Megszépítik a szegvári Kórógy-tó környékét
Forrás: Délvilág, 2020. április 18.
Hétmillió forintos pályázati forrásból fejleszti a Kórógy-tavi szabadidőparkot a szegvári önkormányzat. Mosdót is építenek, valamint padokat, szalonnasütőket telepítenek.
– A Kórógy-tó Szegvár központjában található, a település régi és új részét köti össze. Nagyon kedvelik a horgászok, és számos család is felkeresi, ezért gondoltunk arra, hogy fejlesztjük a tó környékének infrastruktúráját – tudtuk meg Szabó Tibor Györgytől, Szegvár polgármesterétől.
A tó rehabilitációjára egyelőre nincs forrása a településnek, az ugyanis több 10 millióba, de akár 100 millió forint feletti összegbe kerülne.
– A tó mellett van egy szabadidőparkunk, az ott lévő padokon nagyon látszik az idő múlása, míg a szalonnasütő hely vandálok áldozata lett. A közfoglalkoztatási program keretében ezek helyreállításán is gondolkoztunk. Elsőként az fogalmazódott meg, hogy készítsünk oda új padokat, amiket 80 főre tervezünk. Megfogalmazódott, hogy jó volna új szalonnasütőket kihelyezni, tereprendezés is szükséges, hogy ne legyen hepehupás a terület. Faültetést is tervezünk. A strandröplabdapályát is fel kívánjuk újítani, pótolni kell a homokot – sorolta.
Szabó Tibor György arról is beszélt, azzal is számoltak, ha megvalósulnak az előbb felsorolt fejlesztések, akkor sokkal többen járnak ki a tó partjára. Ekkor vetődött fel a Kórógy utcában a férfi, női és mozgáskorlátozott-mosdó ötlete. A fejlesztések során egy lépcsőt is építenek, ami a magaspartot és a szabadidőparkot köti össze.
Ezen a helyszínen tartják minden évben a Tófesztivált, ami idén a járványhelyzet miatt nagy valószínűséggel elmarad. A beruházás július elejére készülhet el.