Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Eljön az idő!

2 232

Reméljük, hamarosan eljön az az idő, amikor a Szegvári Kyokushin Karate Dojo Sportegyesület ismét sok szép eredményről tud a kedves Olvasóknak beszámolni. Jelen helyzetben a Covid okozta „károkat” igyekezzük helyre állítani, ezen a tanítványok fizikai és mentális állapotának stabilizációját értjük. Valamint egyesületünk taglétszámának gyarapítása a cél.

A sok meghirdetett verseny, amire lelkesen készültünk, de elmaradtak lassan- lassan felőrölték motiválhatóságunkat. Őszintén bevallom, hogy nem igazán tudtam alkalmazkodni a kialakult helyzethez, de amikor körül tekintek az országban működő egyesületek tekintetében nagyon sok helyen hasonló problémákat tapasztalok. Ez persze nem gyógyír a bajra. Azért így, hogy a tavasz érezteti közelségét és járványügyi intézkedések is enyhültek, már sokkal másképp tekintünk a céljainkra és feladatainkra. Lassan beindul a versenyidőszak az utánpótlás korosztályoknak is, és úgy látszik újra felkapott sportág lesz a karate. Egyre többen érdeklődnek irántunk!

A diákolimpiáról lecsúsztunk, de még nem álltunk készen a megmérettetésre. Első komolyabb versenyünk ahova elmehetünk május 7-én Győrben lesz, de ezt megelőzően megrendezzük az első egyesületi karate övvizsgát, április 29-én. Amennyiben a vizsgázók létszáma meghaladná a szegvári edzőtermünk férőhely kapacitását, akkor a vizsgát Mindszenten tartjuk meg. Jelenleg 20 fő adta le jelentkezését.

Azért egyesületünk az elmúlt időszakban még sem aludt teljes téli álmot. Egy tanítványunk a mindszenti Győri Dávid már a harmadik felnőtt versenyén van túl az idén. Először február 26-án a Debrecenben megtartott Magyar Bajnokságon szerepelt. A 9 fős mezőnyben erőnyerő volt és a legjobb négy közé jutás volt a következő állomás. Ellenfele, mint az később kiderült a későbbi ezüstérmet szerző versenyző lett. Dávid ugyan kikapott, de becsülettel helytállt. Kell még néhány ilyen kategóriájú versenyszereplés, hogy a megfelelő rutin kialakuljon, és ami még ennél is fontosabb és utalva ezzel a további két versenyére is a magas szintű edzés és edzésterhelés, amire Dávid személyében megvan az igény.

A következő verseny Horvátországban volt március 5-én. A nemzetközi verseny a versenyzők színvonalát tekintve, akár Európa Bajnokság is lehetett volna. A körmérkőzéses rendszerben lezajlott versenyben Dávid második helyen végzett. Ezt jó előjelként vettük a március 20-i hollandiai Európa Bajnokság előtt. Ez a verseny sok mindenben eltért a megszokottaktól. Egy, hogy kötelek között zajlott, kettő, hogy a miénktől fontos részleteiben eltérő szabályokat alkalmaztak. Ez váratlan volt versenyzőm számára, de alkalmazkodása így is a dobogó harmadik helyéig repítette.

Gratulálunk!

Erdei Sándor

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató