2006. november 16-án a reggeli órákban kb. ¾ 9. körül különös zajokat hallottam a kapu előtt. Bármi ez, nem a megszokott. Hát kinéztem.
A kapubejárón egy áramfejlesztő állt, mellette kisteherautó Mindszent fele. A kaputól balra karók a földbe szurkálva. A túlsó oldalon pótkocsis traktor, kanalas munkagép földre támasztott tappancsokkal, egyik oldalán toló lap, a másikon markoló kanál. 4-5 ember tanakodott a járdán. Felsorakoztak, bontják a régi buszvárót, amit én már egy ideje csak bádogszentélynek becézek, mióta olvastam Grecsó Krisztián „Isten hozott” című könyvét, mert valóban úgy néz ki, mint egy bádogszentély.
Negyven éve készítette egy szocialista brigád, a kendergyáriak közül. Beton alapzatát és a vasszerkezetét is megette már az eltelt negyven év vasfoga, na meg a vandálok pusztító keze. Nagyon vártam már én is meg sokan mások is, hogy újat építsenek helyette.
Az új buszvárót a régitől néhány méterre Mindszent felé tervezték, hogy a kapubejáróm szabadon maradjon, meg közelebb lehetett volna építeni a járdához, de a szomszédom nem adta a beleegyezését ehhez. Később megtudtam, közterületen nem is kellett volna hozzá a beleegyezését kérni. Szóval így maradt a buszváró a régi helyén, bár itt sokkal több a megoldhatatlannak látszó probléma, de majd megoldanak mindent, biztatnak engem. Ígérnek új járdát, megoldják a régi problémám a csapadékvíz elvezetést. Kérdezem, hogy mi lesz az akadálymentes feljáróval. Majd megpróbálják egy szélesebb kanyarral megoldani, mondja, vagyis ígéri a műszaki osztályvezető. Jól van, egyezek bele, kicsit kétkedve. Az időjárás remek, annak ellenére, hogy november második fele van, lehet a szabadban dolgozni.
Munkához is látnak az emberek. Hangos dübörgés zavarja meg az egyébként is elég zajos utca nyugalmát. Bekapcsolják az áramfejlesztőt, előkerül a flex, máris vágják a rozsdás vasszerkezetet. A kanalas markológép pillanatok alatt kidönti a kopott padot, de a földre kerül a buszmegállót jelző tábla és a szemetes is. 9 óra 40 perckor már a traktor pótkocsiján utazik a bádogszentély utolsó útjára.
10 óra 50 perc. Remeg a ház, arra gondolok, azonnal rám szakad a plafon. Kiszaladok látom, a kanalas markológép emelgeti a beton alapzatot. Több tonnás darabokat szaggat fel a kanalával, amit néha csak alig-alig sikerül a beton alá meríteni. Visszaejti ezért érzek én földrengést a lakásban. A több mázsás beton darabokat emelőszerkezet és drótkötelek meg kampók segítségével a traktor pótkocsijára rakják óvatosan, mert a forgalom sem szünetel.
13 óra 40 perckor már tiszta a terep, az utolsó betondarab is a pótkocsin van. Jön is egy másik traktor, pótkocsija megrakva földdel. A bejárótól balra leborítja rakományát, gondolkodom, ha hétvégén eső lesz, hát jó nagy sár lesz biztos. Szerencsére nem esik az eső, sőt nagyon szép idő van, ami ritkaság november második felében. Az emberek egy szál pólóban lapátolnak. Kalapács, szög és harapófogó meg deszkák kerülnek elő. Készül az új alapnak a kerete. Kitűzik a sarkokat. Kijelölik a magasságot. Karókat vernek a földbe, méregetik. 130 centi a faltól. Hogy fér itt el két babakocsi, ha itt találkoznak össze, vagy két biciklis? Gondolkozom el ezen én, de ez nem az én problémám. 230 centi kifele, mármint az út fele. 555 centi hosszú. Sokkal hosszabb, mint a régi volt.
November17. péntek, megérkeznek a munkások, tovább készítik a zsaluzatot, lapátolják a földet szorgalmasan, mert vagy fél méter magasra kell emelni az alapot. Megérkezik egy földet döngölő motoros szerkezet, ami elég kellemetlen monoton dübörgő hangot ad. Ezzel tömörítik a földet órákon át. Szerencsére nem vagyok otthon egész délelőtt. Délutánra elkészülnek vele, hétfőn lehet betonozni.
November 20. hétfő. A kis sárga traktorral hordják a betont, amit a szolgáltató központjában kevernek meg. Kell belőle elég sok. A két embernek izzadnia kell, mire az útról a járda mellé lapátolják. Szerencsére az időjárás most is kedvező. Egy kisteherautó szaladgál, egyszer deszkát hoz, egyszer vasakat, vagy valamilyem újabb szerszámot. Később már nem kell annyit lapátolni, a kis sárga traktorról egyenesen a zsaluzat közé dől a beton. Délutánra megtudom: 15 zsák cementet használtak el. Hárman is simogatják, tömörítik. Délután 4 óra körül szép sima a beton, már csak a vasakat kell belehelyezni, amihez majd a már fából elkészült váró helyiség szerkezetét hegesztik. Méregetik, centizgetik az emberek, azután akrobatikus mutatványokkal beillesztik a pontos helyre a vas talpakat. Egyik járókelő látván a jókora alapterületet megkérdezi: „mi lesz itt?”. Válaszol is rá szellemesen „szabadtéri színpad”. Én meg azt gondolom akár nyári lak, is lehetne, akkora az alapterülete. Kb. 13 négyzetméter, hát nem semmi, mondják az emberek, de sokan utaznak innen, kell a nagy hely. Azért egy kisebb csinosabb lett volna, gondolom én, ez a nagy olyan nyomasztó az én kis házam előtt.
November 21. kedd, reggel újabb deszkákat hoznak. Megint méregetnek, megint fűrészelnek, karókat vernek a földbe, szögelnek. A járdasziget körvonala kirajzolódik. Kicsit szemerkél az eső, kellemetlen az idő a két munkás nem halad olyan látványosan a munkával.
November 22. szerda. Betonoznak, sódert, homokot, vasakat hoznak. Elkészül a 17-18 centi magas járdasziget körvonala. Mérgelődöm a kapubejáró 1/3-ad részét elvették. Ott van a járdasziget vége. Nem tudják másként a rámpát elhelyezni. Az új buszvárónak akadálymentesnek kell lenni. Vagy akkor az ablakom alá helyezik, a feljárót mondják. Bárhova, csak oda ne, mondom én. Nem látom még megoldottnak a csapadékvíz elvezetést sem, hát még ha odatesznek egy kétméteres feljárót. Mindenki az ablakom alatt fog ácsorogni. Azt már nem. Hova lesz eltakarítva a hó? Ígérgetik, hogy nem lesz itt víz, de én nem nagyon hiszem. Egész éjjel esik az eső, az árok megtelik vízzel, a föld csak nehezen tudja elnyelni a csapadék vizet, még délután is áll a víz az árokban. Mi lesz itt, ha esik a hó? Hova lapátolják, biztos nem a köves útra. Csak erre tudok gondolni.
November 23. csütörtök. Sárga traktor érkezik piros és szürke térburkoló lapokat hoz. Előkerül a gumikalapács, ezzel ütögetik helyükre a kis beton lapokat, hogy ne sérüljenek, de előtte még tömörítik a sóderágyat. Simogatják, egyengetik alatta a homokot. A járdasziget 2/3-ad része elkészül.
