Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Grecsó Krisztián Budapest XIII. kerület díszpolgára lett

1 687

Június 1-jén a XIII. kerület az 1938-as önálló közigazgatási egységgé válását ünnepli, melynek egyik legkülönlegesebb eseménye évről évre a díszpolgár-avatás, amelyet tegnap rendeztek meg az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. 2021-ben Dr. Tóth József polgármester – a képviselő testület, a lakosság, a civil és a társadalmi szervezetek javaslatai alapján – Berkesi Gábornak, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett református lelkésznek, Grecsó Krisztián József Attila-díjas költőnek, írónak és Kalmár Magda Kossuth-díjas operaénekesnek adta át a kitüntető címet.

Az elismerésben részesültek erősen kötődnek a XIII. kerülethez, életútjuk során kimagasló munkásságukkal hozzájárultak a kerület fejlődéséhez, tevékenységükkel erősítették annak hírnevét, tekintélyét: Berkesi Gábor 45 esztendővel ezelőtt még segédlelkészként kezdett a Pozsonyi úti Református Egyházközségnél, majd miután tíz évet máshol szolgált, 1993-ban visszahívta gyülekezete. Grecsó Krisztián ugyan Szegváron született, azonban a kerületben talált igazán otthonra, már több évet élt itt, mint a szülőfalujában, interjúiban sűrűn megemlíti, hogy fontos számára a lokálpatrióta felelősség. Kalmár Magda, az Operaház Örökös Tagja és a Halhatatlanok Társulatának tagja pedig 47 éve él a XIII. kerületben.

Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron, Újlipótvárosban él, az Élet és Irodalom munkatársa. A kerületi lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy Szegvár után végül a kerületben talált igazán otthonra, már több évet élt itt, mint a szülőfalujában, és számára fontos a lokálpatrióta felelősség. A közelmúltban a Magamról többet című verseskötete, tavaly pedig a Vera című regénye lett Libri irodalmi közönségdíjas. Egyedülálló díjszéria. Munkásságát még számos díjjal jutalmazták. 2017-ben Szegvár díszpolgára lett. Zenés pódiumestjei országszerte rendkívül népszerűek. Aktív részvevője a kerületi rendezvényeknek. Közéleti megszólalásaival hozzájárul a közös gondolkodáshoz. Az elmúlt években kerületünk egyik jelentős véleményformálójává, lokálpatriótájává vált.

A borító képen Berkesi Gábor, Grecsó Krisztián, Kalmár Magda és Dr. Tóth József.
Fotó: XIII. Kerületi Önkormányzat.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató