Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Jegykezelő Nóbik István volt

893

1979.

Szegváron – amikor ott körzeti rendőr voltam – ismerkedtem meg Nóbik Pistivel, akit még most is barátomnak mondhatok. Remélem nem sértő ez számára. Az ismeretség tehát régi. Ahogyan én ismerem, bátran leírhattam a nevét, nem fog ezért engem megróni. Azóta már Pista bácsi ő is.

Arról vált híressé, hogy különleges humorérzékkel rendelkezett. Öreglegény volt. A lénye, derűje pozitívan hatott a körülötte lévőkre. Mindenkivel barátságos volt, a lelkében békesség és rend uralkodott. Testi-lelki harmóniában élte az életét. Munkahelye a helyi állomáson volt. A nősülésről hallani sem akart. Ha rákérdeztem:

– A nősüléssel hogy állsz, Pisti?

– Eszemben sincs megnősülni. minek? – válaszolt és kérdezett nevetve.

A vidám, szórakoztató, humoros filmeket imádta. A poénok hamar leestek nála, elsőnek kezdett el hahotázni, ahogy elhangzott a filmvásznon a poén. Hangosan felnevetett, már akkor, mikor a többiek még azt sem tudták, miért kell nevetni. A végeredmény az volt, hogy a mozi teljes nézőserege nagy hahotázásban tört ki. Legtöbben azon nevettek, hogy Pista hogy gurgulázik a nevetéstől. Nem tudom, hogy tudományosan bizonyított tény-e, de az biztos, hogy a nevetés az öröm forrása, az adrenalin felszabadul a nevetés során és boldogsággal töltődik fel az embert.

Volt olyan, hogy ugyanazt a filmet többször is megnézte mindig telt házzal, mert amikor a többiek megtudták, hogy Pista is vett jegyet, tódultak a szegváriak a mozi pénztárához. Aki ezt nem hiszi el, járjon utána.

Egyik alkalommal, egy pénteki napon Budapestre indultam vonattal. A szegedi vasut – állomáson a Budapest-Nyugati pályaudvarra induló szerelvény mellett várakozott, vasutas jegyvizsgálói felszereléssel.

– Üdvözöllek, Pistikém, te is Pestre jössz? – kérdeztem tőle.

– Igen, jegykezelő leszek a szerelvényen – válaszolta a megszokott derűjével.

– Helyjegyes jegyet vettem, akkor majd találkozunk, megyek, elfoglalom a helyemet.

– Jó, majd megyek és tudunk beszélgetni is, remélem – válaszolta.

Már Szegedről indulva a kiskunfélegyházi állomást is elhagytuk, mire oda ért, ahol én ültem.

– Nagy öröm számomra, hogy találkoztunk. Legalább 3-5 éve vagy több is, hogy nem láttalak.

– Még a másik kocsiban ülők jegyét is lekezelem és visszajövök hozzád, leülök melléd és tudunk beszélgetni. Látom, van egy szabad hely melletted.

– Rendben van, várlak – válaszoltam.

Meg is érkezett Pisti, leült mellém. Nevettek a szemei, az arcvonásai nem változtak, mintha nem fogna rajta az idő.

– „Hála istennek, régen találkoztunk” – mondtam „Zacsek és Sajós”- an, viccesen. Pistikém, mondjál valami jót.

– Tudok jót mondani – nevetett. Felvételiztem Szegedre, Szentgyörgyi Albert Tudomány Egyetem jogi karára. Államvizsgák előtt állok.

– Ez komoly – kérdeztem-, vagy most is viccelsz?

– Most nem viccelek – mondta nevetve. Jelentkeztem, elsőre felvettek, jól sikerült a felvételim – ezt olyan természetességgel mondta el mintha viccet mesélne.

Beszélgetésünk közben ott szaladgált egy 3-5 év körüli gyerek a két széksor közötti folyosón. A szülők többször kérték ne szaladgáljon, elesik, megüti magát. Az vélelmezték, hogy zavar másokat is a rohangálása, hangoskodása. A gyerek úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Sikongatva vágtatott, mint egy csikó, hangosan kiabálva, néha még talán utánozta a nyerítést is gyerek hangon, ő, mint egy táltos.

– Kisfiam, fejezd be a rohangálást, mert szólok a kalauz bácsinak és akkor nagy baj lesz – intette a gyerekét az anyuka.

A gyerek rá se hederített.

– Soha nem beszéltél arról, hogy érdekel a jog – folytattuk a megkezdett diskurzust.

– Én sem tudtam, hogy érdekelni fog. Elvégeztem a Vasúti Főtisztit is, így, rövidesen előbbre léphetek a ranglistán.

– Akkor, rövidesen kétszeres diplomás leszel…

A szófogadatlan kisfiú anyukája, elkapta a kisfia kezét, odavonszolta elénk a gyereket és mondta fenyegetően:

– „Odaadom a kalauz bácsinak ezt a rossz gyereket, mert nem fogad szót nekem” – nevelési célzattal – várva a választ Nóbik Pisti barátomtól, a kalauz bácsitól.

– Kell a fenének! – válaszolta határozottal ,kellő komolysággal, ami még engem is meglepett. Nem kell nekem rossz gyerek, jó sem! Más sem hiányozna – válaszolta most már nevetve.

– Csak viccből mondta az anyuka. Rá akart ráijeszteni a gyerekre, súgtam a fülébe. Nem volt komoly. Anyuka ezt nem hallotta, mert közben elrángatta a gyereket a helyére.

– Képzeld, itt a vonaton egyszer már mondták viccből nekem, hogy „odaadlak a kalauz bácsinak, mert nem fogadsz szót!” A gyerek pedig azt válaszolta:

– Jó, itt maradok a kalauz bácsinál. Téged nem is szeretlek, csak a kalauz bácsit – mondta az anyjának. Az ölembe fészkelte magát a gyerek és nem akart odamenni a szüleihez. Könyörögtem neki, hogy menjen az anyukájához, mert nekem még dolgom van. Csak rázta a fejét, hogy nem. Szerencsére, rá tudtam beszélni, hogy anyukánál jobb helye lesz, így visszament az anyjához.

– Értem…

– Mi a fenét csináljak egy gyerekkel? – mondta nevetve.

– Hát, igen. Pistikém, nem tartalak fel. Éppen az állomásra érkezvén, lassít a vonat. Tudom, neked feladatod van. Úgy látom, sok új felszálló várakozik az állomáson. Sok sikert kívánok az államvizsgákhoz. Mint mondani szokás: „Kína egy éves trágyatermése a szerencsédre.” …

Néhány év elmúltával hallottam, a nyugdíjba vonuló állomásfőnök helyére kinevezték állomásfőnöknek.

Szegvári ismerősömtől tudom, hogy 4 éves ciklusra, Szegváron Dr. Nóbik Istvánt választották meg a polgármesternek… Egy különleges képességekkel rendelkező embert ismertem meg személyében.

Örülök, hogy barátomnak tudhatom.

Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.
- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató