Rákoscsabai nyár, Csabai Juniális
2007.június 9. szombat reggel kényelmes légkondicionált buszra gyülekeztek a szegváriak a Művelődési Ház előtti téren a nyári melegben. Rákoscsabára mentünk, ahol a vendéglátóinkon kívül a Csengődiek csoportjával találkoztunk, és együtt töltöttünk egy tartalmas szép napot, a Barátság és a jó kapcsolatok jegyében.
Bepakoltuk a buszba a szegvári amatőr alkotók munkáit, és a finom szegvári szerelemkalácsot, melyet Bacsáné Erzsike és Halászné Valika előző nap megsütött.
10 óra körül megérkeztünk. Voltak, akiket már régi ismerősként üdvözöltek a házigazdáink. Mindenki névre szóló kitűzőt kapott. A buszból gyorsan kipakoltunk. Vendéglátóink étellel, itallal vártak bennünket. Volt sós sütemény és csokoládés fánk is, De nem hiányzott a kávé, a tea, a tej és az ásványvíz sem. Vártak bennünket a közösségi házban, melyet csigaháznak is hívnak. Bepakoltunk, elhelyezkedtünk. A szemben lévő nagy téren felállított színpadon a Péceli Zeneiskola tanulóinak előadásában térzenét hallgathattunk, miközben helyet foglaltunk a sátorok alatt.
11 óra körül a Csigalériában a csengődi, a rákoscsabai és a szegvári alkotók munkáiból nyílt kiállítás az Aulos fuvola együttes közreműködésével.
A települések bemutatására az aulában került sor. Településünket Nagyné, Edit mutatta be. Diavetítést láthattak az érdeklődők településünkről. A másik két település is bemutatta nevezetességeit. A közösségi házban és a szemben lévő téren is egyszerre folytak a programok. A szabadtéri színpadon egymást követték a zenei előadók. A ház termeiben sakkversenyre lehetett benevezni, és asztalitenisz csatákat vívni. A közösségi ház udvarán felállított sátrakban az amatőr művészek alkottak egy alkotó udvart. Itt volt kőfaragás, festés, grafika, agyagozás, házi nyomdászat, arcfestés, tetoválás, papírvirágok készítése.
Szegvári alkotók közül e munkában részt vett: Szűcs Árpád, Tóth József és Kulbert Győrgy.
14 óra körül elkészült a finom ebéd. A szegváriak főzték a tyúkhúslevest, csigatésztával. Ágostonné Terike néni vezetésével. A Csengődiek készítették a finom marha pörköltet, és hozták finom boraikat, melyet sátorukban bárki meg is kóstolhatott. Közben a tér szabadtéri színpadán a csengődi diák Dudás András, csodálatos tangóharmonika játékában gyönyörködhettünk. De később is mindig szólt a zene. Fellépett a csengődi Nyugdíjas Népdalkör. Nagy sikere volt a Szegvári nyugdíjasok kán-kán táncának is. Később azután énekkarok és tánccsoportok váltották egymást a színpadon. A késő délutáni órákban a közösségi ház aulájában a fiatalok táncházban vehettek részt. A téri színpadon zenekarok játszottak, és karaoke bemutató volt. Közben állandóan játékos vetélkedő is volt a téren. Apró ajándéktárgyakat lehetett nyerni. Volt külön papíron keresztrejtvény a településekről szóló kérdésekkel. Csigás és egyéb játékok egész nap.
Számunkra a napot a szegvári Tűzköves Színjátszó Csoport Lónak vélt menyasszony című előadása zárta. Mindenki jól elfáradt a nagy melegben a sok evés-ivás után és igyekeztünk haza. Pedig ekkor érkezett meg a szegvári Dobbantó táncegyüttes. Fellépésükkel, fergeteges táncukkal zárták ezt a szép napot este nyolc óra után.
Mindannyian jól elfáradtunk, de egy tartalmas, szép nap után utaztunk haza.
A fotókat Mihály Klára készítette.