Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Az anyós

1 132

Nyugdíjaként magánnyomozó irodát nyitottam, de rájöttem nincs fizetőképes kereslet. Magánnyomozást a Horthy időszakot követően a jogszabályok nem tettek lehetővé. Hatvan év után – egy új szakmaként újra engedélyezték 1995-től. Valamit ki kellett találnom, mert, 34.973.- forintból nem lehetett megélni (1984. október 30). Nagyon csalódott voltam. Három diplomával, 40 év munkaviszony után… rendőrségi főtanácsosi címmel… Akkor nagyon el voltam kenődve, mondtam egy csúnyát.

Egy felnőtt- képző Intézményt hoztam létre, amit akkreditáltattam (Nyilvántartásba vettek az Oktatási Minisztériumban). Biztonsági őröket, magánnyomozókat, elektronikai – mechanikai rendszer- szerelőket, valamint nyilvántartási – és okmány-ügyintéző szakmai képzést végeztünk. Szakmai OKJ-s képzések voltak ezek.

Én is tanítottam, többek között büntetőjogot is. Mindig példával rögzítettem az anyagot. Például: Emberölésnél. Aki mást megöl… Példa: Fiatal házasokhoz, költözött a lány édesanyja, tehát az anyós. Mindenbe beleszólt. A feleségét az anyuka a (a férj) vő ellen hangolta: „Mutasd meg lányom, ki az „úr” a háznál. Minden úgy történjen, ahogyan te akarod. Minden elmondott a szomszédoknak, még a hálószoba titkokat is kifecsegte. Az egy szoba-konyhás lakásban minden este addig nézte a tv-t, míg adás volt benne. A fiatalok már gyermekről álmodoztak, de az anyós miatt a tettek mezejére nem léphettek. Az ifjú feleség azt javasolta a férjének, hogy menjenek el szállodába, ott gyakorolhatnak… hátha teherbe esik.

– A saját lakásomból menjünk az anyád miatt szállodába? Ezt komolyan gondolod? Mondd meg anyukádnak, hogy látogassa meg a testvéredet, menjen el hozzájuk néhány hétre. Ott unokázhat is. Szenvedjenek ők is, mert már nem bírom idegileg. Ráadásul ápolatlan is, nem fürdik néha egész héten.

– Hogy küldhetném el az anyukámat, aki felnevelt…

Tehát, feszkó, feszkó (feszültség) hátán. (Erről írtam az irodalmi oldalamon, három-négy oldalas visszaemlékezést. Nemsokára felteszem.)

A fiatal férfi, úgy döntött, megöli az anyósát. Elővett egy disznóölő kést. Elvitte a késeshez. Azt kérte a késélezőtől:

– Mindkét oldalát élezze ki, a „célszerszámnak,” mert biztosra kell mennem..

– Disznóvágáshoz elég kiélezni az egyik felét a pengének. Mit akar vágni?

– Az anyósomat akarom megölni.

– Ne viccelődjön…

– Gondoljon, amit akar. válaszolta. Kifizette az élesítést és eltávozott. Tudta, hogy a felesége a kórházban, műszakban van, ápoló. Csak az anyós van otthon. Becsöngetett. Az anyós meglepődött, amikor meglátta.

– Csókolom anyuka – mondja a vő.

– Mi van kisfiam, berúgtál ilyet nekem még nem mondtál. Átölelte az anyóst mindkét karjával, magához húzta, és jobb kézzel a két lapocka között, tövig bedöfte a kést. Az asszony összerogyott. Ez előre megfontolt szándékból elkövetett emberölés…

– Laci bácsi! Ha megkérhetem, pattanjon már le az anyósokról. Hagyja őket békén, mert majdnem minden bűncselekményhez egy anyós példát hoz fel! – mondta a negyven év körüli hallgató, a második sorból.

– Jó rendben, békén hagyom az anyósokat, hogy kedvébe járjak – válaszoltam.

– Beszéljük meg az erős felindulásból elkövetett emberölést, majd a gondatlanságból elkövetett emberölést is, de csak szünet után.

Nagyszünet volt. Ott settenkedett az anyós ügyben felszólaló férfi körülöttem. Láttam, hogy lenne valami mondanivalója. megszólítottam:

– Nagyon indulatos volt. Megbántottam, vagy egy kellemetlen élmény hoztam elő a lelke bugyrából?

– Nem, erről szó sincs. Laci bácsi. Négy éves házasok vagyunk. Az anyós is velünk lakik. Jó a feleségem az ágyban, de az anyós, – akár hiszi, akár nem, ha az anyjával bújok az ágyba… – mikor nincs otthon a feleségem – mennyországban érzem magam… az ágyban.

Megvakartam a kobakomat.(Most is, ahogy visszagondoltam erre a beszélgetésre.)

– Már értem. Nagy játékos vagy komám, de nagy a kockázat. Meg sem hallottam, amit most elmondtál. Mutattam is: lakatott tettem a számra.

Annyit azért elárultam neki, hogy a példában megölettem az anyóst, de a valóságban más történt. Hogy mi történt valójában, ez, most nem árulhatom el.

Utóirat az „Anyós” témához

Valószínű, sokaknál “kiverte a biztosítékot” az “Anyós” történet befejezése. Elárulom, nálam is, csak megtanultam viselkedni. “Megvakartam a kobakomat, megjegyeztem, hogy nagyon ingoványos talajra tévedt, meg sem hallottam, amit elmondott” – így fejeztem ki nemtetszésemet.

Ezzel elhatárolódtam, nemtetszésemnek adtam hangot. Ennél többet én nem tehettem.

A szexuális érzelmek megnyilvánulásának különböző formái vannak:

1./ házasságon belül, a szeretetben, egymás iránti megbecsülésen alapuló kiegyensúlyozott egymás igényét tiszteletbe tartó, azt elfogadó szexuális kapcsolat.

2. A házasságon kívüli kapcsolatok: Az alapvető higiéniát is nélkülöző, a zártkörű orgiákon át, az éjszakai szórakozóhelyeken, a ligetekben, erdőkben, árokpartokon, járművekben, útszélén szexuális kapcsolatokat igénylő “hűséges” férfiak, azokat biztosító “hűséges” asszonyok, lányok mutatványairól is írhatnék.

Volna miről.

Sajnos mindezek a szexuális forradalmak részei lettek, nem csak nálunk, a fél világon.

A koronavírus miatt bezártak az éjszakai szórakozóhelyek. Az éjszaka pillangói, és a szolgáltatásukat különböző szórakozóhelyeket. igénybe vevő, jelenleg a világméretű járvány miatt otthon, karanténban a szokásostól eltérő szexuális igényeket nélkülöző férjeknél, vagy feleségeknél az elvonásos tünetek különböző idegi feszültséget indukálnak. Egyre többet hallani arról, hogy a családon belüli erőszak száma jelentősen megnőtt.

Ha ezekről nem beszélünk, attól még ez a probléma létezik.

Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató