Győri Dávid Hollandiában is diadalmaskodott
November 27-én került megrendezésre a Katsu Gála, melyre hét ország köztük Magyarország is küldött delegációt.
Nagy megtiszteltetés érte a Szegvári Kyokushin Karate Dojo Sportegyesületet azon belül is Győri Dávidot, amikor meghívást kapott erre a versenyre. Szövetségünk elnöke és annak egy tanítványa kísérte el Dávidot. Talán megtévesztő lehet a verseny megnevezése. A gála ebben az esetben nem jelentett szórakozást. Kőkemény 2×2 perc várt a küzdőkre, melynek a végén a bírók hosszabbításra emelték a zászlót. Ebben a pillanatban jött ki igazán a két küzdő közötti mentális különbség. Dávid ellenfele összerogyott és jelezte, hogy ő nem képes folytatni a harcot. Annyira kikészült, hogy a díját az edzője vette át.
Dávid meggyőző teljesítményéhez gratulálunk és bízunk benne, hogy jövőre több lehetősége lesz hasonló szép sikereket elérni.