Forrás: Szegvári Napló, 2024. április
90 éves korában az Örök Hazába távozott Szarvas János kőfaragó mester. A búcsúztatóján felidézték életének fontosabb állomásait, munkásságát:
„Az ötvenes évek elején, Pesten kezdett el dolgozni a Parképítő Vállalatnál, ahol a kőfaragás alapjaival is megismerkedett. Később az Országos Kőfaragó Vállalatnál dolgozott, s az ott eltöltött évek alatt képzett kőfaragó mesterré vált. Az évek során sokoldalúan képzett, több szakmához is értő szakemberré vált. Mondhatjuk, hogy eljegyezte magát egy életre a kőfaragással, amely nemcsak kenyérkereső munka volt számára, hanem életre szóló hivatás is lett…
Jani bácsit ismertté tette ritka szép szakmája, amely közvetlen, barátságos természetével párosult. Munkáját nagyfokú önzetlenség, tettrekészség jellemezte. A nemes ügyekhez való kitartó elszántsággal, példaértékű lokálpatriotizmussal hordozta szívén és két munkáskezén keresztény múltunk, és nemzetünk történelmi értékeit megjelenítő köztéri szobrok felújítását, állag megóvását. Templomunk szentélyének márvánnyal való borítását is Ő készítette el nagy gondossággal.
Akármerre járunk kis falunkban, a katolikus templomtól haladva a főtéren át, a temetőkben – s tovább Szentes, Mindszent irányába utazva – mindenhol az Ő keze munkáját látjuk a felújított útszéli kereszteken, köztéri szobrokon, emlékműveken.”
Jani bácsi munkáit látva, eszembe jutnak fiatalkori országjáró kirándulásaink: gyalogos- vagy biciklitúrák során mindig jó volt megpihenni egy-egy kereszt tövében. Az erdőn-mezőn szedett csokrokat örömmel helyeztük el az ilyen „pihenőhelyeken”. Fontosak voltak ezek a megállók, ahol kifújhattuk magunkat, erőt gyűjthettünk a következő szakaszra. Ma is ilyen szilárd pontok az útszéli keresztek, bár ma már legtöbbször autóval hajtunk el egy-egy útszéli kereszt mellett, egy fohászt küldve a Teremtőhöz: áldja meg utunkat, életünket.
Úgy gondolom, ebben a mai felfordult világban kellenek ilyen biztos pontok, a nyugalom szigetei, az útszéli keresztek, amelyek megállítják az úton lévőket. Ebben is nagyot alkotott Szarvas Jani bácsi, Aki szakértő-szeretettel vette gondozásba a Szegvár területén található kereszteket, melyeket az elmúlt évtizedek vagy éppen évszázadok során emeltek hívő emberek. Jani bácsi nagy-nagy szakértelemmel, gondossággal újította fel, szépítette meg a régmúlt idők emlékeit, megőrizve az utókornak. Reménykedjünk, hogy a következő nemzedékeknek is megállók, „jelzőtáblák” lesznek útszéli keresztjeink.
Major Anna Edit-dr. Mód László: Megszentelt határ II. kötetében az alábbi keresztekről olvashatunk Szegvár körzetében: Bélteki-kereszt, Deák-kereszt, Hármashatár-kereszt, Kórógyi-kereszt, Kórógyszentgyörgyi-kereszt, Puskin-kereszt, Putnoki-kereszt, Sápi-kereszt, Temetői-kereszt, Templomi-kereszt, az újfalusi temető keresztje. Szarvas Jani bácsi ezek felújítását tűzte ki célul, s talán az utolsó a Sápi-kereszt volt, amelyről lapunk hasábjain is beszámoltunk.
„2015-ben Szegvárért Emlékérmet kapott, majd 2021-ben Csongrád-Csanád Vármegye Alkotói Díját vehette át. Ezek a díjak méltó elismerései voltak eddigi munkásságának, és erőt adtak újabb tervei megvalósításához…
Jani bácsi dolgos keze, s fáradhatatlan szíve ez év januárjában örökre megállt, de a településünkön, s annak határában jelként álló keresztek, köztéri szobrok, emlékművek örökre őrzik keze munkáját. Halhatatlanná tették nevét, figyelmeztetve az utókort, a következő nemzedékeket múltunk emlékeinek méltó ápolására, megőrzésére.
Aki ismerte, szerette és tisztelte és elismeréssel adózik a közösségért, a faluért végzett önzetlen munkásságáért, érték-megóvásáért.”
Emlékét megőrizzük! Nyugodjon békében!
Az összeállítást Szabó Irén készítette.
