Frajna András Atya gyémántmiséje Kerepesen
„Ő mindenkiért meghalt, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és föltámadt.”
Frajna András Atya ezen papi jelmondattal kezdte 60 évnyi hűséges szolgálatát, 1963. június 23-án.
A kerepesi Szent Anna templomban 2023. június 24-én volt Frajna András nyugdíjas plébános Atya papszentelésének 60. évfordulója alkalmából tartandó hálaadó szentmise, amelyen sok szegvári részt vett, egykori hittanosok, ministránsok, hívők.
András Atya 8 éven át, 1983-tól 1991-ig szolgált Szegváron. Az Ő nevéhez fűződik a plébániai hittan bevezetése, ő kezdeményezte az Egyháztanács megalapítását, a rendszerváltás után pedig Ő általa lett bevezetve Szegváron az iskolai hittan.
Az 1980-as évek szegvári hittanosai úgy emlékeznek rá, mint egy jóságos, szent életű papra, aki nagyon szerette a gyerekeket. 1991. szeptember 30-ig szolgált Szegváron.
Az ünnepi gyémántmisén elhangzott, hogy Ferenc Pápa apostoli áldásban részesítette András Atyát pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából, s azt kérte, hogy
„Szolgálatát továbbra is bőséges lelki gyümölcsök örvendezzék meg, hogy egyre jobban megfeleljen Krisztus szolgálatának. aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy szolgáljon és életét adja sokakért.”
A hálaadó misén részt vett dr. Beer Miklós Püspök Atya – a Váci egyházmegye nyugalmazott főpásztora, Pető Gábor Atya – Kerepes plébánosa, Balogh Péter – Piusz Premontrei Apát, valamint Kerepes város polgármestere és képviselői.
Szegvár Nagyközség Önkormányzata nevében Szenczi Zsolt vett részt Frajna András Atya hálaadó gyémántmisén, s Szabó Tibor György által aláírt emléklapot adta át András Atyának. (Az emléklapon a polgármester gratulációja olvasható a szegvári lakosok nevében – az átadásról amatőr videófelvétel készült.)