Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Összefoglaló a Tófesztiválról

2 951

2007. május végén, Gémes László polgármester úr megbízásából Csurgó Gyöngyivel elkezdtük szervezni a Tó-fesztivált.
Egy olyan programot szerettünk volna életre hívni, amely a család apraja-nagyjának szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget nyújt egy napra.
Az előkészületek, tervezgetések folyamán visszanyúltam előző rendezvényszervezési tapasztalataimhoz (szülőfalumban Békésszentandráson hét évvel ezelőtt alakítottuk meg a Békésszentandrási Ifjúsági és Kulturális Egyesületet – BIKE – és azóta hét sikeres BIKE-napokon és öt utcabálon vagyunk túl), továbbá így került Szegvárra egy Szarvasi-Békésszentandrási fiatalokból álló zenekar is.
A kiválasztott terület a szabadidőparkra esett, amelyet a rendezvény kezdetéig lelkes önkéntesek és a KHT dolgozói idejüket, erejüket és pénztárcájukat nem kímélve varázsolták át a szombaton látott rendezett, feltöltött, homokágyas helyszínné.
A horgászverseny és a halászléfőző verseny a hajnali, illetve a déli órákban kezdődött, a fő programokat (alkotóházak, rendőrségi-, tűzoltósági bemutatók, tavirózsák vízre bocsátása, zenekari fellépések) tudatosan a délutáni órákra terveztük, hogy akik nem szeretnének részt venni a horgász-, illetve a főzőversenyben, azoknak ne kelljen lakóhelyük és a rendezvényhelyszín között ingázni egy-egy érdekesebb program kedvéért.
Bevallom őszintén, a világító testek elhelyezésének ötlet-szikrája a kedvesem fejéből pattant ki, és a látvány, amit a fények éjszaka nyújtottak a Kórógy-tavon minden képzeletet felülmúlt.
Azt a területet, amelyen a péntek esti világítás-próbánál még fiatalok fociztak, szombat este a gyermekek vették birtokba. Játszottak, szaladgáltak a homokban, és láthatóan nagyon jól érezték maguk.
Polgármester úr ötlete alapján vásárolt vízibiciklik is kedvező fogadtatásra találtak, reggeltől estig egyfolytában egymásnak adták át őket a vállalkozó kedvű lakosok.
A versenyek díjazására Viola István, a Kórógy-tóról készült fotója alapján készítettünk okleveleket, egy kis fantáziával egyszerű díjakat készítettünk horoggal és fakanállal, fa talapzatra.
A vándorkupákat (amelyek egy-egy évig maradnak annál, aki megnyerte, és akkor kerül át a versenyző magántulajdonába, ha háromszor nyeri el) Kulbert György készítette. A vándorkupák magukért beszélnek, megjelenik rajta a Kórógy-tó partja, a nádasban, a stégen ülő horgásszal, aki éppen két nagy pontyot is fáraszt a fodrozódó vízben, illetve a fa lombja alatt, bográcsban főző ember, akit szintén körülölel a nádas, míg az égen a lenyugvó nap fényében madarak szállnak.
A horgászverseny díjazása három kategóriában történt:

Gyermek horgászverseny

I. helyezett: Gémes Gergő
II. helyezett: Gémes László
III. helyezett: Rostás Bence
IV. helyezett: Kollár Gábor
V. helyezett: Hegedűs Dávid

A gyermek horgászverseny díjazottjainak és a különdíjasok ajándékait (az okleveleken kívül) a rendezvényre érkezett árusok felajánlásaiból oldottuk meg.

Felnőtt horgászverseny

I. helyezett: Rostás János
II. helyezett: Tóth Péter
III. helyezett: Horváth Zoltán

Különdíj

A felnőtt kategóriában versenyző gyermekek különdíjban részesültek, ők név szerint: Pölös Evelin és Szécsényi Endre.

