Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A Bábszínház Világnapját ünnepelték a Kurca-parti Óvodában

901

Március 21-e a Bábszínház Világnapja, amelyet a szegvári Kurca-parti Óvodában bábelőadásokkal ünnepeltek meg, a gyerekek nagy örömére.

A Bóbita Meseklub két tagja: Szabóné Héring Erzsébet és Kondacs Mihályné

A „Bábmamik” – Kondacs Mihályné Klárika és Szabóné Héring Erzsike – előadásában a „Három csibe”, a „Kerekerdő bábcsoport” – Ágostonné Szécsényi Erika, Bujdosóné Csuka Kis Bernadett, Kispálné Gémes Csilla, Kovács Tímea, Szécsényiné Ádók Szilvia és Szűcsné Ábrahám Mária – közreműködésével pedig a „Vajas pánkó meséjé”-t tekinthették meg a szegvári óvodások.

„Semmi sem hasonlítható ahhoz, ahogy a legkisebbek kacagnak, izgulnak, lelkesednek egy bábelőadáson: az ő szemükben a fából faragott, papírból kasírozott vagy textilből megvarrt figura nem csupán él, de létezésének valódi tétje van. Később a csoda születése válik a legérdekesebbé: hogyan mozdul meg egy báb, mi a trükkje, honnan jön a fény.”

– Ezt Meczner János Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész, a Budapest Bábszínház korábbi igazgatója fogalmazta meg a Bábszínházi Világnapja alkalmából.

A közelmúltban Kondacs Mihályné, a Kurca-parti Óvoda nyugdíjas óvodapedagógus neve és bemutatkozása bekerült a Magyar Bábjátékos Egyesület fennállásának 75. évfordulójára megjelentetett kiadványba, amelyben a 75 legjobb magyar bábos szakember között szerepel.

A fotókat Busi Edina készítette – köszönet érte!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató