Az Én ezt tudom! fotókiállításról
Áprilisban láthattuk az „Én ezt tudom” Alkotói Pályázat utolsó, válogató kiállítását. Fotókat és kézműves munkákat mutattunk be az április 17-én nyílt kiállításon a Művelődési Házban.
Rendhagyó megnyitót élvezhettek az érdeklődők, hiszen a vendégként és zsűritagként hozzánk érkező Horváth Dezső író és elméleti fotós-tekintély szavai után diaporámás vetítés következett. Digitális fotóit harmonikus, zenei aláfestéssel kísért rendbe szedve Berezvai László szegvári, és Marton Ferenc mindszenti fotós mutatták be.A kiállításon részt vettek:- Andrikó Istvánné
– Apró Mária
– Berezvai László
– Dr. Ávéd János
– Józsa Éva
– Kondacs Mihályné
– Kozma Istvánné
– Lehoczky Annamária
– Dr. Lehoczky János
– Lehoczky Nóra
– Marton Ferenc
– Muzsik Sándorné
– Nagy Ibolya
– Pocsorák Péterné
– Purgel Zoltán
– Rácz Attila
– Tóth Istvánné
– Török Imréné
– Dr. Zbigniew Głuszczak
Köszönjük a fotókat Vidovics Ferencnek!