A tánc az életük – Magyar Bajnok lett Kis Violetta és Hidi Balázs
2024. március 24-én került megrendezésre Budapesten, a Ludovika Arénában az a táncverseny, ahol Kis Violetta és Hidi Balázs megszerezte a 2024-es Magyar Bajnoki címet felnőtt korosztályban latin-amerikai táncok kategóriában. A versenyen 39 pár versengett a Magyar Bajnoki címért.
A Magyar Bajnokságon 13 pontozóbíró volt, ebből 6 magyar és 7 külföldi. Mind a 13 pontozóbíró mind az 5 táncban az első helyre pontozta a párost, akik a Szilver Táncsport Egyesület és Valcer Tánc Stúdió színeiben versenyeznek. Számukra a tánc olyan művészeti sport, ahol a mozdulatok, gesztusok által kreatívan tudják kifejezni az érzéseiket, a női-férfi szerepeket, a kapcsolatot, az életet.
„Amióta együtt táncolunk ez az első közös magyar bajnoki címünk, de mindvégig magyar ranglista vezetők voltunk. Ez alapján minden évben delegálást kaptunk a Magyar Táncsport Szakszövetségtől az Európa- és Világbajnokságon való részvételre. Egy országból két páros képviseltetheti magát ezeken a világversenyeken. Nekem ez a 33. bajnoki címem, Balázsnak pedig a 9. Gyerekkorunk óta egymás ellen versenyeztünk. A két szám közötti nagy különbség abból fakad, hogy én standardeztem és tíztáncoltam is. Ezeknek a kategóriáknak is a bajnoka voltam, gyerek korosztálytól felnőttig. Balázs ezzel ellentétben csak latin-amerikai táncokat táncolt. A standardet még gyerekként abbahagyta.”
– mondta kérdésemre Kis Violetta.
Hidi Balázs budapesti, a debreceni Valcer Tánc Stúdiót képviseli, 19 éve táncol, Kis Violetta pedig szegvári, és a szentesi Szilver TáncSport Egyesületet képviseli, 23 éve táncol. Együtt 6 és fél éve táncolnak, az életben pedig egy párt alkotnak – a tánc szeretete hozta őket össze.
„A gyakorlatban az életünk úgy néz ki, hogy két- illetve háromlaki életet élünk. Hétfőn-kedden Szegváron vagyunk, Szentesen vannak az edzéseink, szerdán-csütörtökön Pesten, míg péntek-szombat-vasárnap általában külföldön tartózkodunk, táborban vagy versenyen.”
– tette hozzá Violetta.
A közös felnőtt latin Magyar Bajnoki cím megszerzésére 6 éve vágynak – amióta közösen táncolnak. A tánc számukra az élet, amely nagyon sok lemondással jár.
„Örülünk, hogy a családunk, a barátaink körében élhettük át ennek a fontos versenynek a pillanatait. Ilyenkor tudjuk megmutatni, hogy mi az, amit a legjobban szeretünk csinálni, amibe a legtöbb időt és energiát fektetjük, miért nem érünk rá szinte soha és miért vagyunk sokat távol a családunktól.”
Kis Violetta és Hidi Balázs egy szép elismerésnek értékeli a Magyar Bajnoki cím megszerzését. A táncsport iránti elhivatottságuk a jövőben is ugyanolyan erős marad, ugyanúgy folytatják a felkészüléseket a versenyekre, a világ legjobb hazai és külföldi edzőivel fejlesztik magunkat, s ugyanúgy képviselik hazánkat világversenyeken. Idén júliusban Kínában lesz a világbajnokság, illetve az egyik grand slam verseny. A világranglistán jelenleg a 21. helyet foglalják el 1085 regisztrált párosból.