Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Sport, zene, tánc, mulatság, új kenyér – ilyen volt az idei Szegvári Falunap

2 363

Ebben az évben is a hagyomány szerint került megrendezésre nagyközségünk legnagyobb programja, a Szegvári Falunap rendezvény.

Sok színes program várta a résztvevőket, a rendezvény legnagyobb „nyertesei” idén is a gyerekek voltak, hiszen itt volt Molnár Orsi, a Szegvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából volt habparti, a Szegvárért Egyesület támogatásával volt ugrálóvár, s a reggeli futóversenyre is sok gyermek benevezett.

A falunap műsor-vezetője Kodácz Csengele volt.

Futó- és kerékpárfesztivál

A reggeli futó- és kerékpár fesztiválra – a nagy hőség ellenére – idén is sokan beneveztek, Lőrincz Gábor „házigazdának” és segítőinek köszönhetően vidám hangulatban telt a program.

Felkészülni, vigyázz, rajt!

A helyezést elérők érmét és díszplakettet kaptak, és sok ajándék lelt gazdára, a program végén pedig készült egy nagy csoportkép a verseny résztvevőiről.  

Csoportfotó a futófesztivál résztvevőiről

Íme az eredmények:

A „kis körben” a lányok közül első helyezést ért el Katarof Letti, a fiúknál első lett Ntsiful Alex, a második Varga Nándor, a harmadik pedig Schneider Benjamin lett.

A „Kis kör” díjazottjai

A „közepes körben” a lányok közül első lett Széll Norina, a második Ntsiful Emma, a harmadik pedig Hevesi Ágnes. A fióknál elsőként ért célba Tajnai Máté, második lett Gémes Olivér, a harmadik pedig Zoó Alex lett.

A „közepes kör” díjazottjai

A „hosszú távon” a lányoknál elsőnek ért célba Takácsné Edit, másodikként érkezett Kocsis Virág, Fazekas Andrea pedig a harmadik lett. Fiúknál első helyezett lett Gémes Gergő, a második Pardi József lett, harmadikként pedig Győri Dávid ért célba.

A „hosszú táv” dobogós hölgyei
A „hosszú táv” férfi helyezettjei

Nagy sikere volt az ingafutásnak, amelyet Erdei Sándor, a Szegvári Kyokushin Karate Egyesület vezetője „navigált”. Az ingafutásnál a lányok közül első lett Hevesi Ágnes, a második legjobb eredményt Apró Adrienn érte el, a harmadik pedig Széll Norina lett. A fiúk közül első helyezést ért el Tajnai Máté, második lett Gajda Nándor, a harmadik pedig Krucsai Alex lett.

Az ingafutás helyezettjei

Lőrincz Gábor kérdésemre elmondta, hogy örül, hogy sokan neveztek a versenyre, s hogy ilyen jó hangulatban telt a program. Köszönetét fejezte ki a program támogatóinak, akik ajándék felajánlásokkal segítették a sportrendezvényt: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat, Siska János vállalkozó, Csatordai Márta vállalkozó, Piros Attila vállalkozó, Tompai Jánosné vállalkozó, Csurgó Imre vállalkozó, Szeri Gábor vállalkozó és a Horváth Cipó Pékség. A rendezvényt a Szegvári Polgárőr Egyesület tagjai biztosították.

(Lapozz lentebb a videó és a még több fotó megtekintéséhez a futó- és kerékpár fesztiválról.)

Gyermekprogramok

Számos szórakoztató program várta a legkisebbeket.

Molnár Orsi Kunszentmártonról érkezett, s interaktív, szórakoztató, humoros zenés műsorral, saját dalokkal, feldolgozásokkal „ajándékozta” meg a gyermekeket.

Pajtikám gyere velem táncolni! – Molnár Orsi fellépése

Délután a Szegvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából volt habparti, amelynek nagyon nagy sikere volt a gyermekek körében, sok vidám fotót sikerült készítenem.

„Csúcs ez a habparti ez nem vitás, itt tombol az egész ház…”

A Szabadság téri parkban volt ugrálóvár, gladiátorjáték, kis körhinta, népi játékok, a Polgármesteri Hivatal munkatársai pedig arcfestésre és csillámtetkóra várták a gyerekeket.

„Az éjjel soha nem érhet véget” címszóval a gyerekek bekapcsolódtak az esti zenei programokba is, például az Animal Cannibals Együttes fellépésén a színpadon táncoltak a „kannibálokkal” – no de erről majd később.  

Nagy sikere volt az ugrálóvárnak
Arcfestés és csillámtetoválás

(Lapozz lentebb a videó és a még több fotó megtekintéséhez a gyermekprogramokról.)

Zenei programok

Az idei Szegvári Falunap programot a szervezők úgy állították össze, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelőt. Voltak sztárvendégek, többféle zenei műfajban – mulatós, pop, rock, rap, hip-hop – adták elő műsoraikat.  

Rózsás Viktória énekesnő musicaleket, könnyűzenei dalokat, régi- és új örökzöld slágereket énekelt. Műsorát nagy taps fogadta, az egyik rajongótól pedig virágot is kapott.

Rózsás Viktória énekesnő

Magyar Rózsa énekesnőt sokan ismerhetik a Muzsika TV  Kívánságpercek című műsorából. Szegvári fellépésén a sokak számára közismert és kedvelt dalok mellett vadonatúj szerzemények is megjelentek. Rózsa nemcsak szívében és dalaiban őrzi a magyar népi hagyományokat, hanem színpadi jelenlétével is alátámasztja előadói üzenetét.

Magyar Rózsa mulatós slágerekkel szórakoztatta a közönséget

Sokan várták az Animal Cannibals Együttes fellépését, a környező településekről is sokan eljöttek, de találkoztam egy rajongójukkal, aki a Dunántúlról jött el Szegvárra. A kannibálok fellépésükön „tövig nyomták a gázt a hip-hop zene vonatán”, műsoruk nagy sikert aratott. Számomra meglepő volt, hogy Qka MC és Ricsipí felhívta a gyermeket a színpadra egy közös éneklésre, táncra.

Színpadon az Animal Cannibals és a szegvári gyermekek

Remek színfoltja volt a falunapi programnak Amika és Szili fellépése. Ők nemrégen kezdtek el énekelni, elsősorban ütemes zenei feldolgozásokat adtak elő, amelyet tapssal jutalmazott a közönség.

Szili és Amika

Laskai Lili, azaz művésznevén Lil G több közösségi oldalon is jelen van, több mint félmillióan követik az Instagram-oldalát lifestyle tartalmai és rapzenéi miatt. A magyar rapper, három évvel ezelőtt robbant be a köztudatba Petőfi Sándor című slágerével, amit közösen Nemazalánnyal készítettek: a dal mára már túllépte a 34 millió megtekintést a YouTube-on. Szegvári koncertje rajongói körében nagy sikert aratott.

Lil G – Laskai Lili

A zenei programok közül – amint az előre „borítékolható” volt – az Alibi Együttes színvonalas élőzenéje „szólt” a legnagyobbat, a legtöbben az ő koncertjükön voltak, a Szabadság tér megtelt, a hangulat pedig a „tetőfokára hágott”. A hagyományos slágerek mellett különleges feldolgozások is felcsendültek a szegvári fellépésen, s meglepetés produkció is volt, ugyanis Borbás Rebeka Angéla énekelt, Lakatos Bence pedig dobolt – szüleik az Alibi Együttes tagjai.

Több ezren voltak az Alibi Együttes koncertjén
A mikrofonnál Borbás Rebeka Angéla

(Lapozz lentebb a videó és a még több fotó megtekintéséhez a zenei programokról.)

A Dobbantó Néptáncegyüttes fellépése

A Dobbantó Néptáncegyüttes hagyományosan fellépői a Szegvári Falunap programnak, Szegvár ékköve, büszkesége. A Magyar-házaspár több évtizede döntött úgy, hogy megalapítja a néptáncegyüttest. A Szegváriak hálásak nekik, hogy örökségül olyan emberi értékeket kaphattak, amely a mai napig meghatározza az együttes szellemiségét.

A falunapi fellépésen mezőségi táncokat, kalotaszegi táncokat, libás mezőföldi játékokat és táncokat, valamint nyárádmagyarósi táncokat adtak el a néptánccsoport tagjai. Fellépésükön a közönség soraiban ott volt Magyar Imre bácsi, a néptánccsoport alapítója.

Mezőségi táncok
Kalotaszegi táncok
Libás mezőföldi játékok és táncok
Nyárádmagyarósi táncok

(Lapozz lentebb a videó és a még több fotó megtekintéséhez a Dobbantó Néptáncegyüttes fellépéséről.)

Szent István napi ünnepség

Az államalapításra, Szent Istvánra emlékeztek Szegváron, hagyományosan a falunapi program keretében.

Az ünnepség 17 órakor kezdődött a magyar és a székely Himnusz eléneklésével, majd ezt követte Szabó Tibor György polgármester ünnepi beszéde.

Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere

A polgármester ünnepi beszédében kitért az államalapításra, a magyar állam megszületésére, valamint a kereszténység felvételére, s kihangsúlyozta, hogy Szegvár, mint minden magyar település, olyan hely, ahol az ország történelme és a mindennapok valósága találkozik.

„Itt, ebben a közösségben élnek és dolgoznak azok az emberek, akik mindennapi munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar föld termékeny maradjon, hogy az új kenyér az asztalra kerüljön. Az új kenyér, amelyet ma ünneplünk, nemcsak a mezőgazdasági munka gyümölcse, hanem a közösségünk összetartásának, kitartásának és egymás iránti felelősségvállalásának szimbóluma is.”

A polgármester beszédében kitért a sokasodó nehézségekre, kihívásokra.

„Gazdasági, társadalmi és környezeti problémák, amelyek mindannyiunkat érintenek. De ahogyan Szent István korában is, most is megvan bennünk az erő, az elkötelezettség és a bölcsesség ahhoz, hogy ezekre a kihívásokra válaszokat találjunk. Ez a nap arra hív minket, hogy erősítsük meg egységünket, hogy közösen dolgozzunk egy olyan jövőért, amely méltó a múltunkhoz és biztos alapokat nyújt a következő generációk számára.”

Szabó Tibor György polgármester a szegváriaktól azt kérte, hogy legyen ez a nap a közösség ünnepe is.

„Ünnepeljük meg együtt, hogy egy olyan településen élünk, ahol számíthatunk egymásra, ahol megőrizzük hagyományainkat, de közben nyitottak vagyunk az új lehetőségekre is. Kívánok mindenkinek békés és örömteli ünnepet, és azt, hogy továbbra is erősítsük meg közösségünk alapjait, hogy Szegvár a jövőben is virágzó és összetartó közösség maradhasson.”

Az ünnepségen Andrási Elemér, Szegvár római katolikus plébánosa megszentelte az új kenyeret, amelyből a megemlékezés végén – a hagyományt követve – megkínálták a jelenlevőket.

Andrási Elemér, Szegvár plébánosa
A Dobbantó Néptáncegyüttes tagjai kínálták az újkenyeret

Az új kenyér szentelése után az ünnepség a Szegvárért Emlékérem és a Szegvár Díszpolgára elismerések átadásával folytatódott.

Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 47/2024. számú határozatával Posztumus „Szegvár Díszpolgára” kitüntető cím adományozásáról döntött Kőrösi Lajos részére.

Kőrösi Lajos méltatása

Kőrösi Lajos – 1936-2021.

Kőrösi Lajos 1936-ban született, Hódmezővásárhelyen.

Földműves családból származott, s ahogy oly sokaknak, nekik is rengeteg nehézséget kellett leküzdeniük a háborús években. Ennek ellenére, szerető, gondoskodó, a tanulmányait biztosító családban élte a gyermekkorát, Hódmezővásárhelyen. Általános és középiskolai éveit is itt, illetve Szegeden töltötte. Munkája révén került Szegvárra, akkor még a MÁV szolgálatába, mint főtiszt.

1964 nagy fordulatot hozott az életébe: Ekkor épült fel Szegváron a Művelődési Ház, melynek vezetésére a község vezetői felkérték.

A felkérésnek nagy örömmel tett eleget és országosan is egyedüliként, közel 40 évig – nyugdíjazásáig, állt helyt a posztján. Becsülettel, tisztességgel, szolgálattal.

Nagy-nagy lelkesedéssel és szeretettel végezte ezt a munkát, életeleme volt. Mindenkor a legtöbbet és legjobbat szerette adni, ezért sok tisztelője lett az évek során.

Kezdeményezte és megszervezte a környező kistelepülések művelődési házainak igazgatóival, hogy „forgószínpad szerűen”, településről, településre haladva, a falun élő, dolgos emberekhez is eljusson a kultúra, szem előtt tartva a különböző korosztályokat: számtalan ismert magyar színház előadása, nótaestek, gyermekelőadás és ifjúsági koncert kapott helyet a Kultúrház színpadán, vagy az árnyat adó gesztenyefák alatti kisszínpadon, nézőtéren.

Így pl:

  • Állami Bábszínház, Levente Péter,
  • Fenyő Miklós és a Hungária együttes, P. Mobil zenekar, Zorán és a Metro
  • Korda György, Máté Péter, Szécsi Pál, Koós János, Koncz Zsuzsa
  • Magyar Állami Népi Együttes, Rajkó zenekar,
  • Latabár Kálmán, Hofi Géza, Antal Imre

Gyakori vendégként szórakoztatták a helyi közönséget ugyanitt, a Szegedi Szabadtéri Színház egy-egy fellépő színházi vagy tánccsoportjai. Érkeztek francia, olasz, bolgár, táncegyüttesek, de a világhírű Nyírfácska orosz tánccsoport is bemutatta a méltán híres tánctudását.

A felsorolt neves előadók itteni fellépéseiről a Lajos bácsi által megnyitott Vendégkönyvek elismerő bejegyzései adnak hiteles alátámasztást.

A környező kistelepülések művelődési házai közül egyedül Szegváron jött létre és működik azóta is folyamatosan néptánc szakkör, a mai Dobbantó Néptáncegyüttes. Meghatározó volt az életében, mert egyidős a kultúrházzal, mert létrejöttét, működését, folyamatos fejlődését biztosította, támogatta. Mindig nagyon büszke volt a mindenkori táncos gyerekekre, szüleikre, s talán nincs is a faluban olyan család, amelynek legalább egy tagja ne ropta volna a táncot eleinte csak a kultúrház falain belül, majd az országhatáron belül és azon túl! Miközben hűen mutatták be szűkebb pátriánk s a határon túl élő nemzetek táncait, rengeteg elismerést, széles körű ismertséget hozva ezzel szülőfalujuknak, Szegvárnak, s azon belül a művelődési háznak.

A kezdeti műkedvelő fiatalokból álló néptánc szakkör megalakításakor egy, a Szegedi Nemzeti Színház koreográfusa segítette, vezette az órákat, mely az évtizedek alatt művészeti szintre emelkedett. Mindig és mindenben támogatta a csoportokat, s nagyon büszke volt arra, hogy az általa megteremtett néptánccsoport olyan értékké nevelődött, mint a Magvető által elhintett búzaszemek a határban.

1966-ban alakult meg a Fekete Tulipán nevű zenekar. A fiatal, lelkes zenélni vágyó fiatalokat támogatta, segítette. Komplett felszerelést biztosított számukra az elinduláshoz, helyet adott a rendszeres zenekari próbáiknak, később az akkori fiatalság kedvelt kikapcsolódása, az Ötórai tea is rendszeres programmá vált.

1975-ben a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat Mozivezetői feladatokkal bízta meg. A hagyományos Moziesték mellett létrehozta a kedd esténkként zajló Film Klubot is.

Örömmel töltötte el, hogy a „Herkulesfürdői emlék” c. film ősbemutatója itt zajlott, hiszen a szegvári származású Dr. Holmann Endre alakította a főszerepet.

A Mozit annak megszűnéséig vezette.

A fentiek mellett hosszú éveken át biztosított klub foglalkozási lehetőséget a kézimunkázni szerető lányoknak, asszonyoknak – a Díszítőművész szakkör csodálatos munkáikból rendszeresen kiállításokat szervezett az érdeklődők számára, melyeket járási és megyei elismerésben részesítettek.

Helyet kaptak:

Neves festőművészek mellett, mint pl. Csikós András, Németh József, Hézső Ferenc – amatőr képzőművészek, festőművészek kiállításai, Modellező kiállítás, Fotó kiállítás.

Működött Rajzszakkör, Ifjúsági Klub, de a tornázni vágyóknak is jutott hely.

Esztendőkön keresztül tanította a fényképezni vágyókat Lucz Ferenc a Fotószakkörében – Feri bácsi diáit sokáig féltve őrizte az utókor számára a színpad alatti raktárban.

De tartottak irodalmi esteket, KISZ klubok vetélkedőit, s volt Lottó-sorsolás is.

Több ízben fogadott hazai és külföldi népművelő egyetemi hallgatókat, biztosítva számukra a szakmai gyakorlatot, bemutatva kulturális élet iránti elköteleződést. Fiatal kollégái részére teret biztosított az elképzeléseik megvalósítására.

Magas színvonalat képviselt a Társastánc tanfolyam, ahol tánc és illemtanórákat vehettek a fiatalok, és nagyszámú közönség előtt mutathatták be a tanultakat Vizsgabál keretein belül. Több táncos pár is innen indult a versenyzés világába. Erre a feladatra az országosan is elismert Pecárszky Katalin táncpedagógust – Kató nénit – kérte fel.

Hagyományos, majd Video Diszkók megtartására a környék neves lemezlovasait hívta. Számtalan iskolai programnak, kisiparosi, közalkalmazotti bálnak, banketteknek, nemzeti ünnepeknek, megemlékezéseknek, összejöveteleknek adott otthont a kultúrház falain belül, hogy a több, mint 300 lakodalmat ne is említsük…

Közel négy évtized alatt a neve összeforrt az intézménnyel, hisz a falu apraja-nagyja megismerte. Idősek, fiatalok Lajos bácsija volt. Ez a majd’ 40 esztendő sok sikerélményt, örömet, sokszor nehézséget is adott neki, de szerette a munkáját. Legfontosabb talán az, hogy a megszámlálhatatlan program megszervezésével, lebonyolításával nem csak együvé tartozó emberek csoportját hívta életre, hanem közösségeket teremtett.

Fáradhatatlan munkájában mindvégig, minden körülmények között mellette – mögötte állt, kitartóan támogatta, biztatta felesége, Piroska néni, akivel 62 évet éltek le közösen.

Majd elérkezett a munkás évek lezárásának az ideje, s nyugdíjba vonult.

A Vendégkönyvek átlapozásakor hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések zajlottak a családja körében a mögötte álló tartalmas időszakról. Nyugdíjas évei alatt sem tudott igazán elszakadni a munkájától, gyakran emlegette, többször idézte fel a sok személyes találkozást, beszélgetést ismert emberekkel, a szép emlékeket, eseményeket, melyek kitöltötték az élete jelentős részét.

