A március 15-i ünnepségsorozatról
Az utóbbi évek hagyományaihoz híven idén is március 14-én emlékezett meg Szegvár az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.
Mi Szegváriak közelebbről is ismerhetjük Kossuth Lajost, hiszen 1848. október 2-án járt Szegváron. Honvéd toborzó körútjának egyik állomása falunk volt. Szentesről jövet itt is megállt, nagyhatású szónoklatával hatott az itt élőkre. A beszédét a vármegyeház előtti téren (a mai Kossuth téren) mondta.
A Forray Máté Általános Iskola tanulói adták elő a szép ünnepi műsort. A diákokat Balogh Ágnes és Rozgonyiné Szabó Mária tanárnők készítették fel. Ezután R. Nagy Mihály alpolgármester mondta el ünnepi beszédét.
A ünnepség leglátványosabb része a Művelődési Ház elől induló fáklyás felvonulás volt. A Kossuth térre érkezve Kossuth nóták csendültek fel, a Rozmaring Népdalkör előadásában, majd Szűcs Zoltán egy szép verset szavalt el. A Dobbantó Néptánc Együttes verbunkot adott elő, majd a koszorúzás következett. Szegvár Nagyközség Önkormányzatának koszorúját R. Nagy Mihály alpolgármester és Bárány Józsefné képviselő helyezte el. Koszorút helyezett el a Forray Máté Általános Iskola, a Fidesz Magyar Polgári Párt, a Polgári Kör, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Független Kisgazda Párt.
A Kossuth téri megemlékezés után a Művelődési Házban kialakított Pilvax Kávézóba (és teázóba) várták az ünneplőket.
Másnap délután történelmi vetélkedő volt a Művelődési Házban, majd 17 órakor az Én ezt tudom! festmény kiállítás kezdődött.