November 24. péntek. Befejezik a burkolólapok lerakását. Túl meredek a rámpa, nehezen fog majd rajta közlekedni egy kerekes székes. Rövidke a távolság a járda és a járdasziget között. Már csak homokkal kell jól beteríteni, a rések közé söprögetni, és egy elektromos szerkentyűvel tömöríteni. Visszahelyezik a buszmegállót jelző táblát a járdasziget végébe. A betonba állított vasoszlopokra hegesztik a korlátdarabokat, hogy még véletlenül se lépjen valaki a járdasziget mellé, mert ott elég veszélyes az árok mély. Délután a 13 órakor érkező buszt már itt várják az utasok.
Délután ½4 óra körül megérkezik a polgármester és az alpolgármester. Megszemlélik az építkezést. Összeszaladnak a szomszédok, mindenki az utcán van a környékből, nézegetik, véleményt mondanak. Nem lett volna szabad a kapubejárómból egy méter huszonöt centit elvenni. Így szinte lehetetlenség bekanyarodni gépkocsival, ha jön a szippantó autó, majd összetöri a rámpa szélét. A hosszabb buszokról így is nagyot kell lépni. Rövid a járdasziget. A busz nem tud a járdasziget mellé állni, mert közel van a villanyoszlop, és ez veszélyezteti a busz külső visszapillantó tükröt. A villanyoszlopot távolabb kell tenni. Szóval kimondom az igazságot: „Most is nagyot kell lépni”! Az alpolgármester helyesel, még sokszor kell nagyot lépni, mondja Ő. Megpróbálják a villanyoszlopot kissé bentebb helyeztetni. Mindezek a problémák nem merülnek fel, ha négy méterrel balra építik.
2006. december elsejére elkészültek a járda betonozásával, és elkészült a csapadékvíz elvezető akna is. Voltak közben apróbb bosszúságok. Éjszaka valaki a barikádozás ellenére, kerékpárral behajtott a frissen betonozott járda szakaszra. Csúnyán és elég mélyen otthagyta kerékpárja és cipője nyomát. De a munkások kijavították, szerencsére nem lett maradandó a nyoma az ismeretlen elkövető barbárságának. Utolsó kisebb szakaszon valaki az edző cipője nyomát akarta véglegesen megörökíteni, de nem sikerült, mert eltüntettük.
December 5. délelőtt 10 óra körül megérkezik a kis piros teherautó, és a munkások. Az autón az előre elkészített oszlopok, az új buszváró tartó szerkezete. Megérkezett az áramfejlesztő. A teherautóról lengő kábelek, hegesztő trafó, létrák, kalapácsok, szöges dobozok, elektromos fúrógép, centiméter, vízi mérték és egyéb szerszámok kerülnek elő. A nap is kisüt néha-néha. A kellemes időben gyorsan dolgoznak. Szögelnek, kalapálnak, hegesztenek. Közben egy erre járó kerekes székes a rámpát teszteli, nagy nehezen sikerül az elektromos kocsival feljutni a járdaszigetre.
12 órakor már masszívan áll a szerkezet. Az utazók kíváncsian nézegetik a már kész vázszerkezetet.
Délután újra piros autó parkol a ház elé. Méretre szabott, szépen lefestett deszkákat hoz. Ketten gyorsan létrára állnak és a tetőre illesztik, majd szögelik a deszkákat. Ketten pedig az oldalát rögzítik. Összeszokott kis csapat, már a hatodik buszvárót készítik. Csattognak a kalapácsok, berreg a fúrógép. Sötétedésre elkészülnek. Következő napra alig marad munka.
Mondhatjuk a Mikulás, meghozta az Újfaluba is a várva-várt új buszvárót. A régi kopott bádogszentély helyére egy szép esztétikus, nagyobb alapterületű váró helyiség épült.
Köszönjük a falu vezetőinek, az ellátó szervezet dolgozóinak a munkáját. Mi a környék lakói nagy figyelemmel kísértük végig az építkezést.
Nagyon kérünk minden utazó és nem utazó csak arra járó embert vigyázzon az új buszváróra, ne szemeteljen környezetében, hogy sokáig maradjon ilyen szép, mint most, hogy végre elkészült.
A fotókat készítette: Mihály Klára