Türelemmel viselt betegsége után 2021 októberében hunyt el, maga mögött hagyva örökül a tartalmas, munkás esztendőket. Tim Marshall angol újságíró szavaival: „Ezt alkottuk, amikor itt voltunk. Magunknak és nektek.”

Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 59/2024. számú határozatával „Szegvárért Emlékérem” kitüntető cím adományozásáról döntött Német Lajos részére.

Német Lajos méltatása

Német Lajos – Archív fotó: Lucz Ferenc.

Német Lajos szegvári születésű, de az Amerikai Egyesült Államokban élő, szülőfaluját támogató polgártársunk „Szegvárért Emlékérem” elismerés odaítélésére

A kitüntetésre felterjesztett 1958-ban született, kétkezi munkából élő házaspár 3. gyermekeként. Már óvodában kitűnt elevenségével, fejlett vezetői képességével. Érdeklődő, jó eszű iskolássá cseperedett. Általános iskolai tanulmányait Szegváron végezte. Osztályfőnöke nagy szertettel és türelemmel egyengette útját.

Csongrádon, esztergályosnak tanult. Szakoktatója, aki mindvégig támogatta, tanácsokkal látta el, felfigyelt talpraesettségére, rátermettségére, jó gyakorlati érzékére.

Alig 20 évesen vágott neki a nagyvilágnak, ahová nem egyszerű út vezetett, de sikeresen teljesítette. Amerikában végződő hosszú, viszontagságos útja során folyamatosan, szorgalmasan dolgozott, kereste a munkalehetőséget, s bármilyen tisztességes feladatot elvállalt. Ahol huzamosabb ideig tartózkodott, ott a munkát kínálók már keresték őt.

Szabadidejében angolul tanult.

Amerikában kezdetben alkalmazottként dolgozott, keményen és nagyon sokat, – „mert ott sincs kolbászból a kerítés, csak, ha szorgalmas munkával építed!”- állítja ma is.

Több éves kitartó munkájának köszönhetően egy kisebb vállalkozást sikerült beindítania, ami évek alatt nagyobb, több irányú vállalkozássá nőtte ki magát.

Feleségével 3 gyermeket neveltek fel, akik eddig 4 unokával ajándékozták meg őket.

Nagyon boldog volt, mikor fia, másoddiplomája megszerzésére magyarországi egyetemre jelentkezett. A magyarul kiválóan beszélő fiú a tanulás mellett angolt tanított diáktársainak.

Lajos a mai napig vallja, hogy boldog, harmonikus családi életének és a munkájában elért eredményeknek az alapjait a szegvári iskolában, valamint a szakmunkásképzőben tanító, nevelő pedagógusok odafigyelésének, támogató magatartásának köszönheti.

Szegvárt soha nem felejtette, felejti el. Amint anyagilag megengedhette magának, kereste a lehetőséget arra, hogyan tudná a szülőfalujában élőket támogatni.

Első alkalommal, sok évvel ezelőtt úgy látta, hogy az általa nyújtható anyagi támogatásnak a Szegváron működő gyermekotthon lakói láthatják igazán hasznát, hiszen mögöttük nem áll szerető, segítő család.

Karácsonyi meglepetésként az akkor még két lakóotthonban élő gyermekek, fiatalok számára küldött nagy összeget sport- és játékszerek vásárlására. A pénz optimális felhasználásának intézésére volt szegvári osztályfőnökét kérte meg. Egyetlen kérése volt, hogy a támogató személye maradjon ismeretlen. Tanára meghatottan tapasztalta, hogy ez a támogatás valóban a legjobb helyre került, hiszen igazi csodaként fogadták a megajándékozottak a csillogó új kerékpárokat, edzőtermi gépeket, a sokféle játékot, egyéb ajándékokat. Hihetetlennek tartották, hogy valaki, aki személyesen nem ismeri őket, szeretettel fordul feléjük, s felejthetetlenné teszi számukra a szép karácsonyi ünnepet.

Ezzel nem merült ki ilyen irányú tevékenysége. Napi, embert próbáló munkája, családja mellett gondolatai rendszeresen visszatértek szülőfalujához, s ha lehetőséget látott a segítségnyújtásra, azt soha nem hagyta ki, de igyekezett mindig a háttérben maradni, nem akart a támogató szerepében tetszelegni.

Utoljára három éve kereste meg volt osztálytársát azzal az ötlettel, hogy találjanak együtt lehetőséget az életútjuk elején járó, de már valamiben figyelemreméltó eredményeket elért fiatalok anyagi támogatására, amelyhez ő biztosítja az induláshoz szükséges pénzügyi feltételeket. Végül az első körben általa átutalt 1.000.000,- forint felhasználására az alábbi terv született:

– tanév végén évről-évre kapjanak jelentősebb anyagi elismerést azok a szegvári tanulók, akik nyolc év alatt kiemelkedő tanulmányi, valamint mások számára hasznos közösségi tevékenységet végeztek,

– figyelemmel kell kísérni, és szükség esetén támogatni a tehetséges, szegvári középiskolások továbbtanulását.