A halászlé-főző versenyen hat csapat indult. A zsűri elnöke Ambrus György szakácsmester elismerően nyilatkozott az elkészült ételekről, és megköszönte a részvételt mind a hat csapatnak.
A zsűri tagjai: Ambrus György szakácsmester (Szeged), Ágoston Zoltán (Szegvár) és Hajdúk Zoltán hentesmesterek (Gyula), Gémes László polgármester, R. Nagy Mihály alpolgármester és Tóth Péter a Szegvári Horgász Egyesület elnöke voltak.

A halászlé-főző verseny díjazottjai

I. helyezett: a postások csapata
II. helyezett: Center Söröző
III. helyezett: Kossuth telep csapata (Csatordai Mihályné)

Remélem, hogy jövőre még többen kapnak kedvet a versenyeken való részvételre, és hagyománnyá tudjuk tenni ezt a rendezvényt is.
A délután folyamán a Belevaló Klub és Kulbert György fafaragó segítségével alkotóházakban vehettek részt a gyermekek és a fiatalok, kipróbálhatták az íjászat tudományát Pölös Attiláék segítségével.
Délután 15.30 órakor gyermekek segítségével helyeztük el a Forray Máté Általános Iskola pedagógusai által készített tavirózsákat a Kórógy-tavon. Ennek a programnak akkora sikere volt, hogy még Szegedről is érkeztek rá vendégek.
A Szentesi Rendőrkapitányság kutyás- és drogellenes bemutatót szervezett, a Szegvári Önkéntes Tűzoltóság pedig egyenruhát, régi szivattyút, szereléseket mutatott be. A tűzoltók bemutatóján fellelkesedve a gyermekek is pumpálták a több mint száz éves szivattyút, és lelkesen fedezték fel a tűzoltóautó belsejét is.
A fellépő együtteseké (Inoba Együttes, The Gaggle Együttes, Apropó Együttes) volt a színpad a késő délután és az est folyamán. Remélem mindenkinek elnyerték a tetszését a produkciók.
A támogatók közül van aki anyagilag, van aki a szükséges eszközök felajánlásával, és van aki munkával, tereprendezéssel segítette a rendezvény létrejöttét, segítségüket ezúton is még egyszer köszönöm!

A Tófesztivál támogatói:

– Ágoston Zoltán hentesmester 
– Ambrus György szakácsmester 
– Belevaló Klub 
– Bodrogi Bau 
– Bugyi Csaba 
– Bugyi Imre 
– Cent-RM Bt. 
– Élelmiszerbolt – Dobainé Kovács Mária, Gémes Zsolt
– Fitoker Bt. – Hajzlerné Marika 
– Forray Máté Általános Iskola
– Gémes László 
– Hajduk Zoltán hentesmester 
– Halasi Tibor 
– Hegyi László 
– Horgászbolt 
– Hunor Coop ZRt. 
– Ifj. Bába Miklós 
– Kulbert György 
– Kurca-völgye Egyesület 
– Lukács István 
– Purgel Zoltán 
– Quattro-Max Kft. – Csák Zoltán 
– R. Nagy Mihály 
– Süli Alexandra 
– Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet Szegvári Kirendeltsége
– Szegvár Nagyközség Önkormányzata
– Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Kht.
– Szegvári Horgász Egyesület 
– Szegvári Önkéntes Tűzoltóság 
– Szegvári Polgárőrség 
– Szegvári Rendőrök 
– Szentes Áfész 213. sz. Abc – Csatordai Ferenc
– Szentesi Rendőrkapitányság 
– Ternai Kft. – Ternai Jánosné zöldségfelvásárló
– Tonomárker Kft. – Tonomár Zoltán
– Tóth Péter 
– Váczi Csaba – Zafír Üzlet
– Viktória Autósiskola 
– Viola István 

Továbbá köszönöm Önöknek, hogy ellátogattak a rendezvényre, és remélem, mindenki megtalálta a kedvére való programot!

Kis Sarolta
Polgármesteri kabinet

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató