A Tófesztiválon fellép Szabó Csilla és zenekara
Július 6-án, szombaton kerül megrendezésre a Szegvári Tófesztivál, amely 2007 óta meghatározó programja Szegvárnak.
A szervezők idén is gondoltak a gyermekekre, lesz ugrálóvár, gladiátorjáték és arcfestés.
16 órakor pedig Szabó Csilla és zenekara lép fel, gyermekkoncertjük nem csak gyermekeknek szól. Az együttesnek éveken át sok közös előadásuk volt Halász Judittal és a Bojtorján együttessel, valamint koncert turnék Böjte Csaba árvaházaiban, zenei lelki gyógyítgatás budapesti gyermekkórházakban, televíziós szereplések stb.
A négytagú zenekar tagjai mindegyike ismert, nagy múltú, rutinos színpadi és zenei szakember.
- Jenei Szilveszter (szólógitár, ének): Illés, Kormorán, rockoperák, Friderika eurovíziós sikerdala és más ismert dalok szerzője.
- Horváth Bálint (billentyűs hangszerek, vokál): az együttes „zenetudósa”, akinek műfaji jártassága határtalan.
- Köllő Tamás (hangszere a dob): country zenész, rockdobos, a gyerekek kedvence és a „zenekar kapitánya”.
- Szabó Csilla (szólóének, basszusgitár): a műsor „hangja”.
Kiemelt fotó: „Szabó Csilla – az Igazi” Facebook oldal