Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 47/2024. számú határozatával Posztumus „Szegvár Díszpolgára” kitüntető cím adományozásáról döntött Kőrösi Lajos részére.
Kőrösi Lajos méltatása
Kőrösi Lajos 1936-ban született, Hódmezővásárhelyen.
Földműves családból származott, s ahogy oly sokaknak, nekik is rengeteg nehézséget kellett leküzdeniük a háborús években. Ennek ellenére, szerető, gondoskodó, a tanulmányait biztosító családban élte a gyermekkorát, Hódmezővásárhelyen. Általános és középiskolai éveit is itt, illetve Szegeden töltötte. Munkája révén került Szegvárra, akkor még a MÁV szolgálatába, mint főtiszt.
1964 nagy fordulatot hozott az életébe: Ekkor épült fel Szegváron a Művelődési Ház, melynek vezetésére a község vezetői felkérték.
A felkérésnek nagy örömmel tett eleget és országosan is egyedüliként, közel 40 évig – nyugdíjazásáig, állt helyt a posztján. Becsülettel, tisztességgel, szolgálattal.
Nagy-nagy lelkesedéssel és szeretettel végezte ezt a munkát, életeleme volt. Mindenkor a legtöbbet és legjobbat szerette adni, ezért sok tisztelője lett az évek során.
Kezdeményezte és megszervezte a környező kistelepülések művelődési házainak igazgatóival, hogy „forgószínpad szerűen”, településről, településre haladva, a falun élő, dolgos emberekhez is eljusson a kultúra, szem előtt tartva a különböző korosztályokat: számtalan ismert magyar színház előadása, nótaestek, gyermekelőadás és ifjúsági koncert kapott helyet a Kultúrház színpadán, vagy az árnyat adó gesztenyefák alatti kisszínpadon, nézőtéren.
Így pl:
- Állami Bábszínház, Levente Péter,
- Fenyő Miklós és a Hungária együttes, P. Mobil zenekar, Zorán és a Metro
- Korda György, Máté Péter, Szécsi Pál, Koós János, Koncz Zsuzsa
- Magyar Állami Népi Együttes, Rajkó zenekar,
- Latabár Kálmán, Hofi Géza, Antal Imre
Gyakori vendégként szórakoztatták a helyi közönséget ugyanitt, a Szegedi Szabadtéri Színház egy-egy fellépő színházi vagy tánccsoportjai. Érkeztek francia, olasz, bolgár, táncegyüttesek, de a világhírű Nyírfácska orosz tánccsoport is bemutatta a méltán híres tánctudását.
A felsorolt neves előadók itteni fellépéseiről a Lajos bácsi által megnyitott Vendégkönyvek elismerő bejegyzései adnak hiteles alátámasztást.
A környező kistelepülések művelődési házai közül egyedül Szegváron jött létre és működik azóta is folyamatosan néptánc szakkör, a mai Dobbantó Néptáncegyüttes. Meghatározó volt az életében, mert egyidős a kultúrházzal, mert létrejöttét, működését, folyamatos fejlődését biztosította, támogatta. Mindig nagyon büszke volt a mindenkori táncos gyerekekre, szüleikre, s talán nincs is a faluban olyan család, amelynek legalább egy tagja ne ropta volna a táncot eleinte csak a kultúrház falain belül, majd az országhatáron belül és azon túl! Miközben hűen mutatták be szűkebb pátriánk s a határon túl élő nemzetek táncait, rengeteg elismerést, széles körű ismertséget hozva ezzel szülőfalujuknak, Szegvárnak, s azon belül a művelődési háznak.
A kezdeti műkedvelő fiatalokból álló néptánc szakkör megalakításakor egy, a Szegedi Nemzeti Színház koreográfusa segítette, vezette az órákat, mely az évtizedek alatt művészeti szintre emelkedett. Mindig és mindenben támogatta a csoportokat, s nagyon büszke volt arra, hogy az általa megteremtett néptánccsoport olyan értékké nevelődött, mint a Magvető által elhintett búzaszemek a határban.
1966-ban alakult meg a Fekete Tulipán nevű zenekar. A fiatal, lelkes zenélni vágyó fiatalokat támogatta, segítette. Komplett felszerelést biztosított számukra az elinduláshoz, helyet adott a rendszeres zenekari próbáiknak, később az akkori fiatalság kedvelt kikapcsolódása, az Ötórai tea is rendszeres programmá vált.
1975-ben a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat Mozivezetői feladatokkal bízta meg. A hagyományos Moziesték mellett létrehozta a kedd esténkként zajló Film Klubot is.
Örömmel töltötte el, hogy a „Herkulesfürdői emlék” c. film ősbemutatója itt zajlott, hiszen a szegvári származású Dr. Holmann Endre alakította a főszerepet.
A Mozit annak megszűnéséig vezette.
A fentiek mellett hosszú éveken át biztosított klub foglalkozási lehetőséget a kézimunkázni szerető lányoknak, asszonyoknak – a Díszítőművész szakkör csodálatos munkáikból rendszeresen kiállításokat szervezett az érdeklődők számára, melyeket járási és megyei elismerésben részesítettek.
Helyet kaptak:
Neves festőművészek mellett, mint pl. Csikós András, Németh József, Hézső Ferenc – amatőr képzőművészek, festőművészek kiállításai, Modellező kiállítás, Fotó kiállítás.
Működött Rajzszakkör, Ifjúsági Klub, de a tornázni vágyóknak is jutott hely.
Esztendőkön keresztül tanította a fényképezni vágyókat Lucz Ferenc a Fotószakkörében – Feri bácsi diáit sokáig féltve őrizte az utókor számára a színpad alatti raktárban.
De tartottak irodalmi esteket, KISZ klubok vetélkedőit, s volt Lottó-sorsolás is.
Több ízben fogadott hazai és külföldi népművelő egyetemi hallgatókat, biztosítva számukra a szakmai gyakorlatot, bemutatva kulturális élet iránti elköteleződést. Fiatal kollégái részére teret biztosított az elképzeléseik megvalósítására.
Magas színvonalat képviselt a Társastánc tanfolyam, ahol tánc és illemtanórákat vehettek a fiatalok, és nagyszámú közönség előtt mutathatták be a tanultakat Vizsgabál keretein belül. Több táncos pár is innen indult a versenyzés világába. Erre a feladatra az országosan is elismert Pecárszky Katalin táncpedagógust – Kató nénit – kérte fel.
Hagyományos, majd Video Diszkók megtartására a környék neves lemezlovasait hívta. Számtalan iskolai programnak, kisiparosi, közalkalmazotti bálnak, banketteknek, nemzeti ünnepeknek, megemlékezéseknek, összejöveteleknek adott otthont a kultúrház falain belül, hogy a több, mint 300 lakodalmat ne is említsük…
Közel négy évtized alatt a neve összeforrt az intézménnyel, hisz a falu apraja-nagyja megismerte. Idősek, fiatalok Lajos bácsija volt. Ez a majd’ 40 esztendő sok sikerélményt, örömet, sokszor nehézséget is adott neki, de szerette a munkáját. Legfontosabb talán az, hogy a megszámlálhatatlan program megszervezésével, lebonyolításával nem csak együvé tartozó emberek csoportját hívta életre, hanem közösségeket teremtett.
Fáradhatatlan munkájában mindvégig, minden körülmények között mellette – mögötte állt, kitartóan támogatta, biztatta felesége, Piroska néni, akivel 62 évet éltek le közösen.
Majd elérkezett a munkás évek lezárásának az ideje, s nyugdíjba vonult.
A Vendégkönyvek átlapozásakor hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések zajlottak a családja körében a mögötte álló tartalmas időszakról. Nyugdíjas évei alatt sem tudott igazán elszakadni a munkájától, gyakran emlegette, többször idézte fel a sok személyes találkozást, beszélgetést ismert emberekkel, a szép emlékeket, eseményeket, melyek kitöltötték az élete jelentős részét.
Türelemmel viselt betegsége után 2021 októberében hunyt el, maga mögött hagyva örökül a tartalmas, munkás esztendőket. Tim Marshall angol újságíró szavaival:
„Ezt alkottuk, amikor itt voltunk. Magunknak és nektek.”
