Megnyílt Szűcs Árpád festőművész emlékkiállítása
Szombaton a Szűcs Árpád Baráti Társaság és a Szegvári Egyesített Közművelődési és Muzeális Intézmény szervezésében a Művelődési Házban megnyílt a néhai Szűcs Árpád festőművészre emlékező kiállítás.
Nagy Edit, a Művelődési Ház korábbi munkatársa köszöntötte a megjelenteket.
„Mindannyian ismertétek őt, aki nem ismerte, talán azért van itt, hogy megismerje ezt a legendás embert rajtunk keresztül, akik megpróbáljuk őrizni a nevét.”
Nagy Edit elmondta, hogy az emlékkiállításon nem csak Szűcs Árpád képei vannak kiállítva, hanem egykori tanítványok pályatársak, akik annakidején az alkotótáborokban Szűcs Árpáddal együtt dolgoztak.
Szűcs Árpád kedvenc népdalát, az „Este van már, este van, este van” című népdalt Gila László nyugdíjas pedagógus, a Bazsa Mári Népdalkör vezetője énekelte el.
Pöszmet Zsolt, a Művelődési Ház jelenlegi vezetője, Szegvár önkormányzati képviselője nyitotta meg a kiállítást, s méltatta Szűcs Árpád kiemelkedő munkásságát, a szegvári kulturális élet felejthetetlen alakját.
„Igazán akkor válik valaki művésszé, ha alkotásait a többi sok száz, vagy ezer közül is az első pillanatra fel lehet ismerni. Szűcs Árpád műveit millióból is ki lehet választani. Képei összetéveszthetetlenek, jellegzetesek, szeretni és csodálni méltóak. Témái közül hiányzik a szomorúság, a sötétség. A szépet keresi és leli is meg, és ajándékozza mindannyiónknak.”
Pöszmet Zsolt beszédéből megtudtuk, hogy Szűcs Árpád gyakran adakozott, adományozott jótékonysági célból. Több szegvári beteg, sérült gyermeken is segített önzetlenül.
Dr. Völgyesi Lászlóné Árpád kedvenc költőjétől, Símai Mihálytól szavalta el az Ívek című verset.
Az ünnepélyes megnyitó után a könyvtár olvasótermében folytatódott a program, ahol barátai, tisztelői, ismerősei emlékeztek meg róla, s felidézték a közös emlékeket. Szűcs Árpádról megemlékezett öccse, Dr. Szűcs Attila, Dr. Révészné Dr. Papp Klára, Barkos Bea, Simon Miklós, Dr. Szónoki Miklós, Nagy Sándorné, Simon Gabriella, Dr. Ancsin Gabriella, Dr. Völgyesi László és Dr. Völgyesi Lászlóné, népdalokat énekelt a Bazsa Mári Népdalkör. (Készült nagyon a programra Simon Gabriella, de nem tudott eljönni.) A kötetlen programon bemutattak fotókat, videókat, elhangzottak érdekes és humoros emlékek, sztorik. (Érdemes megnézni a programon készült videófelvételemet.)
Szűcs Árpád festőművész emlékiállítása 2024. május 12-ig, a Művelődési Ház nyitvatartási idejében.
Videóalbum
A teljes programról egy 104 perces amatőr videófelvételt készítettem, amely elérhető a Szegvár Online-on, Youtube csatornámon, valamint okos TV-n is a Youtube alkalmazással a @purgelzoltan csatornán. A videó elkészítésekor ügyeltem a felvétel minőségére, a videót feliratoztam, fejezeteket hoztam létre, valamint a felvételen digitálisan elhelyeztem a prezentációk diáit, a levetített fotókat és videókat.
Fotóalbum
Albumomba csak válogatott, a jobban sikerült fotóimat publikálom, összesen 31 fotót. Csak az előnyös és jó pillanatokat megörökítő dokumentarista képeket hoztam nyilvánosságra.