A helyi „csapat” ekkor már nem fogadta el a támogatás anonimitását, ragaszkodott a támogató személyének nyilvánosságra hozatalához. Ebbe végül beleegyezett.

A kiemelkedő tanulók már abban a tanévben részesülhettek a felajánlásból egy emléktárgy kíséretében, melyen mottója szerepel: „Légy boldog, szabad és sikeres, de Szegvárt soha ne feledd!”

A hivatalos ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

(Lapozz lentebb a videó és a még több fotó megtekintéséhez az ünnepségről, a kenyérszentelésről.)

Széljegy irigységről, féltékenységről, rosszindulatról

Részemről volt egy szomorú és egyben elképesztő momentuma az idei falunapnak.

Ugye sokan tudják, hogy hosszú évek óta dokumentálom fotókon és videókon a szegvári eseményeket. Nagyon nehéz feladat egyszerre videózni és fotózni, legalább olyan, mintha „egy fenékkel szeretnénk megülni kettő lovat”.

Az ünnepi programon videó állványomat (és rajta a kamerát) a hangosítósátor előtt állítottam fel. Nem tudtam állandóan a videókamera mellett lenni, mivel a színpad közelében fotóztam, ezért megkértem a mellettem ülőket és a hangosító srácokat, hogy néha nézzenek rá a kamerára, nehogy ellopja valaki.

Pont a Dobbantó Néptáncegyüttes műsorát fényképeztem, amikor hátra tekintve láttam, hogy az egyik ismerősöm integet, hogy jöjjek vissza. Persze azonnal vissza is mentem, viszont furcsa volt, hogy egy általam ismert személy settenkedve-somfordálva megy el a kamerától. Azonnal kiderült, hogy az illető „premier plán” beállt a videókamera elé (kb. 10 cm-re) fényképezni, ezzel eltakarva a Dobbantó Néptáncegyüttes műsoráról készülő felvételt. (Ráadásul akik tudnak fotózni, tudhatják, hogy ilyen messziről, a színpadtól 20 méterre nem is lehet jó fotót készíteni.)

Természetesen az illető után eredtem, számon kértem a történtekről, a miértekről, s „zavartan” meg is erősítette, hogy bosszúból, szándékosan állt be a videókamera elé, amikor nem voltam ott. Ez a személy Kerekes Mátyás volt, Gémes László polgármestersége idején Szegvárért Emlékéremmel kitüntetett személy – s talán a „békesség” kedvéért ne is ragozzuk, forszírozzuk ezt tovább.

Nagyon elkeserített az eset, s bevallom, hogy nem is tudtam – s nem tudom megfelelően kezelni ezt a szituációt, ezért arra kérem a tőlem idősebb, tapasztaltabb olvasóinkat, kollégákat, hogy adjanak tanácsot, hogyan lehet részemről megfelelően kezelni egy ilyen szituációt, konfliktushelyzetet. (Mobil számom: +36303491100, e-mail címem: zoltan@purgel.hu)

Az ominózus felvételt egyébként szándékosan nem vágtam ki az anyagból, az jól látható a Dobbantó Néptáncegyüttes műsorában.      

Videóalbum

Az idei Szegvári Falunap programról 104 perces amatőr videófelvételt sikerült készítettem, a videót a könnyebb navigálás érdekében elláttam fejezetcímekkel. A felvétel ultra HD (4K) felbontásban elérhető a Szegvár Online-on, Youtube csatornámon, valamint okos TV-n is a Youtube alkalmazással a @purgelzoltan csatornán.

Szegvári Falunap – 2024. augusztus 19.

Fotóalbum

A falunapi programon – a reggeli futó- és kerékpár fesztiváltól kezdve az esti Alibi koncertig – több mint ezer fotót készítettem, amelyet gondosan átválogattam. A fotókat egyesével vágtam, képkorrekciót alkalmaztam, s figyeltem arra, hogy csak előnyös, jól sikerült kép kerüljön publikálásra – én sohasem publikálok a memóriakártyáról egyből az internetre feltöltött „nyers” fotót.

Fogadják sok szeretettel 491 válogatott fotómat. A képek megjelentek a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is. Ezúton köszönök minden lájkot, poszt megosztást, hozzászólást!

A legtöbb fotó a gyermekprogramokról és a gyermekekről készült, természetesen a képeket bárki ingyenesen letöltheti, felhasználhatja, elteheti emlékbe.

491 photos
2024.08.19. 001 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 001 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 002 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 002 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 003 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 003 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 004 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 004 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 005 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 005 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 006 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 006 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 007 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 007 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 008 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 008 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 009 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 009 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 010 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 010 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 011 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 011 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 012 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 012 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 013 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 013 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 014 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 014 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 015 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 015 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 016 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 016 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 017 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 017 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 018 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 018 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 019 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 019 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 020 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 020 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 021 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 021 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 022 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 022 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 023 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 023 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 024 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 024 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 025 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 025 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 026 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 026 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 027 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 027 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 028 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 028 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 029 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 029 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 030 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 030 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 031 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 031 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 032 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 032 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 033 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 033 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 034 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 034 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 035 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 035 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 036 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 036 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 037 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 037 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 038 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 038 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 039 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 039 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 040 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 040 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 041 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 041 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 042 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 042 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 043 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 043 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 044 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 044 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 045 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 045 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 046 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 046 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 047 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 047 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 048 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 048 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 049 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 049 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 050 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 050 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 051 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 051 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 052 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 052 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 053 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 053 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 054 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 054 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 055 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 055 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 056 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 056 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 057 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 057 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 058 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 058 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 059 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 059 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 060 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 060 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 061 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 061 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 062 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 062 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 063 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 063 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 064 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 064 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 065 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 065 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 066 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 066 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 067 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 067 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 068 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 068 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 069 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 069 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 070 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 070 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 071 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 071 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 072 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 072 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 073 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 073 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 074 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 074 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 075 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 075 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 076 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 076 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 077 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 077 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 078 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 078 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 079 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 079 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 080 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 080 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 081 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 081 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 082 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 082 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 083 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 083 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 084 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 084 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 085 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 085 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 086 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 086 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 087 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 087 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 088 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 088 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 089 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 089 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 090 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 090 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 091 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 091 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 092 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 092 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 093 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 093 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 094 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 094 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 095 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 095 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 096 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 096 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 097 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 097 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 098 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 098 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 099 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 099 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 100 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 100 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 101 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 101 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 102 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 102 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 103 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 103 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 104 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 104 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 105 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 105 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 106 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 106 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 107 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 107 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 108 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 108 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 109 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 109 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 110 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 110 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 111 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 111 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 112 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 112 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 113 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 113 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 114 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 114 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 115 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 115 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 116 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 116 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 117 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 117 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 118 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 118 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 119 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 119 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 120 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 120 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 121 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 121 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 122 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 122 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 123 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 123 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 124 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 124 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 125 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 125 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 126 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 126 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 127 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 127 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 128 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 128 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 129 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 129 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 130 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 130 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 131 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 131 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 132 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 132 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 133 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 133 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 134 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 134 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 135 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 135 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 136 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 136 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 137 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 137 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 138 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 138 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 139 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 139 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 140 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 140 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 141 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 141 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 142 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 142 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 143 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 143 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 144 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 144 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 145 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 145 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 146 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 146 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 147 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 147 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 148 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 148 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 149 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 149 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 150 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 150 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 151 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 151 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 152 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 152 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 153 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 153 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 154 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 154 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 155 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 155 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 156 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 156 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 157 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 157 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 158 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 158 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 159 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 159 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 160 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 160 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 161 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 161 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 162 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 162 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 163 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 163 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 164 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 164 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 165 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 165 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 166 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 166 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 167 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 167 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 168 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 168 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 169 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 169 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 170 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 170 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 171 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 171 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 172 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 172 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 173 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 173 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 174 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 174 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 175 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 175 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 176 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 176 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 177 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 177 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 178 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 178 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 179 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 179 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 180 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 180 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 181 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 181 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 182 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 182 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 183 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 183 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 184 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 184 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 185 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 185 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 186 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 186 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 187 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 187 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 188 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 188 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 189 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 189 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 190 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 190 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 191 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 191 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 192 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 192 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 193 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 193 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 194 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 194 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 195 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 195 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 196 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 196 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 197 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 197 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 198 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 198 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 199 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 199 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 200 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 200 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 201 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 201 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 202 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 202 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 203 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 203 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 204 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 204 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 205 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 205 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 206 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 206 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 207 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 207 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 208 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 208 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 209 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 209 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 210 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 210 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 211 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 211 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 212 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 212 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 213 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 213 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 214 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 214 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 215 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 215 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 216 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 216 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 217 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 217 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 218 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 218 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 219 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 219 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 220 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 220 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 221 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 221 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 222 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 222 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 223 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 223 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 224 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 224 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 225 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 225 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 226 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 226 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 227 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 227 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 228 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 228 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 229 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 229 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 230 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 230 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 231 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 231 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 232 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 232 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 233 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 233 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 234 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 234 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 235 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 235 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 236 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 236 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 237 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 237 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 238 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 238 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 239 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 239 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 240 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 240 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 241 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 241 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 242 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 242 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 243 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 243 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 244 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 244 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 245 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 245 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 246 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 246 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 247 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 247 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 248 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 248 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 249 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 249 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 250 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 250 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 251 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 251 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 252 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 252 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 253 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 253 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 254 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 254 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 255 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 255 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 256 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 256 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 257 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 257 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 258 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 258 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 259 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 259 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 260 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 260 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 261 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 261 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 262 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 262 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 263 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 263 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 264 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 264 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 265 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 265 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 266 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 266 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 267 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 267 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 268 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 268 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 269 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 269 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 270 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 270 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 271 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 271 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 272 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 272 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 273 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 273 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 274 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 274 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 275 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 275 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 276 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 276 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 277 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 277 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 278 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 278 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 279 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 279 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 280 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 280 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 281 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 281 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 282 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 282 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 283 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 283 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 284 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 284 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 285 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 285 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 286 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 286 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 287 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 287 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 288 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 288 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 289 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 289 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 290 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 290 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 291 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 291 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 292 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 292 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 293 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 293 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 294 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 294 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 295 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 295 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 296 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 296 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 297 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 297 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 298 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 298 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 299 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 299 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 300 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 300 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 301 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 301 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 302 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 302 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 303 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 303 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 304 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 304 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 305 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 305 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 306 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 306 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 307 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 307 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 308 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 308 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 309 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 309 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 310 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 310 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 311 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 311 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 312 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 312 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 313 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 313 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 314 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 314 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 315 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 315 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 316 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 316 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 317 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 317 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 318 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 318 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 319 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 319 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 320 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 320 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 321 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 321 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 322 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 322 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 323 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 323 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 324 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 324 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 325 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 325 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 326 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 326 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 327 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 327 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 328 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 328 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 329 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 329 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 330 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 330 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 331 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 331 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 332 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 332 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 333 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 333 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 334 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 334 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 335 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 335 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 336 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 336 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 337 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 337 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 338 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 338 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 339 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 339 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 340 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 340 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 341 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 341 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 342 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 342 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 343 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 343 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 344 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 344 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 345 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 345 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 346 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 346 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 347 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 347 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 348 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 348 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 349 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 349 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 350 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 350 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 351 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 351 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 352 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 352 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 353 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 353 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 354 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 354 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 355 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 355 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 356 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 356 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 357 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 357 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 358 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 358 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 359 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 359 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 360 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 360 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 361 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 361 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 362 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 362 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 363 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 363 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 364 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 364 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 365 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 365 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 366 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 366 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 367 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 367 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 368 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 368 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 369 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 369 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 370 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 370 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 371 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 371 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 372 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 372 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 373 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 373 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 374 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 374 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 375 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 375 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 376 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 376 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 377 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 377 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 378 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 378 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 379 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 379 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 380 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 380 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 381 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 381 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 382 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 382 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 383 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 383 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 384 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 384 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 385 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 385 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 386 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 386 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 387 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 387 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 388 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 388 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 389 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 389 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 390 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 390 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 391 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 391 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 392 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 392 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 393 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 393 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 394 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 394 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 395 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 395 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 396 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 396 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 397 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 397 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 398 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 398 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 399 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 399 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 400 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 400 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 401 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 401 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 402 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 402 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 403 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 403 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 404 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 404 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 405 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 405 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 406 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 406 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 407 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 407 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 408 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 408 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 409 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 409 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 410 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 410 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 411 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 411 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 412 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 412 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 413 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 413 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 414 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 414 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 415 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 415 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 416 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 416 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 417 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 417 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 418 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 418 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 419 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 419 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 420 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 420 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 421 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 421 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 422 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 422 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 423 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 423 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 424 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 424 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 425 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 425 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 426 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 426 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 427 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 427 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 428 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 428 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 429 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 429 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 430 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 430 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 431 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 431 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 432 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 432 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 433 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 433 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 434 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 434 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 435 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 435 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 436 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 436 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 437 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 437 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 438 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 438 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 439 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 439 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 440 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 440 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 441 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 441 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 442 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 442 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 443 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 443 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 444 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 444 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 445 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 445 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 446 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 446 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 447 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 447 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 448 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 448 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 449 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 449 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 450 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 450 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 451 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 451 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 452 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 452 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 453 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 453 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 454 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 454 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 455 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 455 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 456 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 456 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 457 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 457 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 458 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 458 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 459 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 459 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 460 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 460 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 461 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 461 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 462 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 462 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 463 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 463 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 464 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 464 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 465 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 465 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 466 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 466 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 467 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 467 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 468 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 468 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 469 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 469 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 470 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 470 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 471 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 471 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 472 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 472 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 473 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 473 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 474 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 474 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 475 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 475 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 476 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 476 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 477 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 477 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 478 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 478 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 479 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 479 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 480 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 480 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 481 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 481 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 482 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 482 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 483 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 483 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 484 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 484 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 485 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 485 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 486 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 486 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 487 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 487 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 488 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 488 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 489 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 489 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 490 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 490 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 491 Szegvári Falunap - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.08.19. 491 Szegvári Falunap – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató