Azt azért ne gondolja senki, hogy egy körzeti rendőrnek az élete „fenékig tejföl,” ugyanis több mint négyezer lélekszámú településen itt-ott volt kanálcsörgés. Néhány tragikus eset is, amire most nem térek ki. A kezdetekben a legfontosabb feladatom az volt, hogy megismerjem a területet, egy-egy gazdasági egység vezetőit, az ottani szokásokat, az emberek viselkedését, életmódját, ami közel állt hozzám, mert gyermekkoromban a vásárhelyi Tangazdaságban laktunk. Apánk az ott létesített Mezőgazdasági Szakiskola gondnoka volt.
A kisebb súlyú bűncselekményeket is a körzeti rendőröknek adták ki nyomozásra. Néhány hónap után, – ha csak ez lett volna a feladatom – munkanélküliek kenyerét ettem volna – szerencsére. Inkább a megelőzésre törekedtem. Ha láttam, hogy S. László gépkocsija a vendéglő előtt állt, odamentem hozzá és mondtam:
– Nem szeretnék megismerkedni a vezetői engedélyével…
– Veszélyben lenne, ha beülnék a gépkocsiba? – kérdezte.
– Ezt száz százalékosan biztosra mondhatom – válaszoltam
– Hát jó, akkor hazaballagok. Ezt is tette. Nem sántult bele, mert közel lakott a kocsmához.
*
Motto: „Akinek van humora, az mindent tud,
akinek nincs, mindenre képes”
(Királyhegyi Pál író, humorista)
*
Bottyán Sándor bácsi a Puskin termelőszövetkezet elnöke volt. Ötven-hatvan év közötti parasztember benyomását keltette. Öltözete alapján inkább kinézett kocsisnak, vagy kaszás embernek, mint elnöknek. Az elnök inkább halk szavú, jó szándékú, humorban bővelkedő ember volt. Kevés beszédű, inkább a tettek embere volt. Szerették és tisztelték a termelőszövetkezeti tagok. Minden péntek délután – hivatali idő után – délután háromtól, a termelőszövetkezet központjában, erre a célra berendezett helyiségben biliárdozott, este nyolcig. Itt lökdösték dákókkal golyókat a billiárd sportot szerető, többségében a téeszben dolgozó munkatársaival.
Ezen a napon, engem is meghívtak biliárdozni. Azt válaszoltam, hogy csak megfigyelőként megyek ki. Felmérem, mennyire profi biliárdozók vannak Szegváron, milyen eséllyel veszem fel a „küzdelmet”, azt követően eldöntöm, beszállok-e – később – a játékba, vagy sem.
Egyébként sokat biliárdoztam legénykoromban a vásárhelyi Futball-klubban.
Úgy négy óra, fél öt körül egy újságíró kereste a szövetkezet elnökét.
– Jó estén, jó biliárdozást. Újságíró vagyok. Nem látták véletlenül a Puskin elnökét? – kérdezte
Az elnök szólalt meg:
– Köszönjük, jól elvagyunk itt. Mi dolga volna az elnökkel? – kérdezte, miközben a golyókat rendezte az asztalon.
– Magára, öreg, ez nem tartózik – válaszolt az újságíró.
– Jó, akkor keresse „mög” az elnököt. Ezután, mint aki jól végezte a dolgát, a biliárdasztal fölé hajolt és célba vette az egyik golyót.
– Nekem azt mondták, hogy itt szokott délutánként biliárdozni – így az újságíró, aki lényegében csak hangosan morfondírozott magában.
– Kérdezte Sándor bácsi a játszótársaitól: Ti láttátok az elnököt, mióta itt vagytok?
– Nem láttuk – válaszolták, szinte kórusban.
– Kérdezze meg a biztos úrtól, itt áll civilben a biliárdasztal végénél. Hátha ő látta valahol – mondta az elnök.
– Én sem láttam, – válaszoltam kérdés nélkül – majd diszkréten odakacsintottam az elnökre, aki elmosolyodott.
– Javaslom, a jövő héten, munkanapon, munkaidőben keresse fel, itt a központban, biztosan megtalálja, még akkor is, ha valamennyit várni ”köll” rá – mondta az elnök az újságírónak.
Ilyen ember volt Bottyán elnök. Paraszt ember volt: a fizikai valóságában, lelkileg, érzelmileg. Az is maradt mindvégig.
Rövid töprengést követően elment az újságíró. A megszokott időben 20 órakor befejeződött a billiárd játék, mindenki ment a dolgára.
Egy másik találkozásunkkor megemlítettem Bottyán Sándor elnöknek, hogy az ősszel beiskoláztak Rendőr-akadémiára, két évre, nappali tagozatra. Már nem sokáig maradok itt. Jön helyettem valaki más. Úgy tudom, egy fiatal rendőr.
– El is mennek lakni innen? – kérdezte.
– A szolgálati lakásban maradhatunk, míg nem végzek az akadémián. Szentesről jár ki valaki majd, helyettem.
– Ha lesz iskolai szünet az akadémián, és hazajön a nyáron, akkor keresünk magának valami munkát, hogy tudjon egy kis pénzt keresni a család részére.
– Előre is megköszönöm.
