Szegvár Nagyközség Polgármesterétől…
Tisztelt Polgártársak!
Az alábbiakban tájékoztatom Önöket falunk életének néhány fontosabb eseményéről, közös feladatainkról.
– Ezúton is szeretnénk Szegvár minden lakója nevében szívből és hálásan megköszönni azok önzetlen és azonnali jelentkezését, akik munkával vagy egyéb támogatással siettek segítségünkre az árvízi veszély elhárítása érdekében. Nevük közzétételének méltó módjáról, a siker megünnepléséről hamarosan gondoskodunk.
– Az előző év gyakorlatához hasonlóan ismét kérjük a falu lakosságát, tegyenek javaslatot azon személyekre, akiket méltónak tartanak a Szegvár Nagyközség Díszpolgára cím elnyerésére, illetve a Szegvárért Érdeméremre. Az önkormányzati rendelet szellemében díszpolgári cím annak a köztiszteletben álló állampolgárnak adományozható, aki kiemelkedő munkájával, egész életművével olyan elismerést szerzett (községünkön belül, országosan), mely hozzájárult a nagyközség hírnevének öregbítéséhez. A Szegvárért Érdemérmet azok a személyek, társadalmi, gazdasági szervezetek kaphatják meg, akik a község fejlesztésében, közéletében, a gazdasági élet bármely ágazatában kiemelkedő munkát végeztek, ennek révén a község értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el. Évente 1 díszpolgári címet és legfeljebb 2 emlékérmet adományozhat a képviselő-testület az előkészítő bizottság előterjesztése alapján. Tisztelettel felkérjük a lakosságot, a kollektívákat, hogy a 2004. évben adományozható községi kitüntetésekre tegyenek javaslatot egy lezárt borítékban 2006. május 17-ig. A javaslat leadható személyesen a fent jelzett időpontig a Polgármesteri Hivatal Titkárságán.
– A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány élelmiszer gyorssegélyben kívánja részesíteni a legrászorultabb családokat településünkön is. A segély szétosztásához az alapítvány a Magyar Vöröskereszt Szentes Városi Szervezete és önkormányzatunk közreműködését kérte. Május 11-én a Ternai család segítségével (amit köszönünk az érdekeltek nevében), megérkezett Szegvárra 5600 kg liszt, amit rövid időn belül szeretnénk átadni a rászorulóknak. A Baptista Szeretetszolgálattól kapott levél szerint 10 kg lisztet vehet át minden rászoruló szegvári család a készlet erejéig. Az átvételkor név, lakcím, átvett mennyiség és az átvevő aláírása kerül rá az átvételt igazoló ívre, hiszen az adomány intervenciós gabonából származik, szigorú elszámolási feltételek mellett kerülhet csak kiosztásra. Kérjük mindazon szegvári családokat, akik alacsony egy főre jutó jövedelemmel vagy kis nyugdíjjal rendelkeznek, esetleg munkanélküliek, nem magas jövedelmükből több gyermeket nevelnek, vagy egyéb okból hátrányos helyzetűek, hogy május 17-én, szerdán reggel 8 órától szíveskedjenek megjelenni a helyi Polgármesteri Hivatal udvarán, ahol átvehetik a 10 kg lisztet. A támogatásban részesülők nevében levélben fejezzük ki köszönetünket a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány felé.
– A közeljövőben újabb lisztszállítmányra számíthatunk a LAÉT (Létminimum Alatt Élők Társasága) Csongrád Megyei Regionális Szervezete sikeres pályázata révén. A pályázatot a Gyermekélelmezési Alapítványhoz nyújtották be. Ebből Szegvárra 1998 kg liszt jut, kb. 330 család részesülhet belőle 6 kg-os adagokban. Ennek a szállítmánynak a Szegedről történő hazaszállításáról az előzőhöz hasonlóan a falunak kell majd gondoskodnia. Szétosztásának feltételeiről, időpontjáról és helyéről időben értesíteni fogjuk a tisztelt lakosságot.
– A 2001. évi XXII-es törvény 20. §-a, valamint a 41/1997. (V.28.) FM. rendelet 212, 213. §-a, továbbá a 20/2001. (III.9.) FVM. rendelet 1. § 3. szakasz c./ pontja, valamint 1. § 5. szakasz rendelkezik az ebek veszettség elleni évenként kötelező oltásáról. A 81/2002. (XI.30.)FVM. rendelet 8. §-a értelmében az ebeket a kötelező oltással egy időben zoonózis elleni védekezés keretében féreghajtó kezelésben kell részesíteni. Szegvár Nagyközség területén Dr. Lehoczky János és Dr. Kun Szabó István jogosultak végezni az ebek veszettség elleni kötelező oltását. Az alábbiakban értesítjük Szegvár nagyközség lakosságát az ebek oltásának időpontjáról:
– június 6. (kedd) 9.00 – 11.00 óráig: Pusztai sarok
– június 6. (kedd) 15.00 – 16.30 óráig: Bem u.
– június 7. (szerda) 9.00 – 10.00 óráig: Réti telep
– június 7. (szerda) 10.00 – 11.30 óráig: Kórógyszentgyörgy u. sarok
Pótoltás:
– június 9. (péntek) 10.00 – 11.00 óráig: Újfalusi iskola – Puskin u. sarok, 15.00 – 16.00 óráig: Pusztai sarok
Az oltás díja 2000 Ft, mely magában foglalja a hatósági regisztrációs díjat is. Az összeget az oltást végző állatorvos részére a helyszínen kell fizetni.
Szegvár, 2006. május 12.
Szenczi Sándorné polgármester