Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Jubiláns házasok ünnepe

0 114

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Egy igen szép, megható eseményről szeretnék hírt adni.
Egyházközségünkben már évek óta szerettük volna megrendezni a jubiláló házaspárok ünnepét. Most végre, a polgári év vége táján, az új egyházi év kezdetén létrejöhetett az ünnepi szentmise.
2005. november 27-én vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Katolikus Templomba meghívtuk azokat a házaspárokat, akiknek ebben az évben kerek házassági évfordulós ünnepük volt.
49 házaspárnak küldtünk névre szóló meghívót. Ebben vannak, akik házasságkötésük 55., 50., 40., 30., 25., 20., 10. évfordulójukat ünnepelhették.
Ebben a szentmisében hálát adtunk az elmúlt időszak minden kegyelméért, imádkoztunk azokért akik betegségük, vagy súlyos terheik miatt nem jöhettek el. Imádkoztunk azokért az elhunyt gyermekekért aki nem érhették meg szüleikkel ezt a napot, és kértük Isten gyógyító szeretetét a lelki sebekért, amit el kellett szenvedniük az elmúlt évtizedek alatt. Hálát adtunk azért, hogy hűségben, egészségben, és kitartásban erőt kaptak, hogy megérhették ezt az évet Isten szeretetének ajándékaként.
A szervezés rövid ideje alatt már olyan sok szeretetet kaptam a visszajelzéseken keresztül. Mindenki megrendüléséről, és meghatottságáról szólt, örömmel és valóban szeretettel készültek eljönni erre az alkalomra. 
Szeretettel hívtuk, és vártuk azokat a kedves családtagokat is akik szívesen együtt örültek, és elkísérték a jubilánsokat. Így, tehát megtelt a templom és az ünneplés kezdetét vette. A szentmise előtt a kicsik előadásában láthattuk a 4 gyertya történetét. A gyertyák: a béke, a hit, a szeretet, és a remény jelképei. Csak akkor teljes az életünk, ha mind a négy „gyertyánk ég”… Ez után felhangzott az orgona, s az ének: „Szeretettel jönnek hozzád Atyánk hívő gyermekid, meghálálni kegyelmednek nagy jó téteményeit….”
Plébános atyánk meleg szavakkal üdvözölte a jelenlévőket, majd a homiliájában emlékezetünkbe idézte a sok évvel ezelőtti eseményeket. Azt a pillanatot amikor mint ifjú párok megálltak az oltár előtt, és elindult közös életük, elindult új családjuk… Sok öröm, és bánat van a hátunk mögött, de most a hálaadás a legfontosabb, hiszen mindenkinek van miért hálát adni… Majd a végén: „Egyházunk nevében szívből kívánom nektek, hogy még sokszor állhassatok meg az Úr előtt hálaadással a szívetekben, addig is legyetek éberek és virrasszatok hogy készenlétben legyetek. Legyen béke a szívetekben és hasson át a hit benneteket. Újuljon meg szeretetek és akkor lesz remény az üdvösségre, az örök boldogságra. „ – zárta a plébános
Nem csak a jelenlévő 20 pár és családtagjaik, de szinte minden jelenlévő meghatódva hallgatta, és idézte fel a múltat szívében.
A szentmise végén megáldotta a házaspárokat, és egy jubileumi emléklappal kedveskedett az atya. 
Elénekeltük a Tedeumot, majd a szentmise után a Katolikus Körben egy szerény vendéglátásra is meghívtuk a résztvevőket. Ott készült a szegvári TV riportja is. Úgy gondolom valóban szép ünnep volt ez minden jelenlévő számra. 2006-ban is lesz ilyen ünnepség, ezt szeptember 24-re tervezzük. 
Itt szeretném megköszönni azoknak akik eljöttek, akik támogatták, és segítették ezt az ünnepet munkájukkal, finom süteményeikkel! 
Isten áldja meg és továbbra is adjon erőt, jó egészséget, sok örömet az élet küzdelmeiben a házaspároknak, családjaiknak!

Jubiláló házaspárok áldásra sorakoznak
(Fotó: Piti Magdolna)
Áldás
(Fotó: Piti Magdolna)
Vendéglátás a Katolikus Körben
(Fotó: Piti Magdolna)
Szarvas János nemzetőr emlékérmet kap
(Fotó: Piti Magdolna)

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató