A szegvári Puskin Termelőszövetkezetben, az istállóban, egy nyolcvanas éveit taposó, szemmel láthatóan idős, dédpapa korú férfi őrizte a lovakat.
Jó estét kívánok, még nem találkoztunk, ezért bemutatkozom. Mondtam a családi és utónevemet, ahogy illik, de hozzátettem:
– Engem, itt Szegváron Laci rendőrnek hívnak.
– Én pedig Józsi bácsi vagyok – válaszolta.
Engem, a 27 éves körzeti rendőrt Laci bácsinak szólított. Szinte elszégyelltem magamat.
Mondtam is neki:
– Józsi bácsi, ne tessék már Laci bácsinak szólítani, korom szerint akár unokája lehetnék.
– Ez a titulus a község rendőrének szól, mindegy hány éves – világosított fel. Ez itt, a településen már hagyomány. Bartha Pistát is Pista bácsinak szólítottam, pedig ő is sokkal fiatalabb volt, mint én.
– Jól van, mondja csak azt, hogy Laci rendőr, attól még Ön, nekem Józsi bácsi marad.
– Jól van, Laci bácsi, – huncutkodott – megpödörte bajuszát és jóízűt nevetett.
– Hogy van az egészsége?- kíváncsiskodtam, pontosabban csak udvariasságból kérdeztem, mert valahogy el kellett indítani a beszélgetést.
– Sokkal erősebb vagyok, mint húszéves koromban – mondta még mindig mosolyogva – és ismét megpödörte a bajuszát.
– Azt már nem hiszem el, hogy erősebb Józsi bácsi, mint húsz éves korában, mert nagyon ravaszul pörgeti a bajszát és látom a huncutságot is a szemében.
– Be tudnám bizonyítani, de nem akarom – válaszolta.
– Hát, ha nem akarja, nem erőltetem.
– Hát jó, akkor elmondom:
Fiatal barátom: Húsz éves koromban nem tudtam volna felcsavarni az újamra a lábam között lógó „családfát”, mert ha hiszi, ha nem, tizenkét órát mutatott, ha megláttam egy szép nőt, sőt elég volt, ha csak rá gondoltam. Azóta közel hatvan év telt el. Most már fél hatot mutat. Olyan, mint az óra mutatója, jelzi az időt. Most biztosan fel tudnám csavarni az ujjamra, azt a bizonyost, olyan erős vagyok.
– Meggyőzött Józsi bácsi. Látja, ha példával meggyőzött, most már elhiszem, hogy „erősebb” mint húsz éves korában – mondtam, és mind a ketten nevettünk. A mondandómat azért megtoldom:
– Józsi bácsi nem csak erősebb, mint húsz éves korábban, okosabb is és bölcsebb is.
Ez nagyon tetszett az öregnek.
– Köszönöm, ez jól esett- válaszolta az öreg barátom. Mert, valóban barátok lettünk. Ez nekem nagy megtiszteltetést jelentett.
Hát, ilyen ez a falusi élet. Meg kell hallgatni egymást. Kimondják az emberek, amit gondolnak. Szegények, szerények, és boldogok.
Józsi bácsi egy öreg székelyre emlékeztetett engem: (Nemrégen olvastam valahol.)
– Nagypapa! látott már tetőantennát? – kérdezte az az öreg székelytől az unokája.
– Nem csak láttam tetőantennát kis unokám, már ettem is.
– De Tata, a tetőantenna vasból van…
– Hát jó, – válaszolt az öreg székely, – valójában nem ettem, de már láttam, az biztos!
