(RÉSZLET A RENDŐR – SZTORIK C. KÉZIRATOMBÓL)
A nyomozást felügyelő ügyész évente egyszer-kétszer, munkaköréből adódóan, ütemezési terv szerint ellenőrizte a fogdát, kérdéseket tett fel az őrizeteseknek. Ellenőrzés, többek között a letartóztatottak elhelyezésével kapcsolatos (ellátásuk, tisztálkodási lehetőségeik, a fogda higiénia követelmények meglétét) emberhez méltó bánásmódot, stb.
Az ügyészi ellenőrzés nem volt előre egyeztetve, ennek ellenére a kapitányságvezető utasította a fogda parancsnokát, hogy mindenben álljon az ellenőrző ügyész rendelkezésére.
Az egyik cellában, egy a bűnözés terén már rutinosnak számító bűnelkövető volt előzetes letartóztatásban. Utasította az ügyész a fogdaőrt, hogy nyissa ki az 5. cella ajtaját, mert néhány kérdést szeretne feltenni az őrizetesnek.
Az ajtó kinyílt. Az őrizetes talpra ugrott.
– Jelentkezzen az ügyész úrnál – szólította fel az őrizetest a fogdaőr.
– ” Ügyész úr! XY őrizetes tisztelettel jelentem az ügyész úrnak, hogy az ötös cellában rendkívüli esemény nem történt. Jelenleg egyedül vagyok, mert a zárkatársamat tegnap szabadlábra helyezték.”
– Köszönöm, – mondta az ügyész. Tájékoztatom, hogy a Városi Ügyészség vezetőjének megbízásából tartok ellenőrzést a fogdában. Szeretnék önnek néhány kérdést feltenni.
– Tessék csak feltenni a kérdéseket ügyész úr – válaszolta készséggel.
– Elégedett-e az elhelyezéssel?
– Hát, lehetne kényelmesebb is a priccs, amin fekszem.
– Más jellegű panasza van-e?
– Nem tudom, mire gondol az ügyész úr?
– Bántalmazta – e, ön bárki mióta letartóztatták, akár a fogdában, vagy a nyomozati kihallgatása során?
– Hát, megmondom őszintét az ügyész úrnak, kaptam egy óriási pofont, most is érzem a nyomát. Ez az igazság, ügyész úr! El is mondom, miről van szó.
– Igen? – lepődött meg a válaszon az ügyész. Most, ne részletezze az esetet. Néhány nap múlva visszajövök és akkor részletesen is – jegyzőkönyvbe – elmondhatja a panaszát. Addig is, a viszont látásra – így köszönt el az 5-ös zárka őrizetesétől. A fogvatartott válasza:
– Igen, értem. Akkor a legközelebbi viszontlátásra ügyész úr, majd később mondom el az ügyész úrnak, a pofonnal kapcsolatos véleményemet.
A fogdaajtó becsukódott, kattant a zár. Következett a másik cella és a harmadik s így tovább.
Az ügyész, – ahogy illik – mielőtt elhagyta a kapitányságot, beszámolt a rendőr-kapitánynak mit tapasztalt, a nagy pofon témát is említette, egyúttal azt is jelezte, hogy az pofon kivizsgálása ügyében, néhány nap múlva visszajön. Felveszi őrizetes ezzel kapcsolatos vallomását, részletesen jegyzőkönyvbe foglalja. Erre most nem volt ideje, így majd később derül ki mi is történt valójában.
A kapitányságvezető engem hívatott.
– Ki az ügy előadója az ötös cellában lévő letartóztatottnak? – kérdezte.
– Szűcs István r. törzszászlós, válaszoltam.
– Laci, tájékoztatlak arról, hogy az ügyésznek mit mondott az őrizetes: Állítólag kapott egy nagy pofont, de azt mondta az ügyész, most nincs ideje végighallgatni a történetét, majd jön később…
– Főnök, kizártnak tartom, hogy a Pisti pofozkodna. Nagy szakmai tudással és fegyelmezetten végzi a munkáját. Soha fel sem merült, még a gondolata sem soha, hogy bármilyen erőszakot alkalmazna. Teljesen kizárom ezt a lehetőséget. Nyugi főnököm, ebből nem lesz „kényszervallatás” sohasem. De még „bántalmazás hivatalos eljárásban sem.” Ebben biztos vagyok.
– Én azonban nem vagyok annyira nyugodt, mint te. Nem hiányzik egy ilyen bántalmazással kapcsolatos botrány.
– Nekem sem hiányzik, de nem is lesz…
A kapitányság vezetője, máris utasította telefonon a fogdaparancsnokot arra, hogy irodájába kísérjék az ötös cellában lévő fogvatartottat, bilincsben. Te is maradj itt. Csak néhány kérdést teszek fel neki. Nehogy engem is feljelentsen, hogy presszót gyakoroltam az ügyészi meghallgatása előtt.
– Fogdaőr: Jelentem az őrizetest előállítottam a kapitány úr utasítására.
– A kapitányság vezetője vagyok. Az ügyésznek említette, hogy kapott egy nagy pofont…
– Fogvatartott: Igen, ez történt, de nem hallgatott végig az ügyész úr.
– Én sem fogom meghallgatni most az ön verzióját, csak arra kérem, alaposan gondolja át mondandóját, nehogy a hamis vád csapdájában essen.
– Ön is azt teszi, mint az ügyész úr, kapitány úr. Azt kéri, hogy ne mondjam el, a nagy pofon történetét. Nekem ebből már elegem van. Akkor is elmondom – ha már ide rendelt – legfeljebb befogja a fülét. Tudja én egy vicces ember, vagyok. Ha nem akarja, akkor is elmondom, nem hallgatok tovább. Ugyanazt mondom önnek, amit az ügyésznek akartam mondani, és el is fogom mondani neki, még akkor is, ha jegyzőkönyvbe veszi.
– Kapitány: Nem bánom, mondhatja, de csak röviden.
– Fogvatartott: Kapitány úr, rövid lesz. Az utolsó szabadulásom után megfogadtam, hogy soha nem kerülök vissza a börtönbe. Megjavulok, nem fogok elkövetni újabb bűncselekményt. Mégis megtettem. Letartóztattak. Az élettől kaptam egy hatalmas pofont, amit nem felejtek el soha. Az élettől. Nem a fogdaőrtől, vagy a nyomozótól. Az ügyésznek ezt akartam elmondani, de leállított. Ha idejön, befejezem a mondatot. Nyugodtan jegyzőkönyvbe veheti. Ez remélem nem hamis vád, mert a szín tiszta igazságot mondom.
Köszönöm, hogy elmondta, most pedig sétáljanak vissza a cellába – utasította kísérő fogdaőrt.
Epilógus
Amikor elvezette az őrizetest a fogdaőr, a kapitányságvezető csak ennyit mondott: Ez egy kabaréba illő történet… te atyavilág!
– Főnököm, sok hasonló kabaréba illő történet fordul elő a rendőrségen, de más munkahelyen is, ezért színes ez a világ. Egyszer összegyűjtöm és megírom. Ha nem lennének ilyen, vagy hasonló kabaréba sorolható esetek, megbolondulnánk a bűnök fertőjében.
– Ezzel egyetértek – válaszolta nevetve.
