Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A tanyák népe

322

Időnként kezembe veszem a 2003-ban kiadott Szegvári virágfüzér című könyvet beleolvasgatok. Most novemberben is ez történt. Kedvencem ebből a kötetből Nagy Edit: Kovács Anna című kisregénye. Újraolvastam. Emlékszem ez akkor egy jeligés pályázatra készült, de az író nem fedte fel kilétét. Még verseny is indult, hogy kitaláljuk ki írhatta. Nagy Sándorné Pölös Edit volt a szerző.

Aztán örömmel hallottam, hogy írásai kötetbe rendezve megjelent, az Oltalom Alapítvány kiadásában. Az írónak köszönhetően én is hozzájutottam a könyvhöz, amit nagy örömmel fogadtam és azonnal elolvastam. Szinte letehetetlen, annyira magával ragadóak a történetek, kíváncsi voltam minden egyes írás végére, befejezésére. A gördülékeny szavak könnyen mondatokká alakulnak. Szinte látjuk a tájat, az embereket a leírások alapján.

Szeretnénk, ha a Szegvári Napló olvasóival is megosztanád az írással és a könyv keletkezésével kapcsolatos történetet.

Kezdjük a legelejéről. Mikor írtad első elbeszélésed?

Úgy huszonöt éve került papírra az eleje, addig az elmémben éltek, mint egy-egy folytatásos álom. Ha jól emlékszem éppen az említett Kovács Anna lehetett az első.

Mi motivált az írásra?

Mindig is magamnak írtam, egyfajta feszültség-levezetésként. A túl nagy öröm, a szomorúság vagy éppen a csalódottság bennem az írás igényét váltja ki.

Hogyan születtek ezek a művek? Hogyan kezdesz neki egy történetnek? Milyen hangulat kell az íráshoz?

Sokáig érik bennem egy téma, jelenet, ami egy merengős időszakomban rákényszerít arra, hogy számítógéphez üljek. Már ismerem magam, tudom, hogy ha ez bekövetkezik, menthetetlenül elsüllyedek. Megszűnik a világ. Nincs házimunka, evés, alvás, csak a megkezdett történetem. Legépelem a bennem élő részletet, aztán viszi az agyam a cselekmény, és úgy formálódik, alakul, hogy legtöbbször magam is meglepődöm. Újabb és újabb fordulatokat írok le, mintha diktálná valaki, vagy valami tőlem független erő irányítaná az ujjaimat. Fantasztikus érzés, kicsit földöntúli állapot, természetes, ha közben elfelejtek bút és bajt.

Egy-egy történet megírása valóságon alapul? Egyes pontokon ráismerünk élethelyzetekre, személyekre is. Saját tapasztalatok alapján szövöd a történetek szálait?

A kötet elején lévő két kis elbeszélést úgy örökítettem meg, ahogyan volt.

Viszont az eddig elmondottakból kiderül, hogy a kisregények nem valósak. Legalábbis összességében nem. Azonban a részletek, vagyis a karakterek, helyszínek, ahogy mondod az élethelyzetek mégis általam ismertek, megtapasztaltak. Az ember azt tudja leírni, amit megélt, látott, ami csodálkozásra késztette vagy éppen elborzasztotta. És sajnos ez utóbbiból egyre több van. Ahogy öregszem, egyre inkább elképedek a mindent eltipró emberi önzőségen, a szégyentelen, haszonleső köpönyegforgatáson. Ösztönösen írom ki magamból ezeket a tapasztalatokat, de a végkicsengés – valószínűleg szintén ösztönösen, belőlem fakadóan – mindig optimista. Hiszem ugyanis, hogy ha lelkünk mélyére nézünk, akár egy katartikus élmény, látvány, történet hatására, képesek vagyunk megtisztulni és újrakezdeni.

A könyv utószavát és a könyv hátsó borítóján lévő ajánlást író Reisinger Jánost jól ismerjük Szegváron. A művelődési házban sok előadást szerveztél, ahol ő osztotta meg a gondolatait a hallgatósággal. Gondolom, azóta is tartjátok a kapcsolatot egymással. Hogyan fogalmazódott meg a gondolat, hogy az összegyűlt írások könyv formájában megjelenjenek?

Művelődésszervezői munkám személyes hozadékaként mély barátságokat őrzünk férjemmel. Ma is összejárunk a hajdani népfőiskolai előadókkal illetve az abban az időben Szegváron kiállító művészekkel. Ilyen kedves és rendkívül értékes barátság maradt meg Dr. Reisinger János irodalomtörténésszel is. A bevezetődben említett Szegvári virágfüzér című könyvecskéből, melyet a Kultúra Pártolók Körével adtunk ki, természetesen az Ő kezébe is jutott. Ennek lassan 20 éve, de azóta is elkéri az újabb irományaimat. Sosem gondoltam, hogy egyszer nyomtatásban látok viszont ezekből, hiszen nem is ilyen céllal készültek. János szabályosan rábeszélt, hogy kiadásra kerüljenek. Mindenről Ő gondoskodott, számomra meglepetés volt, amikor 2020. december elején a postás három hatalmas dobozt hozott, benne 150 kötet tiszteletpéldányt.

Úgy éreztem, hogy haszonorientált világunkban csoda történt velem. Karácsony közeledtén ezt a csodát meg szerettem volna osztani. Kapóra jött, hogy a megjelenés után a Kurca tv beszámolt a könyvemről, én pedig felajánlhattam karácsonyi ajándékként az ünnepeket egyedül töltőknek a kötetemet, amiben akárhogy is nézem, néha szárnyaló, néha kínlódó lelkem van benne. Sokan kerestek meg telefonon, majd jöttek Szentesről, Csongrádról, Derekegyházáról, Algyőről, Szegedről, de postáztam a távolabbiaknak is. Örültem, hogy adhatok. Újabb ismeretségek, barátságok szövődtek, régiek elevenedtek fel. Talán e könyvecskének éppen ez volt a küldetése.

Köszönöm a válaszokat. Alkotással teli napokat, hónapokat kívánunk.

Olvassák el a könyvet, kellemes élményben lesz részük!

Kosztolányi Sándorné

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató