A tél általában leállítja a padlás-, sufni takarítást, rendezést, azonban Czakó Sándorné Régitemető utcai lakos felment háza padlásra rendezgetni és talált egy nagyon szép szénavágót. Mivel nem tudott mit kezdeni vele, neki ajándékozta a falumúzeumnak. Nem kellett cipekednie, mert érte mentem kocsival.
A szénavágót (az itt látható fénykép mutatja) nevezik még szalmametszőnek, kazalmetszőnek is.
Rendszerint a vas nyelére forrasztott, kovácsolt úgynevezett taposót lábbal függőlegesen lefelé nyomva vágnak egy-egy szeletet a kazalból. A hajlított fából készült nyelét két kézzel fogta és nyomta lefelé a vele dolgozó. A „V” alakú vágórészt mindig borotvaélesre köszörülték, ezáltal könnyen tudtak vele vágni. A vágott felület mindig szép, egyenletes. Leginkább itt az Alföldön terjedt el, itt már a 18. század második felében biztosan használták Debrecen és Túrkeve környékén. (Magyar Néprajzi Lexikon IV. kötet) A Dunántúlon és a Felföldön újabb, és ritkább. Sok helyen használt kaszapengével vágták a szénakazalt, olyan fűrészelő mozdulatokkal. A szalmakazalhoz szalmavonó horgot (vonyigót) használtak. szalma kiszedéshez.
A szénavágónak sok formai változata van egy-egy településen belül is. Többségében díszes kovácsmunka. A mienk egyszerűbb.
Köszönjük Czakó Sándorné ajándékát, ezzel is gazdagodott a falumúzeum gyűjteménye. Most már unokáink is látni fogják, bár jelenleg is van belőle néhány raktárunkban.
Kovács Lajos István múzeumvezető
