„A fának lelke van – gondoljunk arra, ha elégetjük, a hamuját megfogva is különös érzés fogja el az embert. Lélegzik, kivágás után is évek telnek el, változtatja színét, korhad, de a tapintása mindig melegséget, életet sugároz. Ezt az életet próbálom formába önteni. Tudom évek telnek még el, hogy ez sikerüljön. Igyekszem és próbálkozom…”
– írja Tóth József honlapján.
A szegvári fafaragónak szeptember 30-án nyílt kiállítása a szentesi Városi Könyvtár kiállítótermében, mely megtekinthető a könyvtár nyitva tartási idejében, október 21-ig.
Nagy Edit megnyitó beszéde:
„Kedves Vendégek, kedves Művészetkedvelők!
Tóth József fafaragó kiállításának megnyitása nem-kis feladat számomra. Munkám folytán rendszeres résztvevője vagyok hasonló alkalmaknak, igaz, inkább, mint háziasszony, de éppen ezért, amikor a maihoz hasonló feladattal tisztelnek meg, nagyon is érzem mennyire felelősségteljes a megszólalásom.
Egy alkotó, egy művész elhozta Önök elé tehetségének, ügyességének gyümölcseit, melyek mondanivalójukon keresztül hordozzák életfelfogását, gondolatvilágát, talán egész lelkét, és az én dolgom az ajánlásuk.
Szeretném Önöket ráhangolni az itt bemutatott alkotások befogadására, vagyis olyan gondolatokat ébreszteni, melyek talán hozzájárulnak, hogy egy-egy mű szemlélésénél fantáziájuk szabadon szárnyra kapjon.
Fából készült alkotások láttán mindig végigfut bennem egy borzongás.
A fa a világ legcsodálatosabb dolga. Gondolják csak el, földünkön hány faóriás szolgálja életében az embert! Gyönyörködteti a szemet, árnyat ad, és oxigént termel, mégis kivágjuk őket. Lesz belőlük háztető, vagy éppen bútor, megint csak az ember szolgálatában, vagy elégetjük, és életében összegyűjtött energiáját, melegét aknázzuk ki. A fa átszövi világunkat, körülvesz bennünket, olyan természetességgel, hogy meg se gondoljuk sokoldalú szerepét.
A legmagasztosabb felhasználás azonban ez, amikor szemünk, és azon keresztül lelkünk gyönyörködtetésére műtárgyak készülnek belőle. A művész az önkifejezés számára megadatott módszerével formálja a kivágott és enyészetre ítélt fadarabokat, így az emberek többé nem dobják tűzbe. Ellenkezőleg, áhítattal veszik kézbe és csodálják.
A fa tehát újra életre kel, a művész keze által talán örök életre.
Tóth József mindennapjaiban meghatározó a fa. Végzettsége és hobbija következtében sokirányú megmunkálásához ért.
Korai, szakiskoláskori próbálkozásai is meglepőek, a faintarzia, berakás módszerével alkotott pontos, precíz képek. Már itt észrevehető, hogy készítőjük szeretettel közelit e különleges alapanyaghoz, és szinte előrevetítik a későbbi tudatos, ugyanakkor megszállott kötődést.
Igazi fordulatot azonban csak 4 éve vett alkotótevékenysége. Ekkor ugyanis rádöbbent arra, hogy gépek segítségével, mesteri pontossággal kiesztergált használati tárgyai nem többek, mint mestertársai által is előállított tucatmunka.
Innentől másra vágyott. Valami egyedit, csak tőle származtathatót, őt magát kifejezőt akart létrehozni, saját örömére.
Elkezdte keresni alkotói stílusát, és végigjárt egy olyan hosszú és tartalmas utat négy év alatt, melyre sokunknak egy élet is kevés lett volna.
Portrékkal és népi figurákkal kezdett, ez a vonal azonban később nem folytatódott.
Az elején készült kisplasztikák sora után azonban egészen különleges, történetet elmesélő, nagyméretű művek keletkeztek. Kiragadott példa erre a korszakra a bemutató anyagában szereplő Toldi. Módszere ezeknél az alkotásoknál teljesen egyedi, az irodalmi mű jeleneteit örökíti meg körbe a rönkön, a néző körbesétálva megelevenedni érzi a cselekményt.
