Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A nyári Máltai gyermektáborról

366

Forrás: Szegvári Napló

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szegvári csoportja az idei nyári gyermektábort 2024. június 24-28. közötti héten rendezte meg a Katolikus Egyházközséggel közösen. Most is 70 gyermeket fogadtunk, a felügyeletet 20 felnőtt biztosította, 12 közösségi szolgálatos diákkal, mely magában foglalta a színvonalas, sokrétű és minőségi programokat és a napi háromszori étkezést.

Hétfőn és kedden a szépen felújított katolikus kör épületében voltunk, ahol kézműves foglalkozások várták a gyerekeket. Szebbnél-szebb alkotások készültek különböző technikákkal. A kisebbek az udvari játékokat részesítették előnyben. A trambulin, a csocsó és a homokozó mindig foglalt volt.
Az ebédek előtti közös éneklésnek is nagy sikere volt.

A szerdai napon a kirándulásé volt a főszerep. Külön busszal mentünk Csongrád-Bokrosra a Vadnyugati Városba, ahol változatos programban volt részünk az aranymosástól, különböző ügyességi játékokig. A legnagyobb sikert a rodeó bika jelentette.

Csütörtökön a sportfoglalkozások sora várta a gyerekeket a sportpályán. Focival, sorversenyekkel vezethették le az energiájukat. Közben – a gyermekek közreműködésével – bográcsban főtt az ebéd, a hagyományos virslis paprikás krumpli, kovászos uborkával, amit jóízűen költhettünk el.

A pénteki nap csoportokra osztottuk a gyerekeket, akadályversenyre invitálva őket. Elméleti és játékos ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk. Mindenki nagyon leleményes és ügyes volt.
Délután Elemér atya hálaadó szentmisét celebrált templomunkban a gyerekeknek, felnőtt segítőknek, szülőknek, nagyszülőknek. Értékelte az egy hetes tábort. Hálatelt szívvel köszönte meg a gyerekek példás részvételét, a felnőttek segítő munkáját. Természetesen mi is megköszöntük az Atya munkáját és az egyházközség támogatását. Külön köszöntöttük Őt abból az alkalomból, hogy 15 évvel ezelőtt szentelték pappá.
A tábor végén minden gyermeknek ajándékkal kedveskedtünk.
Ahhoz, hogy sikeres egy hetet tudhattunk magunk mögött sok ember előkészítő munkájára volt szükség és még több ember fáradtságot nem ismerő tevékenységére. A foglalkoztatásokat lelkes óvó nénik, tanító és tanár nénik, tanár bácsi, valamint önkéntesek, anyukák és nagymamák irányították.

Minden évben jelentkeznek a középiskolások az iskolai közösségi szolgálat teljesítésére táborunkba. Most tizenkét lelkes diák nyújtott hathatós segítséget. Köszönet érte!

A Máltai Csoport szinte teljes létszámban kivette a részét a munkából: előkészítettük, megszerveztük a tábort, készítettük a reggelit, az uzsonnát, felszolgáltuk az ebédet. Természetesen most is sütöttünk több száz palacsintát. A tábor utáni rendrakás is a mi feladatunk volt.

Bízom benne, hogy tartalmas elfoglaltságot és örök emléket adtunk a gyermekeknek.

A tábor lebonyolításának anyagi fedezetére több pályázatot kellett benyújtanunk és elnyernünk. Hálásan köszönjük a Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiója, a Katolikus Egyház és a helyi Önkormányzat anyagi segítségét.

Adományként kaptunk gyümölcsöt, zöldséget, süteményeket, szörpöket, jégkrémet. A Horváth Cipó Kft-nek hála, az idén nem kellett kenyeret vásárolnunk, adományként biztosították számunkra a reggelikhez és az ebédhez. Köszönjük az adományozóknak és a kedves szülőknek a támogatást.

Természetesen az ősz folyamán most is megszervezzük a „Köszönet bulit” segítőinknek.

A hét folyamán folyamatosan előtérbe helyeztük a Máltai szervezetek jelmondatát

„A hit védelme és a szegények szolgálata”.

Napjainkban kiemelten fontos a hit védelme, amelyet ma példamutatásunkkal, a szegényekhez, bajbajutottakhoz való odafordulásunkkal, szeretetünkkel próbálunk szolgálni.
Az étkezések előtt imádkoztunk a gyerekekkel, hálaadó szentmisén vettünk részt, vidám egyházi dalokat énekeltünk.

A felnőtteket a segítő szándék, az értékes munka öröme, szakértelmük, tudásuk hasznosításának, a közösséghez tartozásának igénye, a szeretet megélése vezette.

Hálásan köszönjük mindenki támogatását, segítő közreműködését, a gyermekek részvételét, akik mosolyt csaltak az arcunkra, békés, örömteli napokat okoztak maguknak és a felnőtteknek. Várunk benneteket jövőre is!

Gyömbér Ferencné csoportvezető

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató