Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Interjúk a betűk világából

774

Bihari Enikő riportja Kanfi-Horváth Imrével

Írónak, költőnek lenni: sors. Néha szerencsés de sokszor szomorú és gondterhes dolog az írás.  Sikerek és néma csend szintúgy a tollat forgató jussa lehet. Ebben a sorozatomban szeretném bemutatni az utóbbi időszak legígéretesebb költőit, íróit alkalmat adva  egy beszélgetésre, és szeretném felfedni és megmutatni ezáltal a bennük rejlő tehetséget. 

Közöttük lesz aki saját verses vagy novellás  kötettel esetleg regénnyel büszkélkedhet már,  de lesz olyan is aki szimplán a betűk varázsában próbálgatja a szárnyait. Itt az alkotás öröme a lényeg és ahol ezt az örömet megoszthassuk másokkal is.

Ma  szeretném bemutatni nektek nagy szeretettel és tisztelettel Kanfi Horváth Imre Szentesi születésű dalszöveg írót, költőt akinek már 2 verses kötete is meghódította a verset kedvelő emberek szívét – lelkét. És ahogy ő fogalmaz tervei között a 2022-2023-as év alatt sem fog unatkozni.

Ebben megsúgom én is benne leszek, hiszen szeptemberben egy közös Irodalmi Est révén, Ujvári Ágival, és Imrével közösen új könyvem bemutatója lesz majd Szegváron. Köszönöm mindkettőtöknek hálás szívvel. És természetesen az ősz végén megjelenő verses Audio CD-n én is előadom majd Imre pár versét.

Verses oldalán nagyon sok szép  versét elolvashatjátok,  ezt itt találhatjátok: Kanfi-Horváth Imre ImiRamone Versek

– Milyen típusú szövegeket írsz?

– Verseim mondanivalója tartalmilag nagyon széles, változatos skálán helyezkednek el. Írásaim pozitív kicsengésűek, amik egyfajta útmutatót próbálnak adni az ember mindennapi élethez úgy, hogy megjegyezném nem vagyok sem valamiféle filozófus vagy guru- lelki tanítómester. Emellett írásaimban olyan témakörökről írok, amikkel  a hétköznapjaiban egy átlagember is foglalkozik  illetve átél. Ilyenek pl. a szerelem, a csalódás, a digitális világ fejlődése- végkimenetele, az ember- Isten kapcsolat, a karma. Nagyon sok versem szól az „Én” keresésről az élet valódi célját, értelmét kutatva. Immáron 21 éve, hogy Keresztapám révén megismerkedtem a keleti kultúrával, keleti filozófiával. Nagyon érdekel és nagyon nagy inspiráló hatással van rám a Buddhizmus és a Krisna-tudat, amik erőteljesen rányomják bélyegüket egy-egy versem vagy dalszövegem tartalmára. Emellett több éve már annak is , hogy cikkeket, blogot írok. Egy- egy ilyen típusú írásomban pedig olyan témákat vesézek ki, ami sok esetben egyéni véleményem szerint tabunak számít és nem kap kellő figyelmet, nyilvánosságot a médiai felületeken… Ilyen pl. a családon belüli erőszak. Tudni kell rólam, hogy aki engem a legközelebbről ismer az tudhatja, hogy egy nagyon érzelem dús, romantikus ember vagyok. Ez a blog oldal cikkei tartalmából az olvasó számára ki is derülhet… Nagyon sok a szerelmes-érzelmes vers a repertoáromban. Írtam cikket  a „Tökéletes Lelki társ” fogalmáról is vagy egy másik írásban a „Zene szerepével a társadalomban” foglalkozok…

Mióta írsz? Mesélj kérlek kicsit magadról, hogy kezdtél írni milyen indíttatásból? Miként változtak az írói módszereid az évek folyamán?

– Emlékszem egészen fiatal olyan 12 éves lehettem, amikor először mondjuk úgy dalszövegeket kezdtem el farigcsálni. De  nevezzük úgy a „dalszöveg / és versírói korszakom” kezdete 15 évesen 2000 óta datálható, amikor megalakult első zenekarom, amiben doboltam. Ennek immáron 22. éve. Ahogy az ember változik, idősödik, tapasztalatokat gyűjt így ugyanolyan természetesen az is, hogy a mindennapi életben különböző dolgok hatással vannak rá. Említhetnék itt művészeti ágakat, mint pl. a film, a zene vagy épp az irodalom, az olvasás. Ezek évről- évről formálják az embert a világhoz való hozzáállását ezzel együtt egy ember egyéniségét is. Ami szerintem egy természetes dolog. Ahogy a világ is változik az ember is változik. Így, mint az írással, az alkotói folyamattal sincs másképp.

– Publikálták már a műveidet?

– A kezdeti időszakban a 2000-es évek elején egy szentesi amatőr alkotókat bemutató fanzine egy éven át jelentette meg a műveimet. Ebben az újságban jelentek meg először verseim. 2015-ben csináltam egy külön Facebook oldalt az írásaimnak, amit „Kanfi Horváth Imre ImiRamone Versek” néven / címen találnak meg a kedves érdeklődők. 2019-ben a miskolci székhelyű Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg első verseskötetem, Önteremtő címmel, amit tavaly egy másik kiadvány követett Szívvel- lélekkel- Versek, amiket a Szeretet Szült… címmel. Mindkét verseskötetet Szülővárosom Szentes és második otthonom Szegvár nagyközség és a Csongrád- Csanád megyei Közgyűlés elnöke, Gémes László támogatásával tudtam megjelentetni.

– Mi volt az első történet, vers, amit írtál?

– Az Árvaházi lány című első dalszövegem, ami egy árvaházban felnőtt ember életét mutatja be.

– Miért írsz? Boldogságért, vagy inkább az alkotásba menekülsz a valóság elől? Számodra is egy kicsit megkönnyebbülés az írás, amivel a mindennapi életből adódó feszültségeidet levezeted?

– Számomra az írás egy önkifejezési forma, ami 15 éves korom óta az életem részévé vált. Több, mint puszta hobbiként tekintek rá.

– Hogyan találsz időt az írásra?

– Amikor jön az ihlet, írnom kell! Ez egy olyan folyamat, ami akkor indul be nálam , ha érzelmileg/ lelkileg valami hat rám, feltölt. Ez lehet egy meghitt pillanat, egy dal, egy jó könyv, amitől inspirációt kapok és ilyenkor az adott időszakban sorra születnek az ötletlek, rímek, versszakok.

– Mikor és hol a legjobb írnod?

– Arra figyeltem fel, hogy amikor nagyon fáradt vagyok akkor jönnek a legjobb ötletek, éjjel. De ha jön az ihlet azonnal lejegyzem: ez lehet épp munka vagy biciklizés közben, a fürdőszobában borotválkozásnál, bárhol…

– Van írói álneved?

– Kanfi Horváth Imre ImiRamone Versek néven alkotok.

– Mit gondolnak a szeretteid az írásról az íráshoz fűződő viszonyodról?

– Ha most nagyon őszinte szeretnék Veled lenni tudom meglepő lesz e kérdésedre a válaszom akkor azt kell, hogy mondjam, hogy igazából nem érdekli Őket. Úgymond támogatást, biztatást a versírói tevékenységem kapcsán egyetlen embertől kaptam és a mai napig kapok Ő pedig az én Nagymamám. A közeli családtagjaim nem olvassák az írásaimat és szerintem nem veszik komolyan azt, amivel foglalkozom.

– Melyik részét szereted az írásnak a leginkább? Mikor megszületik egy történet vagy , amikor már kész?

– Mindkettőt! Amikor a semmiből jön az ihlet és megszületik mondjuk két sor az inspirálja a többi sort, versszakot. Mantraként mormogom magamban míg végül már egy kész verssel találom magam szemben.

– Mely részét találod kihívásnak?

– Semelyiket. Nem kihívásként tekintek a versírásra és nem időre alkotok. Az írás számomra örömet okoz, hogy kiírhatom magamból az érzéseimet és elmondhatom a világról a véleményemet és vannak akik vevők rá és az külön öröm, ha a gondolataim az Olvasó érzéseivel, látásmódjával is találkozik. Amikor elkészül, elkészül. Nincs bennem ilyen téren kihívás-érzet.

– Milyen eszközökön írsz? Az íráshoz szövegszerkesztőt vagy hagyományos toll/papír/ceruzát használsz?

– Kanfi- Horváth Imre: Mint mindenki én is haladok a korral. Szövegszerkesztő programot használok. Ha jön az ihlet a sorokat, versszakokat leginkább a telefonomba szoktam bepötyögtetni és ott is öntöm végleges formába. Sajnos ma már nagyon kevés alkalommal használom a klasszikus toll/papírt formát.

Vannak olyan szerzők, akik inspirálnak Téged az írásra?

– Természetesen és nagyon sok ilyen költő / író / dalszövegíró van. Kiemelném a spirituális irodalmat azon belül is magyar viszonylatban Müller Péter munkásságát, Szabó Péter könyveit. Faludy Györgyöt, Madách Imrét, József Attilát is a mai napig szívesen olvasok. India Nagy Ősi eposzait, a Buddhista és Krisnás könyveket. Jelen pillanatban Ők azok a szerzők, akikből merítek. Dalszövegírók terén pedig akikre felnézek ilyenek például : Kowalsky Balázs Gyula, Lukács László, Megyeri Ferenc, Pusztai Zoltán, Menyhárt Jenő, Müller Péter Sziámi… és még folytathatnám…

Vannak olyan könyvek, amik inspirálnak?

Igen! Szintén egy keleti filozófiai műre hagyatkozom. A több, mint 5000 évre visszanyúló indiai eposz a Bhagavad Gíta! Egyéni és nálam sokkal tanultabb és bölcsebb ember véleményére hagyatkozva azt mondhatom, hogy a Gíta tartalmi esszensziáját, ha valaki kellő alázattal, rálátással tanulmányozza, olyan hatást érhet el, hogy az egész látásmódja az egész eddigi élete megváltozhat! Mindenkinek Sok Szeretettel ajánlom!

– Mitől érzi egy író magát elismertnek, köztudatban lévőnek, elismertnek?

Ha minél több embert képesek elérni, megérinteni a művei és ha egyre több olyan platformon, rendezvényen tud megjelenni, amikről gyermekkorában csak álmodni mert és az egyik legnagyobb ilyen dolog szerintem, amikor eljön az a pillanat az amikor egyszer a kezében tarthatja saját könyvét vagy meglátja egy könyvesbolt kirakatában vagy egy webáruház kínálatában. Ez az érzés egyszerűen leírhatatlan…

– Gondolkodtál-e valaha azon, hogy érdemes volt-e megírnod a könyvet? Szintén minden írónak vannak olyan időszakai, amikor az önbizalma nincs toppon. Te kételkedtél-e valaha magadban? Gondoltad valaha azt, hogy inkább feladod az egészet, nem írsz többé hisz nem hittél már abban, hogy bárkit is érdekelhetne a könyved?

Az nem jutott soha az eszembe, hogy azért adjam fel, mert esetleg nem fogja érdekelni majd az embereket a könyvem. Olyan korszakom viszont volt, hogy érzelmileg instabillá váltam, összeszaladtak fejem felett a fellegek és ennek következtében eszembe jutott, hogy abba hagyom az írást, de amint lelkileg újra rendbe lettem folytattam tovább… Amit az ember tiszta szívből szeret és az élete részévé válik azt nem tudja egyik-napról a másikra abba hagyni hisz lelkileg összenőt vele, hozzátartozik, az élete részét képezi. Az ilyen dolgokat maximum pihentetni lehet, de ahogy telik-múlik az idő elkezd az embernek hiányozni és újra a képbe kerül. Tapasztaltam! Ilyen hobby volt számomra a dobolás is. 4 dobfelszerelést adtam el a 18 év alatt és 4 év kihagyás után újra dob mögé ültem és jelen pillanatban már zenekarban játszom… Ennyit az abba hagyásról.

– Téged mi inspirál a könyved, könyveid témájának a kiválasztásában?

Röviden és tömören: semmi. Komolyra fordítva a szót, ahogyan azt már az előzőleg említettem az alkotásaim tartalmilag elég széles és változatos síkon mozognak ennek következtében a könyveim témakörileg is elég színesek.

Mennyi idő alatt sikerül megírnod egy könyvet? Mindennap szánsz időt az írásra, vagy csak akkor ülsz le, ha jön az ihlet?

Első könyvem 19 év alatt összegyűlt verseimet szedi csokorba míg a második kötet teljes anyagát bő másfél év alatt írtam meg. Nálam nagyon hangulat/ érzelemfüggő az, hogy mikor írok.

– Milyen nehézségekkel szembesültél írás során? Mit csinálnál máshogyan, ha most adnád ki az először?

Kiadót találni nagyon nehéz volt. Irreális összegekkel jöttök a kiadók. Úgy tapasztaltam, hogy pénz-orientálttá váltak a mai kiadók többsége. Egy kedves Ismerősöm egy debreceni költőnő Kapusi Edit ajánlotta a miskolci Irodalmi Rádiót, akik profi kiadással, elérhető áron és emberbarát hozzáállással Náluk tapasztaltam meg először azt az érzést, hogy nem a pénz az elsődleges számukra, hanem az, hogy maximálisan segítsék egy amatőr alkotó ember álmának beteljesedését, amiért nagyon hálás is vagyok! Nem csinálnék semmit másképp…

– Mi volt a legjobb tanács, amit íróként kaptál?

Az, hogy ne a pénzkeresetet lássam benne! Én nem azért írok, hogy anyagilag profitáljak belőle! Ez a része soha nem érdekelt. Hálásnak érzem magam, hogy egy ilyen képességgel áldott meg a Teremtő, hogy lehetőséget kaptam, hogy eféleképpen ki tudjam fejezni magam.

– Mit tapasztalsz van igény a jó könyvekre?

A virtuális világ fejlődésével egyre kevesebb, de Hála Istennek még mindig vannak „régimódi” emberek, akiknek a könyv érték!

– Mit gondolsz a verseskötetek mennyire népszerűek ma? Célközönséged van?

Én azt gondolom igen! Van igény ma a versekre. Ebben a beteg világban úgy gondolom egyfajta menedéket nyújtanak az emberek lelkének, azok számára annak a szűk rétegnek a versek, akik a mai napig olvassák. A közösségi oldalakon le lehet mérni, hogy mennyire népszerűek a versek vagy épp a verses idézetek… Én azt tapasztalom, hogy nagyon! Olvasóim közt megtalálható épp úgy a 15 éves kislány, mint a 75 éves nagymama. Verseim mondanivalójában úgy gondolom bármelyik korosztály megtalálhatja önmagát.

– Ihletet a megélt kapcsolataidból merítesz? Van Múzsád? További sok sikert kívánok a munkáidhoz!

Igen velem megtörtént, átélt dolgait, tapasztalatait közvetítem, fonom rímekbe… Van Múzsám. Természetesen, ha nem lenne, nem tudnék szerelmes verseket írni. Számomra nagyon fontos egy alkotó embernél az őszinteség, a megnyílás, hogy teljesen átadja magát lelkileg az Olvasónak! Ez nálam úgy érzem száz százalékig megvan…

– Milyen írói céljaid vannak?

Az előttem álló két éves tervezetet épp a napokban állítottam össze. Hát… mit mondjak? Nem fogok unatkozni. A 2022- es és 2023-as éves terveim valahogy így néz ki:

  • Anyák napjára (május 1.) megjelenik 3. Verseskötetem E-book formátumban „Ez is én vagyok” címmel!
  • Június 9 és 12 közt valamelyik nap az Irodalmi Rádió pavilonjánál részt veszek a Budapesti Ünnepi Könyvhéten.
  • Júniustól ERDÈLYBEN IS KAPHATÓ LESZ MÀSODIK VERSESKÖTETEM Bihari Enikő jóvoltából!
  • Szeptemberi Budapesti Könyvfesztivál részvétel.
  • Ősz végén megjelenik egy Verses Audió CD-m (Kortárs Költők és Irodalom barát ismerőseim / Barátaim által előadott) verseimmel.
  • Szeptemberben közös irodalmi est Ujvári Ágival és az erdélyi Költőnő Bihari Enikővel, akivel új könyvét mutatjuk be Szegváron.
  • A Zenekarral folynak a próbák. Születnek a zenei alapok. Kettő saját dal már összeállt. A folyamatos próbák után ha úgy összeállnak a dolgok tervben van demó anyag készítése, bemutatkozó fellépés…
  • 2023 őszén tervben van egy nyomtatott 4. Verseskötetet egy szintén szegvári Író/ Költőnővel Ujvári Ágival közös kiadvány megjelentetése.

– Bihari Enikő: Köszönöm a válaszokat és további sok sikert kívánok a munkádhoz!

Én Köszönöm Hálás Szívvel a lehetőséget és azt, hogy megtiszteltél az interjúval.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató