Fekete Tulipántól a Lézerig – múltidézés Vígh Dániellel
Ezen a héten találkoztam Vígh Dániellel, aki térségünkben a legismertebb együttes, a Lézer Szalonzenekar egyik alapító tagja. A legértékesebb emlékeit adta kölcsön nekem azzal a céllal, hogy mutassam be a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportunkban. Sok-sok fotó, meghívó, újságcikk, videófelvétel.
1966-ban megalakul Szegváron a Fekete tulipán együttes
Az együttes tagjai: Hérány Ferenc, Vígh Dániel, Bányai István, Takács Szabolcs és Vas István. Később cserélődtek a tagok, Vígh György, Berényi István és Szabó Tibor csatlakozott az együtteshez. A legtöbbet a szegvári kultúrházban léptek fel, ahol támogatást kaptak Kőrösi Lajos, akkori igazgatótól: helyet adott a zenekari próbáknak. A mindszenti művelődési házban vasárnaponként léptek fel, az „öt órai teához” szolgáltattak zenét, a belépőjegy 15 Ft-ba került. De sokat felléptek a környező településeken, Nagymágocson, Fábiánsebestyénen, és Szentesen a Petőfiben. Saját számaikon kívül játszották a népszerűbb Beatles és Illés számokat is. Két éves katonai szolgálat következett.
1972-ben megalakul a Treff együttes
Az alapítás évében szerepeltek az akkoriban legnépszerűbb TV-műsorban, a Ki-Mit-Tud-ban, a TV-s selejtezőig jutottak el. Rendszeres fellépői voltak az orosházi Beat Fesztiválnak, ahol bronzdiplomát nyertek. Felléptek a budapesti Ifjúsági Parkban is.
1975-ben megalakul az LWH együttes
Az együttes tagjai: Hérány Ferenc (basszusgitár), Vígh Dániel (szólógitár), Berényi István (billentyű), Labádi József (szaxofon), Vígh György (dob) és Labádi Sándor (trombita). S hogy miért LWH lett az együttes neve? Az alapító tagok nevei kezdőbetűi alapján: L = a két Labádi, W „duplavé” = a két Vígh, H = Hérány. (Berényi István később csatlakozott, már nem fért a B a zenekar nevébe.) 1979-ben az orosházi Beat Fesztiválról újra bronzdiplomát hozhattak el, s megint szerepeltek a Ki-mit-tud-ban.
1980-ban megalakul a Lézer rock együttes
Keményebb zenei stílusra váltottak, P-mobil, Edda, Dinamit, Rolling Stones számokat játszottak. Az egyesület tagjai: Vígh Dániel (basszusgitár), Kalocsai Géza (dob), Kovács Zoltán (szólógitár), Berényi István (billentyű) és Vígh György (ének), később csatlakozott Kalotay Géza. 1982 novemberében tartották búcsúkoncertjüket.
1983-ban újjáalakultak a Lézer szalonzenekar névvel, amely napjainkig az együttes elnevezése. A nyolcvanas évek elején a vendéglátóiparban kezdtek zenélni, bálok, állami rendezvények, ifjúsági bulik, lakodalmak rendszeres meghívottjai voltak. 1988-ban csatlakozott az együtteshez Ivanics András, aki szaxofonon és hegedűn játszott. 1989-ben egy zentai fellépés alkalmával Vígh Dániel fia csatlakozott az együtteshez, basszusgitáron és klarinéton zenélt.
„Az akkoriban 16 éves fiamnak átadtam a basszusgitárt, amit azóta sem tudok visszaszerezni”.
Videóalbumunkban megnézhetik az 1994. március 26-án, a szegvári művelődési házban megtartott emlékkoncert videófelvételét, melyet Berényi Zsolt készített.
Nagyon értékes emléktárgyakat kaptam kölcsön Vígh Dánieltől azért, hogy ezt az összeállítást elkészíthessem. Arra gondoltam, hogy a fotóalbumot úgy fogom visszaadni neki, hogy beleteszem az ennek a cikknek a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban megosztott és kinyomtatott posztját, az oda érkező hozzászólásokkal. Aki szeretne hozzászólást írni, pl. gratuláció, vagy egy régi emlék megosztása, ide kattintva érheti el ezt a bizonyos bejegyzést.