Találtam egy gyöngyszemet! Mindjárt egy gyöngysort!
Minden hónapban, a diákvilág rovatban olvashatunk arról, milyen szép eredményeket érnek el – többek között – a tanulmányi versenyeken a szegvári gyerekek.
Legutóbb az országos Curie kémiaversenyen volt két diák, Csatordai Márta és Sápi Tamás. Hogy ide eljussanak egy levelező verseny több feladat sorát kellett megoldaniuk és jól kellett teljesíteniük a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyét összefogó elődöntőn.
Ebben az évben kezdték a kémiai tanulmányaikat, és már is megszerették e tantárgyakat. A versenyre heteken át minden kedden készültek. Bari Tiborné tanárnő feladatokat állított össze, amelyeket a gyerekek megoldottak, majd együtt megbeszéltek. Emellett természetesen az elméletet is tudni kellett. Különböző könyvekben búvárkodtak, érdekességeket kerestek, híres kémikusok életét, találmányait, kémiai felfedezéseit kutatták. A levelezőverseny minden fordulójában volt egy kísérleti feladat is, amely elvégzésével tapasztalhatták meg a kémiai anyagok, reakciók rejtelmeit.
A szorgalmas felkészülésnek meg lett az eredménye. Az országos elődöntőben, ahol a három megyéből a levelező verseny legjobb 30 helyezettje vett részt, Sápi Tamás 2., Csatordai Márta 3. helyezett lett.
Május 16-án, Szolnokon már az országos megmérettetésre került sor. Az országos döntőbe a megyei elődöntőkből az a 30 tanuló jutott be, akiknek a legtöbb pontszámuk lett. Ebből a régióból még a negyedik helyezett is befért az országos döntőbe olyan erős volt a mezőny. Ez még emeli a szegváriak teljesítményének értékét.
Ezen a versenyen határon túli magyar gyerekek is versenyeztek Szerbiából, Vajdaságból, Romániából.
Nagy sikerrel vették az akadályokat a mieink. Csatordai Márta 3. helyezést érte el, 93 %-os teljesítménnyel, amelyért könyvet és CD-t kapott. Sápi Tamás a 7. helyen végzett 89 %-os teljesítménnyel, amelyért ő is jutalmat kapott.
További sikereket Márti és Tamás, a felkészítő Bariné Éva tanárnőnek pedig még sok ilyen tehetséges tanítványt kívánunk.
Nagyon büszkék vagyunk rátok itt Szegváron.
Ha Szegvár egy ékszerdoboz Csongrád megyében, akkor Csatordai Márta, Sápi Tamás és Bari Tiborné tanárnő egy-egy gyöngyszem benne.