Már kilenc éve annak, hogy a lengyelországi Lewin Brzeski városából gyerekek gyermekek érkeznek a falunkba, akiket kettesével családoknál helyezünk el.
Az idén is harminchat gyerek érkezett, akiket nagy szeretettel és nem kis izgalommal vártak a vendéglátó családok. Vajon milyenek lesznek? Megértjük-e egymást? Mit főzzünk nekik? Jól érzik-e magukat nálunk?
Leginkább ezek a kérdések merültek fel a szülőkben azon a találkozón, ahol a teendőket beszéltük meg. Akiknél már nem először voltak lengyel vendégek, igyekeztek megnyugtatni az újakat, hogy biztosan nem lesz semmi probléma, könnyen beilleszkednek a gyerekek a családokba, aranyosak, kedvesek voltak azok is, akik eddig jöttek. A névsorban fel is fedeztünk hat olyan diákot, aki már járt nálunk, vagy ahol tavaly, vagy azelőtt magyar gyerekek vendégeskedtek. Sok lány volt a csapatban, szám szerint huszonhat, és csak nyolc fiú társult melléjük. A kor szerinti megoszlás is érdekes volt, tizenhatan voltak 15-16 évesek, a legfiatalabb pedig alig múlt kilenc.
Minden család kiválasztotta azt a két gyerekek, akit vendégül szeretett volna látni, és készülődött a fogadásukra.
Tizennegyedikén délután négyre vártuk őket, de délelőtt tízkor kaptuk a telefont, hogy már délre itt lesznek. A Művelődési Ház nagytermében gyűltek össze a vendéglátók. A tizennyolc asztalra a
ropogtatnivaló mellé kitettük a lengyel gyerekek nevét, és odaültek az asztal mellé a fogadó családok. Így könnyen egymásra találtak a
vendégek és a vendéglátók. Az ünnepélyes fogadás után elindultunk haza.
Az első nap pihenéssel telt, hiszen tizenkét órás út állt mögöttük, éjszaka indultak, fáradtak voltak. Jóízűen megebédeltek, lepihentek pár órát, aztán elvittük őket a faluba, ahol megnézték a múzeumot, a központ nevezetesebb épületeit, majd fagyiztak egyet. Másnap a
szentesi strandra kísértük el őket csoportosan.
A lengyelek a saját, a magyarok a hivatal kisbuszával utaztak. Nagyon élvezték a lubickolást, hiszen feléjük ilyen meleg fürdők nincsenek. Öt órakor indultunk vissza Szegvárra.
A nap a szabadidő parkban megrendezett ismerkedési esttel folytatódott. A vendéglátó családok vittek süteményt, szalonnát, zöldségfélét, kolbászt, amit a hivatal dolgozói által előkészített tűznél sütöttünk meg. Kolbászt a Polgármesteri Hivataltól is kaptunk, mert szalonnát sütni a lengyeleknél nem divat, ők a otthon is inkább kolbászt sütnek nyárson, és eszik szívesen. De azért néhányan a szalonnát is megkóstolták.
Későig nem maradhattunk, hiszen másnap Budapestre utazott az egész társaság. Elkészítettük a vendégeinknek az úti csomagot, innivalót, és fél nyolcra már a Művelődési Ház előtt voltunk. A kísérő családok tagjaival megtelt egy nagy busz, mi is elmehettünk velük a
fővárosba. Az utazás költségeit a hivatal vállalta magára, így nekünk csak a belépőket, és a közös étkezés költségeit kellett fedezni. Először a Parlamentbe mentünk. A látvány nem véletlenül lenyűgözte le a vendégeket is, hiszen ez az épület Európában szinte egyedülálló.
A délután folyamán felmentünk a Budai Várba. A Halászbástyáról megcsodálhatták a panorámát, megnézték a gyönyörű épületeket, szobrokat, és az egyebeket. A kötetlen sétálgatás alatt sűrűn csattogtak a fényképezőgépek, mindenki meg akarta örökíteni a csodás látnivalókat.
Innen a Westend City Centerbe mentünk, ahol ajándékot vásárolhattak, illetve sétálhattak a csodálatos bevásárlóközpontban. Az est egy közös vacsorával zárult, amit hazafelé jövet egy vendéglőben fogyasztottunk el. Későn este fáradtan feküdtünk le, így nehezen keltünk másnap, amikor is újabb felejthetetlen élmény várt mindannyiunkra.
Szarvasra vitt bennünket a busz, ugyanolyan feltételek mellett, mint előző nap. A magyarok busza is megtelt a kísérőkkel, lettünk a
lengyelekkel együtt közel százan. Először rövid sétát tettünk az Arborétumban, majd hajóra szálltunk. A folyóról megcsodálhattuk a gyönyörű várost, láttuk a ritkaságszámba menő mocsári ciprusokat. A lengyeleknek nagyon tetszett az is, hogy időnként a kapitány átengedte nekik a kormánykereket, vezethették a csónakokkal kibővített hajót. Egy folyóparti vendéglőben ettünk nagyon finom, többfogásos ebédet. Délután a természetvédelmi terület központjába látogattunk el, ahol a vidék jellegzetes állat- és növényvilágával ismerkedhettünk meg.
Nagyon meleg volt, így alig vártuk, hogy megmártózhassunk a strand vizében. Két órás lubickolás után indultunk haza.
Észre sem vettük, és már négy nap el is telt az egy hétből. Ekkorra már a vendégek jól elfáradtak, ezért a pénteki nap a családoké volt, ők szervezték meg a programot. Igyekeztünk a gyerekek igényeit figyelembe véve változatos elfoglaltságot találni számukra. Voltak, akik a szentesi strandra vagy bowlingozni vitték őket, mások Szegedre mentek városnézésre, vagy vásárolni. Sokan maradtak otthon, ahol közös játékkal, beszélgetéssel számítógépezéssel telt az idő. Többen rendeztek grill-partit, a családok összefogtak annak érdekében, hogy minél több magyar barátot találjanak a lengyelek. Este a nagyobbak a diszkóba is ellátogattak, természetesen a vendéglátó felnőttek felügyelete mellett.
Szombattól a falunapi rendezvényekbe is bevontuk őket, részt vettek a „Szomszédságok tarhonyája” vetélkedőn, megnézték a zenekarokat, táncosokat, egyéb műsorszámokat tetszés szerint. Olyanok is akadtak szép számmal, akik inkább a családoknál töltötték az időt, barátkoztak, játszottak, szórakoztak.
A falunapon megkóstolhatták a lengyelek a csirkés tarhonyát, a gulyáslevest, a nyárson sült csirkét. Utóbbira a vendéglátó családok is meghívást kaptak. Tapasztalhattuk azt is, hogy a lengyelek a paprikás, zsíros, kifejezetten magyar ételeket nem igazán szeretik.
A tűzijátékot együtt néztük végig, majd-bármennyire szívesen maradtak volna menni kellett haza, hiszen hétfőn vitte őket a busz Lengyelországba. Gyorsan eltelt az egy hét, ekkorra már úgy összeszoktak vendégek és vendéglátók, hogy alig bírtak megválni egymástól.
Készítettünk nekik egy kis úti csomagot, kaptak tőlünk ajándékot, majd elkísértük őket a Művelődési Házba. Itt elbúcsúztattuk őket, majd a Lengyel – Magyar Baráti Társaságtól is kaptak egy-egy plüssállatkát. A beszálláskor bizony sok könnyes szemet, síró magyar, illetve lengyel gyereket lehetett látni. Nehéz volt tőlük megválni, azóta is emlegetjük őket. Aranyosak, kedvesek, jó magaviseletűek voltak, nem volt sok probléma velük.
Tudom, hogy a vendéglátó magyar családoknak ez az egy hét nem volt könnyű, anyagilag is sokat tettek azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Az egyéb törődés, felelősségvállalás pedig pénzben nem is mérhető. De egy biztos: A magyar-lengyel barátság azon múlt, és ezután is azon fog múlni, hogy a gyerekek hogy érezték magukat a családoknál. Biztos vagyok benne, hogy most is emlegetik az együtt töltött napokat, születtek újabb barátságok, és már jönnek is az első levelek.
A mostani két gyerekkel együtt nálunk már tíz lengyel gyerek vendégeskedett, és még most is emlegetjük valamennyit, kapjuk tőluk a leveleket, képeslapokat, üdvözleteket. Én biztatok minden most vendéglátó családot, hogy jövőre engedjék ki gyerekeiket Lengyelországba, mert hasonló ellátásban, kényeztetésben lesz részük, mint amiben mi részesítettük az idén a vendégeinket.
Végül álljon itt azoknak a családoknak a neve, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak a barátság megerősítéséhez:
– Puskás Sándor, Kontra u. 67.
– Rehák József, Arany J. u. 16.
– Laskovicsné Ágoston Sára, Kórógy u. 37.
– Pölös Attila, Kórógy u. 84.
– Fekete Nagy Irén, Szentes, Kisér u. 12/a
– Ágoston György, Kontra u. 49.
– Szabóné Gyermán Erika, Klapka u. 25.
– Juhász János, Bartucz Lajos u. 40.
– Balog Ágnes, Klapka u. 24.
– Gyánti György, Kontra u. 39.
– Határné Bottyán Erika, Rozmaring u. 9.
– Lantos Mária és Bihari Sándorné, Dózsa Gy. u.
– Bába Miklós, Kontra u. 30.
– Bárány Ernőné, Klapka u. 30.
– Puskás Máté, Kórógy u. 87.
– Rozgonyiné Szabó Mária, Kórógy. u. 82.
– Lukács Istvánné, Kontra u. 89.
– Vassné Lucz Klára, Kontra u. 97/a
Munkájukat ezúton is köszönjük!
