Újabb tárgyakkal bővül a szentesi Koszta József Múzeum
Kárpát-medencében egyedülálló régészeti leletegyüttes költözik hamarosan a szentesi Koszta József Múzeumba – közölte Irsai Farkas László intézményvezető.
A felújításra kerülő vármegyeházi állandó helytörténeti kiállításba költöző tárgyi emlékek a kutatóknak talán ismeretesek lehetnek, de a múzeumi közönség számára biztosan revelációnak számítanak majd. Nagy hír, hogy immáron állandó jelleggel kerülnek Szentesre a múzeumi remekek. Ezek az 1950-es évek eleje után kerülnek most vissza a Városba, amelyeket egykoron Csallány Gábor „ásott ki” Szentes-Nagyhegyen, 1931-ben.
A leletegyüttes különlegessége, hogy a kiállított nagyhegyi temető ásatás (1931) során előkerült anyagok között Skandinávia térségében gyártott fibula is megtalálható, valamint egy bizánci ereklyetartó is, és további értékes ezüst veretek. Mindezek arra engednek következtetni, hogy a nagyhegyi temetőt használó közösségben élők nagyon széles és kiterjedt kapcsolati rendszerrel bírtak Skandinávia térségétől egészen Bizáncig bezárólag.
A napokon belül a Koszta József Múzeumba érkező pótolhatatlan és európai szintű múzeumi tárgyak Szegedről kerülnek hozzánk. A két intézmény vezetője megállapodásával ingyenesen költöznek ide a Csallány-leletek. Köszönjük a Móra Ferenc Múzeum szakmai és erkölcsi támogatását, hogy a vármegyeházi állandó kiállításunk méltó módon, ilyen különlegességekkel gyarapodhat.