Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Kicsengettek

2 524

Elhallgatott a csengő a Forray Máté Általános Iskolában. 2007. június 22-én kiosztottuk a bizonyítványokat, és elkezdődött a nyári vakáció.
Milyen volt ez a tanév? Erről szeretnék a számok tükrében röviden beszámolni.
Szeptemberben 339 tanulóval indultunk, közben családok elköltöztek, újak érkeztek helyettük, így 337 tanulóval zártuk az évet. A minden évfolyamon két osztály volt, kivétel ez alól a nyolcadik, ők egy csoportban harmincegyen tanultak. 
A szöveges értékelés a harmadik osztályig jutott, így az idén már 127 tanuló nem kapott jegyet a tanév végén. A tanító nénik is kezdenek belejönni a számítógépen készíthető értékelésbe, bár ez időigényesebb, bonyolultabb az eddig megszokottnál. A szülők egyre inkább kezdik elfogadni, megérteni az értékelésnek ezt a módját, s ha figyelmesen végigolvassák, talán átfogóbb képet kapnak a gyerekeik előmeneteléről, mint egy osztályzat esetében.
Alsó tagozatban sem pótvizsgára, sem osztályismétlésre nem bukott egyetlen tanuló sem. A 4. osztályosok közül is mindenki mehet a felsőbb évfolyamba. Az év végén megírt felmérések bizonyítják, hogy jó alapokkal kerülnek az ötödikbe. Reméljük, ott is szorgalmasak lesznek, és megtartják ezeket a jó eredményeket. 
Negyediktől felfelé 71 tanuló magatartása lett példás, 81-en jó minősítést kaptak, 47 gyerek magatartása lett változó, és 9 tanulónk rossz. A statisztika szerint 60 tanulónak példás, 56-nak jó, 64-nek változó a szorgalma, és 29 gyerek hanyag. Közülük kerültek ki a bukások. Az idén hárman ismétlik az adott évfolyamot, közülük az egyik a sok hiányzása miatt kényszerült erre. Javító vizsgára 18-an buktak, nekik sajnos nem lesz pihenés a nyár. Augusztus 28-án kell beszámolniuk arról, hogy sikerült-e pótolni a hiányosságokat. A bukásoknál most is a matematika vezet, ebből 15-en kaptak egyes osztálytatot. Magyar irodalomból 6, magyar nyelvtanból és történelemből 5-5, kémiából 3, földrajzból és fizikából 2-2, németből, technikából és énekből 1-1 elégtelen született.
A tanév folyamán 3221 napot hiányoztak a gyerekek, egy főre 9,2 nap jut, ami bizony sok. Nehéz a mulasztások miatt kiesett anyagot otthon pótolni. Sajnos 56 napot nem is tudtak a gyerekek igazolni, vagyis indokolatlanul lógtak az iskolából. Erre nekünk és a szülőknek is jobban oda kell figyelni. 24 tanulónk viszont egyetlen napra sem maradt otthon. 
Született nagyon sok jó eredmény is, erről tanúskodik az a 141 tantárgyi dicséret, amit a bizonyítványba írtak a kollégáim. A ballagáskor a nyolcadikosoknak, illetve a tanévzáró ünnepségen a többieknek 165 jutalomkönyvet osztottunk ki. 121-en a jó tanulmányi eredményeikért, a többiek a közösségi munkájukért kapták ezt a jutalmat. Szintén könyvet kapott az a 7 tanuló is, aki sikeres ECDL vizsgát tett, illetve azt az 5 gyerek, aki letette Budapesten a junior nyelvvizsgát.
A levelező versenyeken szintén sok tanulónk vett részt, a jó szereplésért közel 30-an vehettek át könyvjutalmat. Legtöbben az Apáczai Kiadó Szivárvány levelező versenyén indultak, többen két, három tantárgyból. Legjobban közülük Szöllős Beatrix 1. a osztályos tanuló szerepelt, aki az országos döntőbe is bejutott, s mindössze 7 ponttal maradt le az első helyezettől. A 80% teljesítmény igen szép eredmény egy elsős kislánytól. A tanév folyamán lebonyolított versenyekről havonta olvashattak az újságban, az idén is sok jó eredmény született.
Vértes Judit a tanév végén átadta az édesapja emlékére alapított díjat, melyet az idén Vajda Zalán 8. o. tanuló vehetett át. A tantestület a Forray Díjat Ágoston Kristófnak adományozta. Ő is az idén fejezte be általános iskolai tanulmányait.
Napközis tanulónk 101 volt a tanév végén. Nem könnyű velük dolgozni, hiszen elfáradnak a délelőtt folyamán. A napközis nevelők igyekeztek segíteni őket a tanulásban, a szabadidős programokat pedig színesítette az Új iskola udvarán felállított mászóka (ebből egy az Újfaluban is van), a három pingpongasztal, amiből kettőt a felső tagozatosok, egyet az alsósok használnak. Igen sok labdát is vásároltunk, sajnos sok elveszett, kilyukadt, eltűnt. Jobban kellene vigyázniuk arra, amit egyszer már megkaptak, mert így mindig hiányozni fog valami. Vásároltunk még két Pollyball játékot a két alsó tagozatos iskolának, ezeket a nyáron még elhozzuk Budapestről, ősszel már ezzel is lehet játszani.
A nyáron sem kell a gyerekeknek unatkozni. Lehet úszótanfolyamra járni, táborokat is szerveznek a kollégáim. A Művelődési Ház is kínál programokat, és gondolom a családok is tervezik, hogy több időt töltenek a gyerekeikkel a vakáció idején akár otthon, akár családi nyaralás alkalmával. Így minden bizonnyal kipihenten kezdik majd az új tanévet.
E sorok írójának pedig már nem csöngetnek be ősszel. Harmincnyolc éves munka után nyugdíjba vonulok. Kívánok a gyerekeknek nagyon jó tanulást, és sok olyan iskolai emléket, amit felnőtt korukban is emlegethetnek. A kollégáimnak pedig jó munkát, erőt és egészséget, s kívánom, hogy annyi örömet találjanak ebben a hivatásban, amennyit én az elmúlt esztendők alatt.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató