathassunk a vőfélytalálkozón.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató