10 éves a Parajd-Felsősófalva – Szegvár testvértelepülési kapcsolat
Parajd-Felsősófalva polgármestere, Nyágrus László meghívására, a szegvári képviselő-testület tagjai a polgármester vezetésével 2022. június 23-25. között látogatást tettek testvértelepülésünkön, Erdélyben.
A 10 éves évforduló alkalmából megerősítették a testvértelepülési kapcsolatot. A két település egymás iránti szeretetét és tiszteletét jelképezte az a megerősítő dokumentum, melyet Parajdon, a polgármesteri hivatalban írtak alá.
Ez volt az első hivatalos találkozó a két település között a Covid-vírus megjelenése óta. A találkozó lehetővé tette egymás közvetlenebb megismerését az önkormányzati képviselők részéről.
A hivatalos egyeztetések mellett, maradt idő baráti találkozókra, kötetlen beszélgetésekre, melyek vidám hangulatban teltek. Lehetőség nyílt a helyi ételek megkóstolására is.
A következő találkozó időpontja az augusztus 20-ai rendezvénysorozatok keretében lesz Szegváron.