Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Új összművészeti rendezvénysorozat Szentesen: jön a Kurca Fesztivál

746

Irsai Farkas László, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója vendégeivel és szervező társaival bejelentette, hogy összművészeti rendezvénysorozat készül Kurca Fesztivál néven május 17. és augusztus 18. között.

Szabó Zoltán Ferenc, Szentes város polgármestere is üdvözölte a sajtótájékoztató résztvevőit és a fesztivál ötletét. Nyitó gondolataiban kiemelte, milyen fontos szerepet játszik a magas kultúra a kisváros életében, a helyi lakosok hétköznapjaiban.

Fotó: Koszta József Múzeum

Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója szintén méltatta a szervezők és támogatók lelkesedését, terveit és a fesztivál sokszínűségét, a városi miliőt, valamint sok sikert kívánt a megvalósításhoz. Gondolataiban kiemelte, hogy a Nemzeti Színház missziója a magaskultúra terjesztése és támogatása a főváros határain túl is.

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója külön megköszönte, hogy társulata részt vehet a rendezvényen, valamint kiemelte, mennyire különleges szereposztásban, szinte teljesen női színészgárdával készült darabbal érkeznek a Csongrád – Csanád vármegyei városba.

A programsorozat színes kínálatában egyszerre találhatók ingyenes és fizetős-, gyermek-, ifjúsági- és felnőtt közönség számára készült darabok is. A szervezők, Kancsár Orsolya és Varga Bálint ismertették a tervezeteket is. A fesztiválra bérlet is váltható, melynek ár 11.500 Ft, amely mind a 25 előadásra érvényes. Az egyes programokra külön – külön is vehető jegy, amelyek ára 4.900 Ft előadásonként.

Jegy és bérlet értékesítés: Koszta József Múzeum pénztára (Szentes, Kossuth tér 1., Megyeháza, emelet) Nyitva tartás: kedd-péntek 10:00-17:00; szombat-vasárnap 10:00-18:00

A kiemelt fotó illusztráció.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató