Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Harminchárom éve ilyenkor kezdődött a nagy havazás

0 509

Pontosan 33 évvel ezelőtt, 1987. január 12-én kezdődött el igazán az a tél, amiről ma már csak álmodhatunk, vagy legalábbis igencsak ritkán tapasztalhatunk. Valójában már január 10-én havazott az egész országban, de a brutális hómennyiség csak két nappal később érkezett. Ugyanis megszakítás nélkül napokig szakadt a hó mindenhol. Január 12-én reggelre az ország túlnyomó részét már 20-40 cm-es, a magasabban fekvő területeket még ennél is vastagabb hótakaró borította.

A Délmagyarország 1987. január 13-i számában ez olvasható:…

„A megyében Szentes, Szegvár, Mindszent, Baks és Csongrád térségében a kisebb átkötő utak járhatatlanok voltak. A honvédség segítségére is szükség volt. A megyei tanácsnál úgy intézkedtek, hogy az alapvető élelmiszereket (kenyeret, tejet) előszállításként tegnap kiszállították Csongrád megye városaiba, községeibe, falvaiba…”

Én 11 éves voltam, amikor ez a nagy hóesés volt. Emlékszem, hogy az iskolába csak az osztály fele tudott elmenni. Mi gyermekek, nagyon örültünk a nagy hónak – néhol ki sem látszódtunk a nagyobb buckákból.

Ez az írás megjelent a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

Szegvári képek, szegvári emlékek Facebook csoport

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató