Többször feltettem magamban a kérdést, hogy szerencsés-e, ha egy munkahelyen dolgozik a házaspár? Erre tudnék válaszolni, de a békesség kedvéért nem akarok. Ugyanis, nem csak azért voltam hátrányos helyzetű, mert „három nővel kellett együtt élnem” (Imádtam mind a hármat), ráadásul a párom a rendőrség nyilvántartójában dolgozott, az első emeleten, én meg ugyebár a második emeleten bűnügyi nyomozóként, helyszínelőként… Zsuzsika jobban tudta, hogy milyen ügyekben járok el, mint én, hiszen ő iktatta, határidőzte… alá-fölé rendeltség azonban nem volt köztünk. (A hivatalban…)
Két lányunk született, Anita és Bettina. Megfogadtuk, hogy nem visszük haza a munkahelyi problémákat, gondokat. A lányok – amikor még bölcsődébe és óvodába jártak, csak annyit tudtak, hogy apa és anya siet a dolgozóba, azért kell korán kelni, reggelizni és irány a bölcsi vagy az ovi, később a suli.
Egy munkahelyen dolgoztunk, de nem jártunk együtt ebédelni, havonta, egy-két alkalom ez alól kivétel volt. Nos, egyik ilyen kivételi alkalommal történt.
A Pankotai Á. Gazdaság éttermében lehetőség volt ebéd befizetésére. Két menüből lehetett választani. Ízletes ételek. jó szakácsuk volt.
Egyik alkalommal a gazdaság főagronómusa oda ült az asztalunkhoz: (1980)
– Jó napot, jó étvágyat – mondta, leülhetek az asztalukhoz- kérdezte.
– Önnek is jó napot, köszönjük.
– Tessék helyet foglalni nyugodtan, mondta Zsuzsika.
Kihozta a felszolgáló a leveses tálat, a protokoll szerint merítettünk a tálból.
Étkezés közben hol rám nézett, hol a páromra. Észrevettem a kíváncsi tekintetét. Kérdő tekintettel visszanéztem rá.
– Szerencsés férfi ön, Beslin elvtárs – mondta az akkori, kádári időszakban szokásos megszólítással.
– Valóban szerencsés vagyok, de ezt miből állapította meg? – kérdeztem.
– Nagyon szép, fiatal felesége van. (Nejem elpirult ettől a kedves bóktól, egyébként 7 év korkülönbség van köztünk, de ezt nem kérdezte, ezért nem mondtam.)
– Igen, nekem is tetszik, azért vettem feleségül, ez nem titok.
– Feltehetek egy bizalmas kérdést?
– Hűha! Tegye fel nyugodtan, ha nem hálószobai titokról kérdez, őszintén válaszolok…
– Nem, szó sincs erről – válaszolta.
– Akkor jöhet a kérdés.
– Ugye az idősebb kislány az első házasságából való?
– Igen az elsőből – válaszoltam. Nem volt kellemetlen a kérdése. Igen, kilenc év van köztük.
Amikor sétáltunk vissza a kapitányságra kérdezte tőlem Zsuzsika:
– Miért nem mondtad meg neki, hogy a fiatalabb, a Bettina is az első házasságunkból született?
– Azt nem kérdezte…
