A Szegvári Falunapok ünnepi programján elhangzott laudáció
1963-ban két, másodikos gimnazista fiú – Vigh Dani és Hérány Feri – úgy döntött, hogy zenészek lesznek. Elemi zeneiskola képzettséggel, és nagy lelkesedéssel, ami a fiatalság egy nagy előnye! A rétitelepi Szabó Mihály asztalos mesterrel saját tervezésű lapgitárt készíttettek. A további fejlődésükhöz nagy lökést adott, hogy akkor adták át a szegvári kultúrházat. Ott ugyanis Kőrösi Lajos, néhai igazgató úr jóvoltából komplett zenekari felszerelés várta őket. Az új, gyönyörű hangszerek mellett próba lehetőséget is kaptak az újoncok. Ennek híre eljutott Vas István mindszenti gitároshoz, aki magával hozta Bányai István dobost – Nyugodjanak békében –
Majd az ugyancsak mindszenti Takács Szabolcs is csatlakozott. Igy alakult meg 1966-ban a Fekete Tulipán zenekar. Időközben a tagok cserélődtek. Berényi István billentyűs, Vigh Gyuri dobos és Szabó Tibi basszusgitáros léptek be az együttesbe.
Vasárnaponként a helyi kultúrházban, az „Öt órai teákon” léptek fel, ahová 15 forint volt a beugró és valóban délután 5-10-ig tartott.
Zenéltek a környező településeken: elsősorban Mindszenten, Nagymágocson, Fábiánsebestyénen, Szentesen a Petőfiben. Saját számaikon túl (Néma voltál még, Mondjátok el..) játszottak Beatles és Illés számokat is. A kétéves katonai behívások felfüggesztették a zenekar működését.
1971-ben TREFF együttes néven alakult újjá a zenekar, már saját felszereléssel. Berényi István, Vigh Gyuri, Szabó Tibi és Vigh Dani közreműködésével. Még ebben az évben szerepeltek az akkoriban legnépszerűbb TV műsorban a Ki-Mit-Tud-on, amit akkor a General együttes nyert meg. A Treff a tévés selejtezőig jutott el. Rendszeres fellépői voltak az orosházi Beat Fesztiválnak, ahol bronz diplomát nyertek a Fáradt világ kezdetű saját szerzeményükkel.
Felléptek a budapesti Ifjúsági Parkban Radics Bélával egy színpadon!
1975-ben cserélődött, bővült a zenekar és LWH néven folytatta a fiatalok, idősebbek szórakoztatását. Az alapítókhoz ekkor csatlakozott a két fúvós Labádi József és Labádi Sándor – Nyugodjanak békében!
1979-ben az orosházi Beat Fesztiválról ismét bronz diplomát hoztak el, s ekkor is szerepeltek az országos Ki-Mit-Tud-on, a Rétes című saját dalukkal.
1980-ban név és stílus váltás következett a zenekar életében: Lézer Rock néven keményebb zenékre váltottak: P-mobil, Dinamit, Rolling Stones számokat játszottak. A felállás ekkor a következő volt: Berényi István – billentyű, Vigh Dani – basszusgitár, Kovács Zoli – szólógitár, Vigh Gyuri – ének, Kalocsai Géza – dob. Az együttesnek ekkorra már egy nagy lemezre való saját szerzeménye volt, mint a Lézer fiú, Fáradt Világ, A Hajnal, Én itt vagyok, vagy a Szóljon a zenekar.
Megjelentetésre azonban ebben az időben sajnos nem volt lehetőség.
1983-ban újjáalakultak Lézer Szalonzenekar néven, ami 2011-ig a népszerű együttes elnevezése maradt. A nyolcvanas évek elején, a kihívásokhoz alkalmazkodva, a vendéglátóiparban kezdtek zenélni: felejthetetlen bálok, állami rendezvények, céges és ifjúsági bulik, lakodalmak rendszeres meghívottjai voltak. Nem is egy olyan lakodalmas foglalásuk volt, amelyet már a lagzi előtt egy évvel kötöttek!
A szalonzenekar tagjai: Berényi István – ének, billentyű, tangóharmonika, Vigh Gyuri – ének, dob, helikon, Mihály József – Nyugodjon békében! – ének, szólógitár, szaxofon, Vigh Dani – ének, basszusgitár, bariton. 1988-ban csatlakozott Ivanics András, aki szaxofonon és hegedűn játszott, de már ő is fentről zenél!
1989-ben egy zentai fellépés alkalmával debütált ifjabb Vigh Dániel, basszusgitáron és klarinéton zenélt.
Ezzel a felállással a zenekar eljutott a németországi Rüsselheim-ba egy nagyszabású OktoberFestre ahol a jakabszállási néptánccsoportot kísérték az ünnepi menetben.
Néhány év után ifjabb Vigh Dániel helyébe, Szabó Csaba és testvére, Erika lépett be, aki 13 évesen kezdett énekelni az együttesben, és egészen 2011. december 31-ei szilveszteri buliig a Lézer Szalonzenekar utolsó bulijáig velük énekelt!
Voltak változások, voltak csodás időszakok, sikerek, örömök, bánatok, veszteségek, de a zene szeretete, az együttzenélés csodája végigkísérte a zenekar tagjait ezen a hosszú és élményekkel teli úton. „Vannak a léleknek zugai, ahova csak a zene tud bevilágítani”, ahogy Kodály mondta. Ezekbe a zugokba találtak utat a zenekar tagjai évtizedeken keresztül, hagytak nyomot lelkekben, és adtak emlékeket sok-sok embernek, és több generáció tagjainak! Az életünk az, ahogyan emlékszünk rá – és ebben a zene egy nélkülözhetetlen adalék. Aláfesti az emlékeket!
„Nem lehet egészen boldog az az ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.”
-írta Kodály Zoltán. A Lézer Szalonzenekar tanított, adott, és hitt a zene erejében. Ajándék ez mindazoknak, akik részesei lehettek ezeknek az eseményeknek, buliknak.
A helyi kötődés, a sok szegvári esemény a zenekart a helyi közösség kiemelkedő alakjává tette. Házaspárok, egykori bulizó fiatalok, közösen ünneplő közösségek, csoportok hálásak a felejthetetlen órákért. A Lézer Szalonzenekar beírta magát oda, ahonnan nem lehet kiradírozni: a szegváriak emlékezetébe és szívébe.
Ezért Szegvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Szegvárért Emlékérem díjban részesíti a Lézer Szalonzenekart, több évtizedes kiemelkedő zenei, helyi közösségi tevékenységéért!
