Szuperligában a szegvári tekecsapat
Nagyon keveset lehet hallani a Szegvári Tekézők Sportegyesületéről, és a csapat eredményeiről, pedig kiemelkedő sportsikereket érnek el.
Májusban véget ért a NB1 bajnokság, amelyet meggyőző fölénnyel megnyert a csapat, így bejutott a legmagasabb osztályba, a Magyar Nemzeti Szuperligába. Szeptembertől már a világbajnok csapatokkal fog mérkőzni a Szegvári Tekézők Sportegyesülete.
Az elismeréseket, az érméket és a kupát a szegvári Tófesztiválon kapták meg a csapattagok Szabó Tibor György polgármestertől, az eseményen csapatkép is készült. A polgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy Szegvár Önkormányzata és a nagyközség sportszerető közönsége büszke az elért eredményekre, amellyel településünk jó hírnevéhez is hozzájárulnak.
Lukács Istvánné elnök asszony beszédében megköszönte a csapattagok lelkes, kitartó munkáját.
– Büszke vagyok arra, hogy a korábban felsőbb osztályokba igazolt játékosok visszatértek, s az ott szerzett tudásukat kamatoztatják Szegváron. A csapat ismét a régi kerékvágásba került vissza. Nagy örömmel, lelkesedéssel készülnek az őszi évadra.