E művek általában olvasmányokon, alapulnak, mint a János Vitéz, a Lúdas Matyi.
A következő korszak termései viszont elszakadnak az ismert művektől.
Maradnak a nagy méretek, de önállósodik a mondanivaló. Megjelennek az alkotót, mint embert foglalkoztató kérdések és vívódások, keresve az örök dilemmákra, a születésre, halálra, szerelemre és kapzsiságra adható válaszokat, és sugallva a művész által hitt igazságot: tudj megmaradni embernek, és kerüld a mindenhol leselkedő rosszat.
Az alkotójuk által elvontaknak nevezett kisebb méretű munkák először különleges kirándulásnak tűntek nekem. Az újabb alkotások azonban láthatóan egyre inkább művészi absztrahálás termékei, és döbbenetesen kifejezők.
Ilyen két kedvencem is, melyre külön felhívnám figyelmüket:
Egyik a Fájdalom című alkotás, közvetlenül a bejáratnál balra. Nézzék csak meg a szándékosan megnyújtott, így még soványabbnak tűnő férfialakot, melynek testtartás-ábrázolása elegendő ahhoz, hogy érzékeltesse az alig viselhető kínt. Nincs arc, de nem is kell.
Ahogy a Keresztet vivő Krisztusnak sem, hiszen a kereszt és a stilizált, görnyedt emberalak összekapcsolása elegendő, hogy a Megváltó szenvedésére asszociáljunk. Ez a mű éppen attól lesz különleges, hogy megmozgatja beépített tudásunkat, régen, és máshol rögzült képeinket, és így magától kiteljesedik.
Egy másik általam megcsodált jelenség, amiről beszélni szeretnék, a mozgás, a dinamika ábrázolása.
Tóth József szinte minden szobrára jellemző, hogy három dimenzióban élvezhető. Ennek azonban szándékos, és különleges szerepe van, hiszen ettől még életszerűbb, még kifejezőbb lesz. Talán ez a titka az előbb említett mesteri mozgásábrázolásnak is.
Nézzék csak meg kisplasztika sorozatát, és ebből is kiemelném egyik legújabb munkáját, az Ütem címűt. A féltérdről induló alak olyan pózban van elkapva, mely hosszú ideig nem tartható, hiszen, az elrugaszkodás pillanata. Ezért szinte lesi a szemünk az elmozdulást, és biztosak vagyunk benne, hogy a következő másodpercekben megelevenedik, robban a lendület. A szobrocska körbejárható, minden szögből ugyanilyen érzetet kelt, de érdemes ezt a jelenséget megfigyelni a többi mozgást ábrázoló munkán is.
Befejezésül engedjék meg, hogy elmondjak néhány személyes élményt, mely jellemző a most bemutatkozó Tóth Józseffel kötött barátságomra.
Mintegy három éve láttam először munkáit, mondhatni véletlenül, de azonnal megfogtak a szobrok. Biztattam, kértem bemutatkozásra, akár önálló kiállítás keretében. Akkor azt válaszolta, még nincs kész. Ez azt jelentette, még nincs egy saját mércéje szerint elfogadható, és egy teljes kiállításhoz szükséges mennyiségű munkája. Józsi, ahogy minden egyes szobrát, pályafutását is tervezetten, következetesen kivitelezi, hosszú távú, pontos stratégiával.
Tartottuk a kapcsolatot, és két éve sikerült először megismertetni Őt lakóhelye, Szegvár érdeklődőivel. Bombaként robbant be az ottani amatőr alkotók összetartó körébe, társai teljes elismerésével. Azóta újabb kiállításokra is sor került, Szentesen azonban, mely település sok éve munkaadója, most először láthatják.
Íme, több mint 50 alkotás Szegvárról a kedves szentesi érdeklődőknek!
Önökön múlik, hogy rájuk tekintenek, és továbblépnek, vagy elidőznek előttük, saját tapasztalataikat mozgósítva értelmezik, és megfejtik mondanivalójukat.
Én az utóbbit ajánlom. Megéri!
Az alkotónak jó egészséget, és további örömteli munkát kívánok, Önöknek, pedig élmény-gazdag perceket! A kiállítást, kérem, tekintsék megnyitottnak!”
