A család a társadalom alappillére, a társadalom fenntartója. Ha jól megy a családok sorsa, kiegyensúlyozottá válik a társadalom, csökken a konfliktusok száma, derűsebbek lesznek az állampolgárok. Hol vagyunk ma ettől? Milyen a családok élete itt a faluban?
Szeretnénk képet adni – nagy általánosságban és bizonyos szemszögből – a családok életéről. Először bemutatjuk a család pótlására létrejött lakóotthont, amelyben olyan gyermekek élnek, akik kikerültek családjuk hatóköréből. A következő számunkban a másik lakóotthont mutatjuk be, majd egy sokgyermekes családot, azután egy kisebb létszámú családot a faluból
A vármegyeházból három évvel ezelőtt kiköltöztek a nevelőotthonos gyerekek két házba, amit az állam vásárolt meg számukra helyi háztulajdonosoktól. Egyedüli cél az volt, hogy a korszerűtlen, megyeházi épületből barátságosabb, a családi modellt jobban támogató házba kerüljenek a lakók. Így hát felbontották az addigi nagy létszámú lakóközösséget két-három csoportra. Az egyik csoport a Kórógy utcai házba, a másik a Bercsényi utcába került. A csoportok létszáma nem sokkal több tíz főnél. Ezek a házak lettek a szegvári lakóotthonok. Más nevet még nem találtak ki rájuk, nem tudom miért lakóotthon, miért nem egyszerűen otthon vagy ház, lakás, lak, kvártély? Lakóotthon. Olyan hivatalos. Bár így is sokkal otthoniasabb, mint a volt nevelőotthon.
Itt hat(6) felnőtt (Bandula Gyöngyi, Fazekas Lajosné, Gyovai Elza, Puskásné Dudás Etelka, Vigh Balázs és Magyar Sándorné otthonvezető) van 16 gyerekkel.
A 16 lakónak rengeteg szobája, fürdőszobája, ebédlője, konyhája, kamrája és még azt hiszem lehetne sorolni mi mindene van a házban.
Magyar Sándornét, a ház vezetőjét, éppen az éléskamra ajtajában értem utol. A kamra nem egy raktár méretű, de egy nagy hűtőszekrény, 400 literes fagyasztóláda rengeteg doboz, polc található benne. Tulajdonképpen mindennek van helye. A konyha-ebédlőből nyílik. A konyha-ebédlőt a ház hajdani garázsából alakították ki, tágas, praktikus berendezéssel. Senki nem mondaná meg, hogy ez a konyha garázsnak készült.
– Az élelmezéshez külön ellátmány van?
– Igen, meghatározott összegből vásárolhatunk havonta. Most májusban már kétszer vásároltam. A napokban költöttem el harmincezer forintot a Pennyben. Mindig alaposan felkészülök a vásárlásra, megkeresem hol a legolcsóbb.
– Ki főz a lakóknak?
– Nincs szakácsunk, ma például én fogok főzni. A gyerekek az iskolában ebédelnek. Ha valamiért itthon marad valaki, akkor főzünk neki. A reggelit az éjszakás készíti el, a vacsorát a délutános. Az ebédet mindig én főzöm, most is van itthon egy fiam, aki nem az iskolai napköziben ebédel.
Ha itthon vannak a többiek is, szinte mindegyikük szívesen segít. A takarítás, mosogatás nem népszerű munka, de belátják, hogy el kell végezni, ma már nincs vita rajta.
– Közben átsétáltunk egy nagyon szépen berendezett napfényes helyiségbe. Nem is egy szoba ez, hanem kettő, boltívvel elválasztva. A nagyobbikban egy ovális nagy asztal, körülötte székek, a fal mellett szekrények és egyéb bútorok. Kellemes, puha szőnyegek borítják a parkettát. A boltíven túli szobában modern tv, videó, CD lejátszó, számítógép, egyéb elektronikus eszközök, süppedős fotelek, kanapé. Szóval kényelem.
– Itt a nappaliban, ennél a nagy asztalnál tanulnak, készítik el leckéjüket gyerekeink délutánonként. Ha elkészültek itt is játszhatnak, a másik helyiségben zenét hallgatnak, olvashatnak, számítógépezhetnek. Itt tartják a fejlesztő foglalkozást is
Többségében még a régi otthonból hozott bútoraink vannak. Mindig pályázok, hogy vehessünk újakat. Legutóbb a Soros alapítványtól kaptunk pénzt bútor vásárlásra. Szakkörökre is nyertünk pályázati pénzt, be is indítottuk a kézimunka-, varró-, és főző szakkört, Vígh Balázs barkácsolásra tanítja a gyerekeket. A nevelők a felzárkóztató munkába kapcsolódtak be.
Legutóbb négy pályázatot adtam be a minisztériumba lakásvásárláshoz, támogatást igényeltem azok részére, akik még nem kaptak ilyet. Tizennyolc éves koruk után nagyobb összegre lehetett pályázni, önálló életkezdéshez. Ebből hármat fogadtak el. Azok kaphattak, akik már családot alapítottak. Első szempont volt ugyanis a családalapítás. Azokra is figyelnünk kell, akik nem laknak már velünk.
– És hol vannak a hálószobák? Gondolom több is van belőlük.
– Fel kell menni az emeletre. Ez a lányok oldala, négy, illetve három személyes szobák, van két személyes is. A szobákhoz erkély tartozik.
– Úgy nézem, szeretik a rendet a lányok. Mindegyik szobában rengeteg plüssállat, játékmaci, szobadísz. Nincs széthagyott ruhadarab, papír, esetleg más rendetlenség. A fürdőszoba is tiszta, rendben hagyott.
Közben átértünk a fiúoldalra. Szőnyegpadló, háromszemélyes szobák, poszterek a falon.
Ez a szép környezet hatott-e a gyerekekre?
– Nagyon sokat változott magatartásuk, a viselkedésük is, ahogy átjöttünk a nevelőotthonból. Bámulatos volt a változás, ahogy fölfedezték az újat. Sokkal közelebb kerültünk hozzájuk Sok olyan dolog ment a nevelőotthonban, ami mellett elmentünk, mert közvetlenül nem találkoztunk vele. Most minden munkafázisban találkozunk, együtt dolgozunk a gyerekekkel. Ahogy telt az idő egyre inkább természetesebbé vált az új környezet, a kialakult új szituáció, az hogy közelebb kerültünk hozzájuk. Már-már átesnek a ló másik oldalára gyerekeink. Már tudja mindenki, hogy ez jár neki.
A törvény kihangsúlyozza a gyerekek jogait, de csak említi a kötelességeiket, szankciókat nem jelöl meg a kötelesség nem teljesítésére.
Úgy érzem az hiányzik gyerekeinknek, hogy azt megtapasztalják, amit a családban élő mindegyik gyerek megtapasztal, hogy akkor van minden, ha édesanyám dolgozik, ha édesapám dolgozik, ha plusz munkát vállalnak, ha én is odaállok melléjük dolgozni. Ezt én itt nem tehetem meg velük.
Tulajdonképpen én azt sajnálom, gyerekeinket még mindig nem a valós élet hatásai érik, még mindig búra alatt nőnek. Bár sokat jelent a lakóotthon új rendszere.
